Két éve még azzal próbálta lejáratni Nemény András, szombathelyi polgármestert a Fidesz-sajtó, hogy feleslegesen akar szállodát építeni, mára pedig egyetlen nagy szálláshely sem maradt a városban

Farkas Bazsi 2022-09-13 07:19:00
Nagyszálló, Claudius, most pedig a Pelikán Hotel bezárása ver szöget Szombathely turisztikai koporsójába.

Mindenek előtt szögezzük le, hogy nem önkormányzati feladat szállodát építeni és üzemeltetni. Ugyanakkor az látszik, hogy Szombathelyen a kis szálláshelyeken kívül nem maradt egyetlen nagy hotel sem, ami több száz ember befogadására lenne alkalmas.

2005-ben zárt be a Nagyszálló, ami Szombathely szívének azóta is központi rozsdafoltja. A szálló a múlt század elején épült, két ütemben. Utoljára a bálterem készült el, 1916 áprilisában azonban még nem táncoltak benne, hanem a város első postahivatala kapott itt helyet. Az épületnek csupán egyik, a jobb oldalán van minden szobához fürdő, a másik oldalon a folyosón három vizesblokk szolgálta ki a vendégeket. 

Bár a várost most vezető többség a kampányban még azt mondta, hogy megvennék az épületet, majd vállalkozó bevonásával felújítanák azt, a felszámoló zsonglőrködése miatt az üzlet végül meghiúsult és minden maradt a régiben. A napokban ugyan szakemberek jelentek meg, hogy az életveszélyt elhárítsák, de a szálló újranyitását ettől alig ha lehet remélni.

A Claudius 2020 februárjában zárt be, ahogy akkor írták átmenetileg. Az épület azóta sem nyitott ki és valószínű jó ideig nem is fog, mivel az azt megvásároló Wolf-CRS Kft. nem fizette ki az ING Zrt.-nek az épület vételárát, így pert kezdeményeztek ellenük.

Legutóbb a Park Hotel Pelikán ügyvezetője közölte, hogy mivel egy nagy korszerűsítés kellene az épületnek, de ez a jelen gazdasági helyzetben nem lenne kifizetődő, így az épületet 2+2 évre munkásszállóként üzemeltetik majd.

Ezzel persze nem azt akarjuk írni, hogy egyetlen szálláshely sem maradt a városban. Hiszen az elmúlt időszakban nyított meg az Artis, vagy a Panoráma Hotel, ráadásul a kis szálláshelyek eddig is és ezután is rendelkezésre állnak a városban. Igaz az kérdés, hogy az egyre emelkedő rezsiárak mellett, ezek a szállások meddig lesznek életképesek. Az pedig már most tény, hogy a több száz főt befogadni képes létesítmények elfogytak Szombathelyen.

Fotó: Kolba és Társai Építészstúdió Kft.

Vajon minek kell Szombathely ellenzéki polgármesterének négymilliárdos szálloda, amikor a meglévőkben is csak lézengenek a vendégek? - írta 2020. júniusában a Pesti Srácok. A cikk témáját akkor az szolgáltatta, hogy Nemény levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a meghirdetett 600 milliárd forintos turisztikai fejlesztési csomagból - amellyel a koronavírus első hulláma után szerették volna felrázni az ágazatot - Szombathelynek is jusson 1,5 - 2 milliárd forint a SZOVA régóta fiókban lévő négycsillagos szálloda tervének megvalósítására.

A tervek szerint a Tófürdő területén az úszómedence melletti vendéglátó helyén építettek volna meg egy 102 szobás szállodát. Ami nem csak szállóvendégeknek adott volna opciót, de a városban egyre kevesebb helyből gazdálkodó esküvőknek is helyet kínált volna.

Arról nem is beszélve, hogy a Tófürdő ezzel a létesítménnyel lett volna teljes. Az elképzelés szerint a Jégcsarnok hűtésekor keletkező hőt a medencébe nyomnák ki, ha az időjárás hidegre fordul a fűtött medence akkor is használható lenne, a hotel vendégei pedig egy bővített szolgáltatást vehetnének igénybe. 

Ez a hajó azonban már szinte biztos elment. Egyrészt sem a kormány sem az önkormányzat nincsen olyan helyzetben, hogy bármilyen beruházásba is bele tudjon kezdeni. Az építőanyag árak már az egekben ez pedig azt jelenti, hogy ami két éve 4 milliárd forintból épült volna meg, az most nagyjából 6-7 milliárd forintot jelent. 

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.