Ritkán van, hogy az ember két, egymástól első ránézésre távol eső kedvence valahogy mégis összeboronálódik, és az ilyen alkalmakat meg kell becsülni:
most például egyik kedvenc szerzőm, a magyar krimit megújító Kondor Vilmos írt regényt a szívem csücskének számító alternatív történelmi műfajban.
Aki nem tudná pontosan, mi ez, annak röviden összefoglalom: olyan spekulatív fikció, amelyben fogunk egy pontot a történelemben, megváltoztatjuk, és ebből bontunk ki egy alternatív történelmi idővonalat. Jó és klasszikus példa rá Philip K. Dickől Az ember a Fellegvárban, amiből nemrég sorozat is készült – a mi lett volna, ha a nácik nyernek egyébként is slágertéma a területen –, itthon pedig írt jó alternatív történelmeket például Trenka Csaba Gábor. (És írtam szerzőtársammal én is, nálunk az 1848-1849-es szabadságharcot megnyerte a magyar hadsereg, és kialakult a Dunai Konföderáció.)
Egyszerre lettem izgatott és ijedtem meg, mikor a szárnyait nagy energiával bontogató Open Books bejelentette ezt a könyvet, ugyanis Kondor Vilmos legutóbbi ilyen jellegű formabontása – tehát mikor nem csak kilépett a történelmi krimi keretei közül, hanem valami mást is csinált mellé – az volt, amikor Kemény Zsófival írt közös regényt, ami szerintem kevésbé sikerült jól. De Kondorban azért mindig lehet bízni, a Kemény Zsófi-féle kitérő után is teljesen jól hozta vissza azt a sorozatot az életbe.
Ez nem az a Budapest
Szóval kell nekünk egy eltérési pont, és ez az eltérési pont a Második magyar köztársaság című regény esetében az, hogy
sikerült a kiugrási kísérlet 1944 őszén, Magyarország kilépett a háborúból, és nem maradt utolsó csatlósként a nácik oldalán. Így aztán az ország nagyobbik részét nem szállta meg a Vörös Hadsereg, és az ország egy egészen más fejlődési pályára került, mint a valóságban.
Ezt remekül érzékelteti a regény, mikor azzal indít, hogy 1966-ban vagyunk, és a Beatles lép fel Budapesten. Itt történik aztán a bűntény, amiről a következő 500-600 oldal szólni fog, de a Beatles csak arra van itt, hogy egy gesztussal megmutassa nekünk ezt az alternatív világot, aminek aztán ezernyi kisebb szálát bontogatja ki Kondor, néha teljesen apró utalásokkal, néha pedig a történet és a felfejtendő bűntény számára is fontos dolgokkal.
Ezek közül kár lenne sokat elárulni, de ha annyit mondunk, hogy Kádár János budapesti rendőrfőkapitány, Bibó István főpolgármester, ifj. Horthy Miklós a köztársasági elnök, a miniszterelnök pedig korábban Kéthly Anna volt, de most már Bajcsy-Zsilinszky Endre az, akkor érzékelni lehet, hogy miről van szó.
Ebből a világból azért leginkább Budapestet ismerjük meg, ami szintén nem szokatlan a szerzőtől – inkább az volt szokatlan, hogy legutóbbi regényében elszakadt tőle a másik mitikus, vagy mitizálódott magyar helyszín, a Balaton kedvéért. Az alternatív 1966-os Budapestet nem a légből kapja, hanem Vágó József '30-as években készült városépítészeti tervei mentén építi fel Kondor, és itt is ugyanolyan izgalmakat tartogat a mai Budapestet ismerőknek, mint a történelmi vonatkozásoknál. Egy-két ecsetvonás az én ízlésem szerint még elfért volna a nagyvilág állapotáról, illetve Magyarország többi részéről is – ezekről mindjárt –, de nem hiányoznak fájóan a történetből.
Kondor ugye korábban nyilatkozott olyat, hogy nem tudna, vagy legalábbis nem szeretne a kommunista rendszerben játszódó krimit írni, és első hőse, Gordon Zsigmond újságíró 1956 ködös őszén el is tűnik a kronológiailag utolsó Bűnös Budapest-regény lapjain. Eztán ugye ismét 1945 előtt, illetve 1989 után játszódó történeteket írt, ezzel az alternatív történelmi regénnyel viszont mégis sikerült megoldania, hogy írjon a hatvanas évek Budapestjéről, és az esetleges folytatásokban a hetvenes, nyolcvanas évekről is, megszabadulva attól a tehertől, hogy számolnia kelljen a kommunista rendszer témájával,
egyben lehetőséget ad Kondornak ez arra is, hogy végre expliciten bemutassa azt, amit eddigi regényeiben inkább csak sejtetett arról, hogy szerinte milyen Magyarország lehetett volna az ideális, vagy ha nem is ideális, de valamivel jobb.
