Saját magával került ellentmondásba a szombathelyi északkeleti elkerülő kapcsán Hende Csaba

Farkas Bazsi 2023-07-12 09:59:00
A politikus most újdonságként posztolta, hogy kiírják a közbeszerzést azokra a kiviteli tervekre, amelyekről korábban úgy beszélt, hogy 2021 novemberében eredményes pályáztatással kiválasztották.

Csak nem akar csillapodni a szombathelyi északkeleti elkerülő körüli cirkusz. Valószínű, a politikában rutintalansággal éppen nem vádolható Hende Csaba (Fidesz-KDNP) Szombathely és térségének parlamenti képviselője is érzi, hogy vékony jégen jár az út megépítésének befagyasztása körül kialakult választói elégedetlenség miatt. 

A politikus legfrissebb Facebook-posztjában megint az elkerülővel foglalkozik, mint írja:

"Megállapodtam Lázár János miniszter úrral abban, hogy késedelem nélkül folytatódik a szombathelyi észak-keleti elkerülő út létrehozásához vezető munka. 

Miniszter úr kiírja a kiviteli tervek elkészítésére irányuló közbeszerzési eljárást közel 500 millió forint értékben.

Tehát haladunk tovább célunk felé akkor is, amikor a háború, a szankciók és az energiaárak nehéz helyzetbe hozták hazánk költségvetését.

Előttünk a feladat; mögöttünk a Kormány!"

Csakhogy Hende éppenséggel saját magának mond ellen ezzel a pár sorral.

Kiviteli tervek

2021 novemberében egy esős napon tartott a majdan létesítendő szombathelyi északkeleti elkerülő közelében egy sajtótájékoztatót Hende. 

A helyszíni tudósítások szerint a képviselő itt a következőket mondta el:

2021 november 11-én lezárult az út kiviteli terveinek és kivitelezésének közbeszerzési pályázata és három érvényes ajánlat is érkezett, ezek 37 és 42 milliárd forint között mozognak. A következő lépés ezeknek az ajánlatoknak a kiértékelése, és egy konkrét döntés a fedezet biztosításáról.

Vagyis maga Hende Csaba mondta el, hogy lezárult az a közbeszerzés amelyben eredményesen választhatták ki mind a kiviteli tervek, mind pedig a kivitelező legjobb ajánlatát.

A kérdés már csak az, hogy 2023-ban miért dobolja ki újdonságként, hogy hamarosan kiírják a közbeszerzést a tervezésre, amikor saját maga mondta, hogy 2021 novemberében eredményes volt a már kiírt közbeszerzés.

Késedelem vagy nem késedelem

Hende 2021-ben azt is mondta, hogy:

A tervek szerint 2024 harmadik negyedévében már át is fogják adni a körgyűrűt.

Vagyis a két évvel ezelőtt tett kijelentése szerint jövő ősszel kész kell, hogy legyen az új elkerülő. Hende friss posztja szerint késedelem nélkül folytatódik a szombathelyi észak-keleti elkerülő út létrehozásához vezető munka. 

Kíváncsian várjuk, hogy jövő szeptember-október tájékán valóban gurulhatunk-e az új úton vagy sem!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.