Dézsi továbbra sem vállalja a felelősséget a bezárásokért, szerinte Brüsszel a hibás

Pintér Bence 2022-09-20 12:24:00
Dézsi polgármester szerint a szentivániak hétfői tüntetését valójában az MSZP szervezte. Pergel Elza alpolgármester azt mondta, hogy közös városvezetői döntés votl a bezárás, de ez ellentmond annak, amit a polgármester egy hete sulykol.

Ülésezett kedden a győri közgyűlés, ahol több témát is megtárgyaltak a képviselők. A változtatási tilalomról korábban írtunk, ezután például megszavazta a közgyűlés, hogy a Győr-Szol és a Győr Projekt Kft. a működésükre az éven túlnyúló hitelfelvételt kezdeményezzen,

tehát gyakorlatilag cégein keresztül adósodik el a város.

Pollreisz Balázs szocialista képviselő egy hónappal korábban azt forszírozta a közgyűlésen, hogy az akkor még átmeneti folyószámlahitelként eladott hitelfelvételből lesz-e rendes hitel, amiért a város vállal kezességet – most fel is szólalt, és jelezte, hogy akkor a polgármester elviccelte a válaszadást, de mégis neki lett igaza. Ezután arról beszélt, hogy Dézsi polgármester igyekszik eltitkolni, hogy a városnak nincs pénze semmire, és ezért kell bezárni a kulturális és sportintézményeket, bár Dézsi polgármester nem vállalja ezért a felelősséget.

„Miért nem vállalja a felelősséget? (...) Polgármester úr, kicsit több bátorságot!” – mondta a szocialista képviselő.

Borsi Róbert (Fidesz) szerint nem kéne felhozni a bezárásokat, mert nem ez a téma, és egyébként is csak azért kell a hitel, mert ha lesz kompenzáció a rezsiárak miatt, az később fog megjönni. Szerinte az egész Európai Unióban probléma ez.

Bárány István (független) is felszólalt, ő arról beszélt többek között, hogy a Győr-Szol úgy alakult át, hogy nagyon sok mindent alvállalkozókkal végeztetnek, ami szerinte drága dolog, ráadásul egy sor olyan tevékenység is ide tartozik, amivel régen a piacra is kilépett a városi szolgáltató, és profitja volt rajta. Fodor Roland független képviselő, a Győr Projekt Kft. felügyelőbizottságának tagja felhívta a figyelmet, hogy egyébként félmilliárd forint költségoptimalizálást hajtott végre a cég, de ez sem elég. Balla Jenő arra figyelmeztetett, hogy a hitelt vissza kell fizetni, nem látja, hogy hogyan fogja tudni visszafizetni ezt a várost. Szerinte módosítani kell a költségvetést a válsághelyzetben.

Brüsszel a hibás, nem Dézsi

Szeles Szabolcs alpolgármester szerint semmi különbség nincs valójában aközött, hogy éven túlnyúló, vagy éven belül visszafizetett hitelről van szó,

ezután az alpolgármester azt mondta a bezárások és a felelősség kérdése kapcsán, hogy az Európai Unió elhibázott energiapolitikája miatt van probléma. Ezt később Dézsi Csaba András polgármester is elismételte: szerinte a szankciók miatt van ez a helyzet.

Glázer Tímea (DK) szerint viszont inkább a kormány gazdaságpolitikája a hibás.

Dézsi polgármester minden hozzászólás után reagált egyben, szokásos kioktató hangnemében:

szerinte nem igaz, hogy nem mondják ki, hogy az energiaválság miatt vannak bezárások a városban, és szerinte nincs sumákolás. Viszont ismét nem vállalta a felelősséget Dézsi Csaba András a bezárásokért, ismét azt hangsúlyozta hogy minden intézménynek és cégnek felelős vezetője van, akinek felelősen kell gazdálkodni.

Szerinte azért nincs sumákolás, mert egy éve is nyíltan beszélt róla, hogy a gázkereskedő felmondta a szerződését, és ezért a piacról kellett drágán gázt vásárolnia. A polgármester egyébként hetek óta azt sulykolja, hogy nem ő, hanem az intézményvezetők zártak be – az intézmények pedig külön-külön jelentették egyébként ezt be, és karbantartásra, felújításra, technikai okokra, tehát nem az energiaválságra hivatkoztak. Dézsi Csaba András azt is állította a hétvégén egy videóban, hogy nem is zárt be az Aqua Sportközpont. Később a Facebookról törölte a videót, mi pedig a helyszínen vizsgáltuk meg, hogy nyitva van-e a sportközpont. (Nem volt.) Most hozzátette: ő mindig őszintén beszél.