Azért a sok szempontból átgondolt és kimunkált világépítésről beszélek első sorban – és fogok a továbbiakban is –, mert a történet egy viszonylag egyszerű krimi, ami Kondortól megszokott módon biztos kézzel, kifejezetten élvezetes és gyakran szórakoztató stílusban van megírva. Nyomozónk, Nemes Albert és skót társa rendületlenül nyomoz, és tárja fel szokás szerint az elsőre nem kifejezetten bonyolultnak tűnő ügy tátongó mélységeit, amelyek aztán szervesen kötődnek egyébként az alternatív történelmi valósághoz. Ugyanígy a karakterek sem mozgattak meg különösebben – Kondor eddigi hőseitől nem nagyon, de azért valamennyire eltérő nyomozót kapunk (egy kis Mary Sue-szindrómával) és pár emlékezetes mellékszereplőt – nem ideszámolva a skót nyomozót, aki végig kicsit kartonpapír maradt nekem.
De azért mégis egy kicsit az a Budapest
Mivel fent említett, éppen a hetekben tíz éve megjelent regényem megírásakor leveleztem az álnéven alkotó Kondorral az alternatív történelmi regény témájában, ezért már az olvasás előtt tudtam, hogy a szerzőnek és nekem egy kicsit eltérő felfogásunk van a műfajról. Egyik sem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más, és ahogy sejtettem, ez kiütközik a regényben is.
Én ugyanis azt gondolom, hogy ha 1944-ben változtatunk a történelmen, akkor a fent felsorolt, fontos pozíciókban lévő, számunkra is ismert emberek, a regényben szereplő, mi világunkban is létező zenekarok, stb. története valószínűleg egyáltalán nem alakult volna úgy, ahogy, a változtatás pillangóhatása sokkal erősebben kihat mindenre, minthogy ezek a dolgok nagyjából ugyanúgy maradjanak, adott emberek megszülessenek, olyan hatások érjék, stb.
Tehát szerintem egy ilyen kiindulópontú alternatív történelem logikája szerint a nullához konvergál az esélye, hogy a budapesti rendőrfőkapitányi tisztet egy rövid ideig valóban betöltő Kádár 1966-ban budapesti rendőrfőkapitány legyen, és az is átgondolandó, hogy biztos lenne-e Beatles ebben a világban.
Sajnos a szöveg nem ad elég támpontot ahhoz, hogy felmérjük: a szerző elgondolásában mekkora hatása van a történelmre a sikeres magyar kiugrásnak, mennyire változik meg a hidegháborús rendszer ennek hatására, és amennyi támpontot ad, az néha nem magyaráz meg bizonyos dolgokat. Például ha a nyilasokat és a kommunistákat is mind kigyomlálták, akkor egészen pontosan hogyan maradt nyeregben azért mégis pár kommunista, mint Kádár?
A válasz nem az, hogy azért, mert ez így meg így logikus a regényvilág szabályai szerint, hanem azért, mert őt egy 1966-ban játszódó alternatív történelmi regényben kötelező szerepeltetni, és kész.
Nyilván ez arról szól, hogy az alternatív történelmi regény ezen iskolája szerint nem a minél hihetőbb alternatív kronológiától, hanem attól lesz izgalmas egy ilyen szöveg, ha általunk ismert figurákból és jelenségekből minél többet emelünk be a megváltoztatott környezetbe. És mint már mondtam feljebb, nincs is ezzel semmi baj egyébként, Kádár például remek ebben a szerepben, és nagyon jól meg is rajzolja Kondor a figuráját, talán az egyik legemlékezetesebb karakter a könyvből.
Ilyen és hasonló szakmai fenntartásaim ellenére nagyon élveztem a könyvet, hiszen mindig jó egy működő, nem ilyen vagy olyan autoriter elnyomásban élő, vagy külföldi megszállás alatt lévő elképzelt Magyarországról olvasni. Annyira elmerül mindebben, illetve a finom részletekben Kondor, és annyira elmerít benne minket is, hogy szinte fel sem tűnik, hogy bár a tettest elfogják, az eredeti ügy és pár korai nyom idekötése tulajdonképpen, gyakorlatában megoldatlan marad – de hát így dolgoznak a valódi varázslók, nagyon kell figyelni a kezüket, mert néha csalnak.
A könyvből mozgóképes adaptáció készülhet, és a szerző biztosra mondta, hogy folytatást ír a regényhez, szóval meg tudott újulni, tovább tudott gördülni most is a Kondor-jelenség. És ez nekünk, olvasóknak remek dolog.
