Pénteken kezdődik a XVIII. Őrségi Tökfesztivált

Csarnó Ákos 2022-09-14 15:15:11
Tök jó lesz.

Színes programokkal várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig az Őrségi Tökfesztivál, amelynek keretében könyvbemutatót, képzőművészti kiállítást, kézműves foglalkozásokat, kirakodóvásárt, néptánc- és népzenei bemutatókat tartanak és gasztronómiai érdekességeket is kínálnak a résztvevőknek.

Az MTI tájékoztatása szerint pénteken Őriszentpéteren az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság épületében mutatják be Márkus Rita és Markovics Tibor Az őrségi fazekasok című kötetét, Nagyrákoson a tájházban pedig Horváth János festőművész tárlatát nyitják meg.

A XVIII. Őrségi Tökfesztivált hivatalosan szombaton délelőtt 11 órakor nyitják meg Őriszentpéter központjában, ahol kézműves kirakodóvásár és őrségi termelői piac is várja a látogatókat.

Délután népzenei együttesek lépnek fel, illetve vásári komédiások szórakoztatják a közönséget, majd Tóth Vera és zenekara ad élő koncertet, amelyet hagyományos töklámpás felvonulás követ.

Szalafőn az Őrségi Népi Műemlékegyüttes szomszédságában felállított színpadon szombaton délelőtt zenés bábjátékkal kedveskednek a legkisebbeknek, majd a Boglya Népzenei Együttes műsorát láthatják és hallhatják, délután pedig a csepregi színjátszók és helyi amatőr együttesek műsorai követik egymást. A szalafői kézműves udvarban a tökfaragást és a korongozást próbálhatják ki az érdeklődők, a gasztroudvarban pedig a tökmagsajtolás fogásaival ismerkedhetnek és tökből készített tájjellegű ételeket kóstolhatnak.

Ugyancsak Szalafőről indulnak délelőtt és délután is az őrségi gyalogtúrák, melyeknek résztvevői bölényeket és vadlovakat is láthatnak.


Vasárnap délelőtt Őriszentpéteren folytatódnak a családi programok, koncertet ad például az Alma Együttes, de fellép a Fergeteg Néptáncegyüttes, délután bohócműsor szórakoztatja a gyerekeket, végezetül pedig a The Bits Együttes eleveníti fel a legismertebb Beatles számokat.

A teljes programkínálatért kattintson ide!

 

Szólj hozzá!

Télikert és négyévszakos terasz: melyik illik jobban az Ön életmódjához?

Fontos már az elején tisztázni, amit sokan télikertként keresnek, arra ma gyakran egy modern négyévszakos terasz a korszerűbb megoldás.

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.