A „sötétség”, mint olyan, a horror fontos hívószava: nyilván nem véletlenül, az első dolog, amitől egy kisgyerek fél, az a sötétség. A fény hiánya, ami megfoszt minket a világ észlelésére szolgáló egyik alapvető érzékünktől. Szóval nem véletlen, hogy míg 2018-ban, a hazai horror-reneszánsz kezdetén az Ellen Datlow által szerkesztett „best of”-jellegű horrorantológia is ezen a néven futott, most az Agave Könyvek is ehhez a toposzhoz nyúlt, mikor a Valancourt Books horrorantológiáját kiadta.
A James D. Jenkins és Ryan Cagle által szerkesztett A sötétség szavai azonban kicsit más vonalat képvisel.
Míg Datlow huszonöt modern, angolszász horrornovellát gyűjtött össze, addig a régi horrorkönyvek újrakiadására szakosodott Valancourtnál azt találták ki, hogy összeraknak egy, az anyagát a világ minden részéből gyűjtő antológiát. Szóval kifejezetten olyan nem angol nyelven alkotó szerzőket kerestek, akiknek még nem nagyon jelent meg fordításban sem szövegük az amerikai piacon, viszont kiemelkedőt alkotnak hazájuk kisebb-nagyobb horrorirodalmi színterén.
Az eredmény valami egészen fenomenális: azért is citálom a Datlow-kötetet most, mert iszonyatos számomra a kontraszt. Ahogy akkor írtam, az az antológia egy igazi vegyesfelvágott mindenféle horrorral – nagyon színes műfaj –, amiből én, kezdő horrorolvasó leginkább azt tudtam leszűrni, hogy mi az, ami egyáltalán nem érdekel. Vagy én értem be horrorolvasóként, vagy a Valancourtnál sikerült jobban a válogatás, d
A sötétség szavai egy nagyon egyenletes kötet, ahol tényleg alig akad üresjárat.
Pedig a földrajzi szórás mellett a tematikai szórás itt is nagyon nagy, a szövegek minősége azonban minden esetben kiemelkedő. A földrajzi szórásra érdemes rátérni azért, hiszen nem alibizték el a szerzők azzal, hogy ugyan nem angolul, de nagy közönségnek alkotó, mondjuk spanyol anyanyelvű szerzőkkel töltötték ki az antológiát (van persze spanyol, mexikói és katalán szerző is): olvashatunk finn, román, dán, olasz, Fülöp-szigeteki, kanadai francia, szenegáli és magyar szerzőtől is novellát. Minden novellát kis életrajzi írás, illetve rövid összefoglaló vezet fel az adott ország horrorirodalmáról.
Az utóbbi mozzanatnak kéne persze talán a legfontosabbnak lenni számunkra, hiszen így már nem csak Magyarországon világhíres horrorszerzőnk van, hanem valóban világhíres is: Veres Attila novellája, a Méltósággal viselt Karafiáth Luca fordításában itt jelent meg angolul, lett közönségkedvenc, és ennek nyomán jelent meg Veres The Black Maybe című novelláskötete tavaly a Valancourt Booksnál. Amit aztán idén jelöltek is a legrangosabb amerikai horrordíjra.
De a helyzet az, hogy többnyire hasonló színovalú novellákkal találkozunk a kötetben. Persze itt is számítani fog a személyes ízlés, mint bármelyik másik antológiában, szóval én is csak pár szenlkyes kedvencet említenék: ilyen a kamionosok furcsa életét feldolgozó írás az olasz Luigi Musolinótól; Pilar Pedraza rendkívül erős, sötét atmoszférájú novellája egy fiatal boszorkányról; Bernardo Esquinca szenvedő horrorszerzőt középpontba állító műve; vagy a barlangok mélyére vezető hátborzongató írás a finn Marko Hautalától.
Szóval ha valakit érdekel bármennyire a horror, bátran tudom ajánlani neki ezt az antológiát, amelynek a folytatása egyébként már megjelent a Valancourtnál – hogy magyarul is érkezik-e, azt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy az antológia és Veres hazai kiadója, az Agave Könyvek tovább erősít horrorfronton, hiszen idéntől ők gondozzák a 2016-ban indult The Black Aether magazint is. Ha pedig a magyar horror irányában olvasnál utána tovább, a The Black Aether mellett ajánlom a magyar horrornovellákat gyűjtő Légszomj (Roboz Gábor szerk., Gabo SFF) antológiát is.
James D. Jenkins és Ryan Cagle (szerk.): A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról. Agave Könyvek, 2023.
Olvasnál valami jót? Könyves Kálmán segít!
