Lassan 6 éve, hogy elkezdték előkészíteni a Szombathely és Kőszeg közötti elkerülőt, egyelőre azonban egy kapavágás sem történt

Farkas Bazsi 2023-08-18 08:02:58
Ágh Péter képviselő által egy friss interjúban elmondtak alapján 2031 előtt egészen biztosan nem fog elkészülni az új út. 140 milliárd forintra lőtték be az építési költségét.

Egész oldalas interjút adott névtelen szerzőnek Ágh Péter (Fidesz-KDNP) Észak-Vas megye parlamenti képviselője, amit a legutóbbi Kőszeg és vidéke ökormányzati lapban közzé is adtak.

A beszélgetés apropója az M87-es út, vagy ahogy a környéken élők emlegetni szokták, a Kőszeg - Szombathely 2x2 sávos, építésének jelenlegi állapota.

Július 31-én adta közzé a Magyar Közlöny, hogy „Kiemelt társadalmi, politikai, gazdaságfejlesztési” jelentőségre hivatkozva újraindít 24 útfejlesztési projektet a kormány.

Vas megyében a következő beruházások indulnak ezzel meg:

  • Szombathely északkeleti elkerülő út, valamint az M87 gyorsforgalmi út előkészítése visszakötéssel a 87. sz. főútra,
  • M86 Körmend–Szombathely-Zanat közötti szakasz előkészítése,
  • Bük település és M87 autóút közötti úthálózat fejlesztésének előkészítése,
  • Sárvár, iparterületet elkerülő út előkészítése.

Ez egyébként nem azt jelenti, hogy maga az építés heteken, esetleg hónapokon belül megindulhat, csupán - és ez történt az M87-es kapcsán is - az előkészítés folytatódhat.

Az az előkészítés, amit a Kőszeg - Szombathely 2x2 sávos vonatkozásában 6 (!) éve folytatnak. 

Erről maga Ágh beszélt az interjúban:

“(...) 2017 őszén adta ki az akkori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a „Szombathely és Kőszeg közötti országos közúti kapcsolat fejlesztés előkészítési feladatainak elrendelése” tárgyú dokumentumát a NIF Zrt. felé.”

A képviselő arról is beszélt, hogy a tervező a végleges engedélyezési tervet 2021 végén szállította le. Ám ez még nem a kiviteli terv. 

Az engedélyezési terv ugyanis egy olyan műszaki terv, amely az építési engedély megszerzéséhez szükséges hatósági eljáráshoz készül, ezen tervek alapján adható csak ki az építési engedély.  Az engedélyes terv alapján kivitelezni nem lehet, ebben a tervben a megvalósítandó építmények műszaki paraméterei szerepelnek. A kiviteli terv az építési engedély alapján készül el, és a kiviteli terv a megvalósításhoz szükséges mind  - írja Ágh válasza alapján a lap.

Hogy mikor lehet beszámolni konkrétumokról az útépítéssel kapcsolatban, arról a képviselő azt mondta, hogy a kiviteli tervekre vonatkozó közbeszerzést még idén megindíthatják. Ebben az esetben az erre vonatkozó szerződést 2024 első felében aláírhatják a felek. A tervezés átfutási ideje pedig 18 hónap. 

Vagyis ezek alapján mi úgy számolunk, hogy a kiviteli terv 2026 elején lehet meg. Erre egyébként egy korábbi határozattal 2 milliárd 200 millió forintot biztosít a kormány.

Ennek lezárultával, a pontos műszaki tartalom és az azon alapuló költségek ismeretében születhet döntés a projekt további előkészítése, a területszerzés, területelőkészítés, régészet elemeiről. A területszerzés és a régészet átfutási ideje a gyakorlatban minimum 12 hónap. A kivitelezési közbeszerzés lefolytatása 6 hónap, a kivitelezési munkák átfutási ideje mintegy 36 hónap a Vállalkozási Szerződés hatálybalépésétől számítottan - nyilatkozta Ágh.

Ha mindezt összevetjük akkor optimális számítás esetén 2031-ben gurulhatnak az első autók az új autóúton. Kérdés, hogy az építésre kalkulált 140 milliárd forinthoz képest mennyivel lesz drágább akkor már a megvalósítás.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.