Havi 930 ezerért bérli Győr Dézsi polgármester luxusautóját, aminek magánhasználatáért ő 29 ezer forintot fizet

Pintér Bence 2023-08-16 17:41:00
Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal összesen 3,6 millió forintot fordít havonta hat Audi bérlésére.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

Felkerült Győr honlapjára az eddig féltve őrzött, szolgálati gépjárművekre vonatkozó belső szabályzat, illetve a Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat által fenntartott autók listája. Korábban ugye a jegyző először ködösített az ügyben, majd a GyőrPlusz nevű fideszes propagandalapban jelent meg az üggyel kapcsolatban egy adatokat nem tartalmazó cikk. Ezután közérdekű adatigénylést nyújtottunk be itt és a város összes cégénél is, amire választ egyelőre nem kaptunk, de ezek a fájlok felkerültek a város honlapjára, amelyek az ötből három kérdésünkre kielégítően válaszolnak.

Mint a dokumentumokból kiderült,

az önkormányzat három Audi A6-ost, a Polgármesteri Hivatal egy A6-ost, egy A8-ast és egy Q3-ast bérel áfával együtt összesen havi 3,6 millió forintért, amelyből csak a polgármesteri luxusautó, az A8-as bérlése 930 ezer forint havonta.

A Polgármesteri Hivatal ezen felül az A6-ost 446 ezer, a Q3-ast 656 ezer forintért bérli áfával együtt, míg az önkormányzat a három A6-ost darabonként 526 ezer forintért bérli. A6-ost egyébként az alpolgármesterek használnak, ezen felül a GyőrPlusz cikkéből kiderült, hogy a jegyző és az aljegyző mellett a polgármesteri biztosoknak, így például Virág-Adorján Andrea polgármesteri főbiztosnak is jár szolgálati autó

A közkeletű elképzeléssel ellentétben ezeket az autókat nem az Audi Hungária biztosítja a városnak, de nem is tőlük bérli az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal, hanem – legalábbis egy részüket – a Carmen Rent nevű cégtől. Ez a gyakorlat még a Borkai-érában kezdődött.

A hivatalnak és az önkormányzatnak ezeken felül egyébként számos autó van a birtokában, egy antik Rába-teherautó mellett például egy 2013-as évjáratú Audi A6, egy 2019-es Audi E-Tron, egy 2020-as Volkswagen Golf, egy 2017-es Citroen Jumper, egy 2015-ös Dacia Duster, illetve a Dézsi által korábban használt 2019-es Mercedes kisbusz mellett még egy Ford kisbusz is, hogy csak párat említsünk. Ezeknek bizonyára megvan a maga feladata, de azért a jelek szerint nem lenne tehát muszáj, hogy minden polgármester, alpolgármester és polgármesteri biztos számára külön Audikat béreljen az önkormányzat.

Na és mennyit kell fizetni, hogy luxusautóval mehess Rammstein-koncertre?

Van azonban két kérdés, amire a válasz ezekből a dokumentumokból nem derül ki, bár a jegyző vagy az önkormányzat válaszából – aminek csütörtökön van határideje – fény derülhet rá:

  • konkrétan kik jogosultak hivatali gépjármű magáncélú használatára, milyen feltételrendszer mellett és milyen dokumentumok alapján történik a magáncélú használat elszámolása?
  • milyen összegű díjat vagy más (pl. térítés) megnevezésű ellenértéket fizetnek a magáncélú használatért személyenkénti bontásban az erre jogosultak és milyen időközönként?

Az egész ügy onnan indult ugyanis, hogy Dézsi Csaba András polgármester az Audi A8-assal ment Rammstein-koncertre Budapestre, amely út során az autó defektet kapott, amiről aztán a polgármester posztolt is a TikTokon egy videót. Ezután kérdeztünk rá, hogy ez hogy működik pontosan, mire a városháza azt elárulta, hogy lehet magáncélra használni az autót, amiért a polgármester havi összeget fizet – ennek mértékét azonban nem akarták elárulni, aztán a GyőrPlusz-cikkben azt hangsúlyozták, hogy máshol nem is kell érte fizetni, szóval örüljünk annak – sugallta a cikk –, hogy itt valamennyit kell.

Ezt ugyan a dokumentumok pontosan nem árulják el, de az egy hónapnyi titkolózás után most közzétett szabályzatból kiszámítható, hogy

Dézsi polgármester legfeljebb 28 777 forintot fizet havonta az Audi A8-as magáncélú használatáért.

Az ezt szabályozó szakasz a harmadik függelékben van:

„Benzin- és gázolajüzemű gépjármű esetén fizetendő költségtérítés: 375 km és a gépkocsifogyasztása km/l (a közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépeküzemanyag- és kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható mértékéről szóló 60/1992.(IV.1.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alapnorma-átalány) és az üzemanyagárFt/l (NAV által közzétett ár) meghatározott szorzata /100 = fizetendő költségtérítés összege.”

Bonyolultnak tűnik, de ha kikeresgetjük az adatokat, aztán szorzunk és osztunk, akkor az augusztusi üzemanyagárral számolva azt kapjuk, hogy 375 km x 13,3 l x 577 Ft, osztva százzal, avagy 28 777 forint. Tehát úgy számol a szabályzat, ha jól értjük a logikát, hogy magánhasználatra egy hónapban átlagosan 375 kilométert megy az illető az autóval egy hónapban, aminek a benzinköltségét kell megtéríteni. Ehhez képest csak a két Rammstein-koncert Budapesten – Dézsi mindkettőn volt – közel 500 kilométer egyébként, bár a GyőrPlusz cikkében azt is hangsúlyozták, hogy állítólag ilyen esetekben a polgármester saját zsebéből, és nem a benzinkártyával fizet a tankolásért.

A város nagyobb önkormányzati cégeit és intézményeit is megkérdeztük közérdekű adatigénylés keretében, ebben a körben csütörtökön jár le a válaszadás határideje.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre! Kövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon! Csatlakozz Győr egyetlen szabad fórumához, a 32 ezer tagot számláló Győr összefog csoporthoz!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.