Lakosságarányosan Győr kapta az egyik legkevesebb rezsitámogatást az államtól

Pintér Bence 2023-01-03 16:13:00
Hátulról az ötödik a rangsorban Győr.

Az energiaköltségek megemelkedése miatt 44 milliárd forint támogatást osztott ki a kormány a 10 ezer fő fölötti lakosságszámú települések jó része között – írtuk meg tegnap,

ismertetve, hogy míg Debrecen például 3 milliárdot, Sopron pedig 485 milliót kap, addig Győr mindössze 254 millióval kell, hogy beérje.

Ez azért is furcsa, mert a városban szeptemberben gyakorlatilag mindent bezártak, amit be lehetett, és a polgármester egész évben arról beszélt, hogy Győr már nem olyan gazdag város, mint egykor, ahhoz hasonlította a helyzetet, amikor fiatalkorában a zsebében turkált, hogy hol maradt egy kis pénz.

Úgy tűnik azonban, hogy Budapesten erről nem beszélt eleget Dézsi Csaba András, hiszen

lakosságarányosan Győr kapta majdnem a legkevesebb támogatást az államtól: a 156 településből a 151-dik helyen áll, ha így rangsoroljuk a településeket.

A legtöbb támogatást lakosságarányosan Mohács – ahol egy főre majdnem 25 ezer forint támogatás jut –, Budapest V. kerülete, Kiskőrös, Csongrád és Barcs kapta, a legkevesebbet Dabas, Tiszakécske, Hatvan, Kistarcsa, majd Győr, ami hátulról az ötödik: lakosonként 1923 forintra jön ki az állami támogatás. Szintén keveset kapott a nagyobb városok közül Székesfehérvár, de itt is fejenként 2500 forint környékére jön ki az összeg, míg a következő Győr kategóriájú nagyváros Pécs, ami egymilliárd forintot, lakosokra lebontva fejenként 7500 forintot kaptt az államtól.

Persze ez még mindig jobb, mintha nem is kapott volna a város, ugyanis több budapesti kerület és például Hódmezővásárhely sem kapott, hiába van 10 ezer fő felett a lakosságuk.

Címlapfotónk illusztráció.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.