Csak befért az állami médiába is a budapesti diáktüntetés

Farkas Bazsi 2022-10-06 08:41:03
40 ezren álltak ki a tanárok mellett.

Bár az M1 ingerküszöbét nem érte el annyira a tegnap esti diáktüntetés, hogy arról élőben közvetítsen, hiszen mint arról a Telex írt, a tüntetéssel egy időben inkább egy tojásmúzeumból kapcsolta élőben tudósítóját a csatorna, késő este az MTI-n csak megjelent egy tudósítás.

A tanárok melletti szolidaritási tüntetést és koncertet tartottak szerda este Budapesten, a Kossuth téren; a Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom közös demonstrációján az oktatás megmentéséért, a fiatalok jövőjéért, az oktatásban dolgozók megbecsüléséért és a sztrájk jogáért álltak ki a résztvevők - írta a távirati iroda.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A teret megtöltő tömeg előtt Törley Kata, a Tanítanék Mozgalom alapítója elmondta, évek óta küzdenek az oktatási rendszer megújításáért, és az "arrogáns, párbeszédképtelen hatalommal szemben" állnak ki régóta.

Mostanra a tanárhiány olyan méreteket öltött, hogy szembe kell néznünk azzal: az oktatási rendszer összeomlott és maga alá temet mindenkit, tanárt, szülőt, diákokat, a gyerekeket - hangoztatta Törley Kata.

Közölte, mozgalma két alapvető követelést fogalmazott meg, amelyek nélkül nem lehet ráfordulni az oktatási rendszer még megoldandó problémáira. Ezek pedig a pedagógusok sztrájkjogának helyreállítása és az azonnali intézkedés a pedagógusok munkakörülményeinek és bérhelyzetének javítása érdekében - mutatott rá Törley Kata.

Azt mondta, érdemi választ évek óta nem kapnak a gőgös hatalomtól, helyette sértegetést, fenyegetést, a tiltakozók kirúgását, egzisztenciális ellehetetlenítést.

Az áldozat a magyar társadalom és azért vannak most itt, hogy felhívják a figyelmet erre a válságra, szolidaritásra szólítsanak mindenkit, valamint tovább küzdjenek a céljaikért - jelentette ki Törley Kata.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A rendezvény házigazdája Molnár Áron színész, a noÁR Mozgalom alapítója arról beszélt, a tüntetésnek és a koncertnek az a célja, hogy sztrájkalapot gyűjtsenek a sztrájkban, a polgári engedetlenségben részt vevő tanároknak.

Glonczi László roma aktivista azt hangsúlyozta, a sztrájk alapvető jog és együttesen kell követelni a pedagógusok számára a béremelést és a szabad véleménynyilvánítást.

Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom társalapítója azt hangoztatta, a diákok sokan vannak és okosak, ezért veszélyesek a hatalomra. Pilz Olivér minden ágazati szakszervezetet a pedagógusok melletti általános sztrájkra szólított fel.    

Walton Viki magyartanár, drámapedagógus a Szülői Hang képviseletében, azt mondta, a magyar oktatás halott, de - mint fogalmazott - "ezt nem engedhetjük". Szavai szerint a szülőknek lehet és kell változtatni, mivel őket nem lehet megfélemlíteni.    

A Margit híd szerda délutáni lezárást megszervező diákok képviselője elmondta: többségben vannak azok, akik változást szeretnének, egy szabad emberközpontú oktatást szeretnének egy szabad oktatást.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A tömegben állók egyebek mellett "Tanáraim nélkül félember lennék", "Érzem, hogy butulok", "Szülj még egy tanárt", "Nincs tanár, nincs jövő" transzparenseket emeltek a magasba és azt skandálták, "Szabad ország! Szabad oktatás!".

Az országban szinte minden városban szerda reggel, a tanítás megkezdése előtt élőláncot alkottak a diákok és a tanárok az iskolák körül. Az állami média ezekről nem számolt be. Az oktatással kapcsolatban egyetlen hír jelent meg napközben az MTI-n, amely arról szólt, hogy Rétvári Bence, államtitkár szerint az elmúlt 10 évben a magyar kormány az oktatásba fektetett be, s ezt a munkát folytatni kell a jövőben is. 

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.