3 milliárd 321 millió forintnyi központi támogatást kapott tavaly az Illés Sport Alapítvány

Farkas Bazsi 2023-07-04 07:28:00
Ennyit engedett meg a háborús költségvetés.

Felkerültek a birosag.hu-ra a civil szervezetek tavalyi évét ismertető pénzügyi beszámolók, így az Illés Sport Alapítvány 2022-es mérlege is (A beszámoló ide kattintva letölthető.). Ebből az derül ki, hogy a szombathelyi Illés Labdarúgó Akadémiát üzemeltető Illés Sport Alapítvány tavaly összesen

3 milliárd 321 millió 321 ezer forintnyi közpénzt kapott a központi költségvetés terhére.

A szombathelyi műhely 2020 januárja óta kiemelt akadémiaként működik, így ennek köszönhető a milliárdos állami támogatás, ami egyébként tavaly kevesebbre sikeredett, mint 2021-ben, amikor ugyanis 3 milliárd 777 millió 421 ezer forintnyi közpénz érkezett az alapítvány számlájára.

Az Opten cégadatbázis szerint az utánpótlás központban összesen 140 fő alkalmazott dolgozik. Ám a közhasznú tevékenységből részesülők száma még ennél is magasabb, összesen 440 fő.

Amíg 2021-ben a személyi jellegű ráfordítások soron 1 milliárd 453 millió 706 ezer forint szerepelt, addig 2022-ben ez a tétel 1 milliárd 915 millió 404 ezer forintra duzzadt. 

A kuratóriumi elnök - vagyis ekkor még Kóbor László -  juttatása 2021-ben 27 millió 68 ezer forint volt. 2022-ben Halmai Gábor kuratóriumi elnök már 53 millió 278 ezer forintot kapott.

Nagyot zuhant az alapítvány adózott eredménye. 

2022-ben 396 millió 730 ezer forintot könyvelhettek el, míg 2021-ben ezen a soron 1 milliárd 146 millió 108 ezer forint szerepelt.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.