Csütörtöktől parkolási díjat számláz ki a Penny

Farkas Bazsi 2023-03-16 19:16:00
Érdemes lesz odafigyelni.

A Penny Market is bevezeti fizetős parkolási rendszert. Olvasónk csütörtökön jelezte, hogy mátr érvényben van az a rendszer, ami egy órás ingyenes parkoló használat után már díjat számít fel.

A kihelyezett információs tábla szerint 1-2 óra között 2500 forintot, 2 óra után pedig óránként 5000 forintot kell fizetnie a sofőröknek.

Az biztos, hogy rendszer a Körmendi úti áruháznál lett éles de, hogy a többi Penny üzletnél ezzel egyidejűleg vezettek-e be hasonló intézkedést egyelőre nem tudjuk.

Itt tavaly decemberben vezettek be hasonló korlátozást. A Hunyadi úti áruháznál az volt az indok, hogy sok esetben a környék lakói parkolnak le a Lidlnél, a vásárlóknak pedig így már nem marad elég hely.

A Pennynél valószínű azért döntöttek az intézkedés bevezetése mellett, mert jópár olyan autó marad itt, amelynek a sofőre a szomszédos plázába megy be.

Kerestük a parkolót eztán üzemeltető céget is, ám eddig nem értük el. Amint sikerrel járunk azonnal jelentkezünk. 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.