Győr díszpolgára lett Szijjártó Péter külügyminiszter

Pintér Bence 2023-03-15 14:04:00
A város rendszerváltás utáni történetében nem fordult elő, hogy aktív politikus kapta volna a díszpolgári címet.

A győri közgyűlés díszülésén

díszpolgári címet kapott Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter,

egykori győri önkormányzati képviselő.

A keleti diktatúrákkal rendkívül jó viszonyt ápoló 44 éves külügyminiszter karrierje Győrből indult, ahol Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban végzett, majd 20 évesen a győri közgyűlés tagjává választották. Nem más volt a fiatal Szijjártó mentora a Fideszben és a helyi politikában, mint az akkor ellenzéki alpolgármesterként tevékenykedő Dézsi Csaba András.

Szijjártó később a Fidelitas győri alapítója lett, majd 2002-ben listáról országgyűlési képviselővé is választották, később a Fidelitas országos elnöke, majd 2005-től a Fidesz Győr-Moson-Sopron megyei elnöke lett. Eközben végig önkormányzati képviselő, 2006-től a párt helyi frakcióvezetője lett. Ezután viszont hosszú távra az országos politika felé fordult, ahol a Fidesz fő szóvivője lett.

A Fidesz 2010-es győzelme után Orbán Viktor miniszterelnök személyes szóvivőjeként dolgozott, majd 2012-től a Miniszterelnökség nemzetközi kapcsolataiért felelős államtitkárságát vezette, és ő felelt az ún. keleti nyitás politikáért is. 2014 óta külgazdasági- és külügyminiszterként dolgozik. Az Oroszországgal való kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért 2021 decemberében Barátságért érdemrendben részesítette az orosz kormány, melyet Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől vett át Moszkvában.

Mint arról korábban beszámoltunk, az indoklás szerint Szijjártó

  • sokat tett a győri Széchenyi István Egyetem modernizálásáért;
  • a győri gazdasági élet szereplőivel, nagyvállalataival kiváló kapcsolatot ápol, az Audi és a győri iparfejlesztés elkötelezett támogatója;
  • jelentős szerepe volt abban, hogy Győr ipara stabil tudott maradni a Covid-19 járvány idején is;
  • sokat tett a bencés gimnáziumért (ahová járt egykoron), s annak felújítási munkálataiért;
  • különösen szívén viseli Győr sportját;
  • a kezdetektől kiáll az üldözött keresztények mellett szerte a világban, védelmezi a keresztény értékeket, jó kapcsolatot ápol egyházi vezetőkkel.

A város rendszerváltás utáni történetében nem fordult elő, hogy aktív politikus kapta volna a díszpolgári címet, politikusok csak posztumusz kapták a díjat: ilyen volt Kolozsváry Ernő, a rendszerváltás utáni első polgármester, vagy Ottófi Rudolf egykori alpolgármester.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.