Ezután egy félmondatban minden alap nélkül azt állította a polgármester, hogy „szegény szentivániakat” felhasználva, megijesztve Pollreisz Balázs vagy az MSZP szervezte a hétfői tüntetést a városháza előtt – amit azok a szentiváni civilek szerveztek egyébként, akik nemrég 5585 aláírást tettek le a polgármester asztalára.

Erre később visszatértek, amiről cikkünk itt olvasható.

A polgármester arról is beszélt, hogy senkit nem akarnak kirúgni, külön csoport foglalkozik azzal, hogy átszervezzék a dolgozókat a cégek között, és a rádióban is világosan beszétl erről. Pollreisz Balázs közbevetette, hogy ezt vissza lehet-e hallgatni valahol – azért, mert nem lehet, egy éve Dézsi polgármester tiltotta le, hogy utólag feltegyék az internetre a rádióinterjúit. A polgármester viszont azt felelte erre, hogy: „Bizonyára.”

Pergel Elza alpolgármester szerint senki nem háborog az intézménybezárások miatt, hanem mindenki hálás azért, hogy senkit nem rúgnak ki. Szerinte nem kell azt firtatni, hogy ez kinek a felelőssége, ez egy globális probléma. Szerinte ez egy adottság most Európában, és Pollreisz Balázs se panaszkodjon, hanem köszönje meg, hogy ezt meglépték.

Ezután az alpolgármester azt mondta, hogy közös városvezetési döntés volt a bezárás – ezek szerint viszont akkor mégsem az intézményvezetők döntöttek róla. Jelezte azt is, hogy ha valakinek baja, kérdése, problémája van a bezárásokkal, az keresse őket, és válaszolni fognak.

Pollreisz Balázsnak nem adott lehetőséget Dézsi Csaba András arra, hogy minderre reagáljon, mivel már elfogyott az ideje, és szerinte ez is azt bizonyítja, hogy nem tudná beosztani a város pénzét. Egyébként is szerinte fölösleges volt ez a vita. A testület megszavazta a két cég hitelfelvételét. A követező napirendi pont előtt a képviselő magához ragadta a szót, és kifejtette válaszát, például azt, hogy a polgármester ahelyett, hogy kamuvideókat forgat arról, hogy mégis nyitva van az uszoda, miközben nincs, elismerheti – ahogy most – a problémát.

Dézsi polgármester megismételte, hogy szerinte ahol vízilabdáznak a medencében, az az uszoda nyitva van. Ezután arról beszélt, hogy a „fizetett propaganda” – ez lennénk mi – csak feszültséget akar kelteni. Ezután azon gyúnyolódtak nevetgéltek a fideszesek, élén a polgármesterrel, hogy Pollreisz Balázs félreértett egy számot – végig hasonló dolgokkal ütötték el az érdemi válaszadást egyébként.

Kimenekítette magát a győri alpolgármester a hulladéktársulás tanácsából

Kisebb vita kerekedett egy ingatlaneladásról is: Balla Jenő független képviselő egy eladósorba került Domb utcai ingatlan kapcsán javasolta, hogy alakítsanak itt ki sportpályát inkább a Jedlik, Révai, Hild és Kazinczy iskolák tanulóinak. Dézsi polgármester szerint ez a terület erre azonban nem alkalmas, ennek kapcsán

Érdekesség volt még a keddi közgyűlésen, hogy kikerült a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tanácsából Szeles Szabolcs alpolgármester.

Legutóbb arról írtunk a társulás kapcsán, hogy úgy tűnik, mégis átvenné a győri hulladéktársulás az Alföldy Alexander-féle hibás hulladékszállító szalagot. Helyét Hajszán Gyula fideszes képviselő veszi át. Ennek kapcsán vázolta fel Pollreisz Balázs, hogy szerinte a város érdeke, hogy ennek a vállalkozónak ne legyen semmi köze Győr cégeihez. Dézsi polgármester nem reagált érdemben a felvetésre, Szabó Jenő, a társulás vezetője elmondta, hogy a GYHG-nek szüksége van a szalagra, hogy tudjon majd pályázni újra a szemétszállításra, ha azt átalakítják.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélreKövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon!

Szólj hozzá!

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.