Újra beindul a szombathelyi északkeleti elkerülő út előkészítése

Farkas Bazsi 2023-08-01 07:35:22
24 útfejlesztési projektet reaktivál a kormány, az M86-os Körmend–Szombathely-Zanat közötti szakasz előkészítése is napirendre kerül.

„Kiemelt társadalmi, politikai, gazdaságfejlesztési” jelentőségre hivatkozva újrainsí 24 útfejlesztési projektet a kormány - derült ki a Magyar Közlöny hétfői számából, amit a 444 szúrt ki.

A kormány májusi döntésével állított le szinte minden előkészítés alatt álló állami beruházást, ez 270 projektet érintett. A mostani rendelet szerint azonban az út fejlesztésekre kerül némi pénz, hiszen a következő három évben 47,5 milliárd forintot, majd 2025 és 2027 között 35 milliárdot költenének az ágazatra. 

Vas megyében a következő beruházások indulnak ezzel meg:

  • Szombathely északkeleti elkerülő út, valamint az M87 gyorsforgalmi út előkészítése visszakötéssel a 87. sz. főútra,
  • M86 Körmend–Szombathely-Zanat közötti szakasz előkészítése,
  • Bük település és M87 autóút közötti úthálózat fejlesztésének előkészítése,
  • Sárvár, iparterületet elkerülő út előkészítése.

A további útfejlesztések pedig:

  • Baja, déli elkerülő út előkészítése,
  • M9 gyorsforgalmi út déli lekötéséhez kapcsolódóan tompai új, teherforgalmi határátkelőhely és kapcsolódó gyorsforgalmi úti szakasz előkészítése,
  • 51. sz. főút Baja déli elkerülő – országhatár közötti szakaszának 2×2 sávossá fejlesztésének előkészítése,
  • M9 gyorsforgalmi út előkészítése 51. sz. és 53. sz. főutak között lekötéssel Tompáig előkészítése,
  • Berettyóújfalu–Békéscsaba közötti 2×2 sávos közúti kapcsolat fejlesztésének előkészítése,
  • Pápa keleti elkerülő Repülőtéri bekötő út körforgalmi csomópontja és 832. sz. út közötti szakasz fejlesztésének előkészítése,
  • M4 gyorsforgalmi út Karcag térségét érintő szakaszának, valamint
  • Karcag városát elkerülő új nyomvonalú útnak az előkészítése,
  • Szolnok új tehermentesítő út előkészítése Szandaszőlős elkerüléssel,
  • Kaposvár dél-keleti iparterület megközelítésének előkészítése,
  • 8. és 82. sz. főút összekötésének előkészítése Gyulafirátót térségében,
  • 32. sz. főút négynyomúsításának előkészítése az M3 autópálya – Jászberény között,
  • 47. sz. főút Algyői Tisza-híd 2×2 sávra történő bővítésének előkészítése kerékpáros átvezetéssel,
  • 31. sz. főút, Budapest és Nagykáta közötti szakaszának fejlesztésének előkészítése,
  • M44 gyorsforgalmi út (Békéscsaba) – országhatár (Nagyszalonta) közötti szakasz előkészítése,
  • 19. Békéscsaba, déli elkerülő út – 2×2 sávos emelt sebességű főúttá fejleszthető – előkészítése,
  • Pécs kelet-nyugati átjáró út fejlesztésének előkészítése,
  • Kaposvár–Szigetvár közúti összeköttetés előkészítése,
  • Tormásliget elkerülő út előkészítése,
  • Komárom város gazdaságfejlesztéséhez kapcsolódó – Komárom keleti elkerülő – infrastruktúra fejlesztések előkészítése,
  • Mihályfa elkerülő út előkészítése.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.