Elhunyt Korcsmáros György, a Győri Nemzeti Színház volt igazgatója

Pintér Bence 2022-10-26 05:54:00
A színész, rendező hetvenedik születésnapja előtt pár órával hunyt el.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Korcsmáros György, a mai napon, október 25-én, este fél nyolckor – négy és fél órával a 70. születésnapja előtt – több hónapos küzdelem után örökre elment” – áll a hír Korcsmáros György színész, rendező, a Győri Nmezeti Színház volt igazgatója Facebook-oldalán.

Korcsmáros 1978-ban színész, 1982-ben rendezői diplomát szerzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. 1978-1979 között a Vígszínház, 1981-1982 között a Budapesti Gyermekszínház tagja volt. 1982-1985 között a Madách Színházban dolgozott mindkét minőségében. 1985-1989 között az Arany János Színház, 1989-1990 között a Rock Színház főrendezője volt, 1990-1992 között a Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatvezetőjeként dolgozott.

1992-től 2007-ig a Győri Nemzeti Színház igazgatója volt, számos darabot is rendezett.

1999-2007 között a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke volt. 1994-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2010-ben érdemes művész lett.

A Színház Online nekrológja ezt írja győri távozásának körülményeiről:

Direktori pályafutása végén felfüggesztette állásából a győri önkormányzat és fegyelmi eljárás megindítását rendelték el a gazdálkodási területen tapasztalt hiányosságok miatt. Az igazgató felfüggesztésével a közgyűlés Forgács Pétert, a színház művészét bízta meg az igazgatói teendők ellátásával. 

Korcsmáros akkor úgy nyilatkozott, szerinte a döntés hátterében politikai szándékok húzódnak, az önkormányzati választások 15 éves baloldali vezetés után ugyanis fideszes győzelmet hoztak. Véleményét a társulat tagjai közül többen osztották, a jobboldaliságát nyíltan hangoztató Bede Fazekas Csaba érdemes művész például petíció aláírására biztatta a társulat tagjait, melyben kiállt az igazgató mellett. Korcsmáros egyik legnagyobb sikerének könyvelte el, hogy színháza ebben a nehéz helyzetben is kiállt mellette

”Ha tudomásul veszik, hogy a színház jól működik, de vannak gazdasági bajok, és nincsenek politikai tényezők az ügyben, akkor ősztől én vagyok az igazgató” – szögezte le annak idején és hozzátette: mellékolvasmányként az ügyhöz Shakespeare királydrámáit ajánlaná.

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.