Keresztes László Lóránt: Veszélyben a magyar ivóvíz ellátás

ugytudjuk.hu 2022-09-13 15:29:00
Mindezt a víziközmű-rendszer katasztrofális állapota miatt jelentette ki az LMP parlamenti képviselője.

Keresztes László Lóránt az LMP parlamenti képviselője az ivóvízrendszer problémáiról és a vízhálózattal kapcsolatos aggályokkal kapcsolatban leszögezte, hogy a víz maga az élet, és szerinte kevés súlyosabb felelőtlenséget lehet annál elképzelni, ha egy kormány nem tudja biztosítani hosszútávon és kiszámíthatóan az ivóvízellátást mindenki számára. Magyarországon viszont ez a helyzet, hiszen a teljes magyar víziközmű-rendszer az összeomlás szélére került.

Keresztes rámutatott, hogy 2010-ben nehéz volt az örökség, amit átvett a kormány, azonban azóta is rengeteg olyan intézkedést hoztak, ami súlyosan ártott az ágazatnak, ráadásul a forrásokat is kivonták a rendszerből. A kormány semmilyen megoldást nem tudott kínálni a problémára, ráadásul jelenleg zsarolással próbálják megszerezni az önkormányzatok több, mint kettőezer milliárdos közmű vagyonát, miközben – Keresztes hangsúlyozta – semmilyen megoldási javaslatuk nincs a helyzetre.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártjának képviselője azt is hozzátette, hogy már 2010-ben is rendkívül rossz volt a víziközmű hálózat állapota, azonban azóta megduplázódott a csőtörések száma, ennek okán a megtermelt ivóvíz 22 százaléka elfolyik a rendszerben. Az elmaradó karbantartások miatt a csőhálózat egyre gyorsabb ütemben öregszik, és egyre inkább növekszik a felújításra fordítandó források mennyisége, ami jelenleg a szakemberek szerint háromezer milliárd forint.

Keresztes szerint ezt tetézi a munkaerőhiány, aminek az elsődleges oka, hogy elmaradtak a bérrendezések az ágazatban.

Ebben a helyzetben az LMP szerint az a zsarolás, amit a kormány elindított az önkormányzatokkal szemben, önmagában is nagyon súlyos további károkat fog okozni, hiszen a víziközmű szolgáltatás és ivóvízellátás olyan szolgáltatás, amit a helyi közösségek, és a helyi szervek tudnak megfelelően elvégezni. Ezen túl az látszik, hogy a kormány feladni készül egy fontos alapelvet, miszerint a vízközműnek nemzeti kézben, tehát alapvetően önkormányzati vagy állami kézben kell maradni. Az LMP arra számít, hogy az államosítás után, valamilyen kiszervezési eljárást fognak elindítani Magyarországon, amelynek beláthatatlan következményei lesznek. Keresztes azt is elmondta, hogy miért tartanak ettől.

Egyfelől látható, hogy semmilyen szakmai irányítás nem érvényesül az illetékes minisztériumokon belül, nincs olyan államtitkár, vagy miniszter, aki egyáltalán kompetens módon ezekre a kérdésekre bármilyen hiteles választ tudna adni. A kormány nem hozott létre olyan szervet, ami egy esetleges államosítás után tudná kezelni ezt a rendszert, aminek a kezelése, fenntartása, működtetése egyaránt óriási feladat, az LMP képviselője szerint. Ezen túl a kormány az elmúlt években nem törekedett arra, hogy pontos számokat kapjon a rendszer állapotáról, a problémákat nem mérte fel.

Másfelől forrást sem biztosítottak a víziközmű-rendszer üzemeltetésére, fenntartására, javítására, ezzel szemben el akarja venni most azt az önkormányzatoktól, úgy, hogy nincsenek meg a források arra, hogy ezeket a munkákat ellássák. Ebből is látszik, hogy a kormány nem akar a víziközműrendszerrel foglalkozni, ki akarja azt szervezni. Keresztes szerint éppen ezért óriási a felelőssége az önkormányzatoknak, polgármestereknek, helyi képviselőknek, hiszen az ivóvíz ellátás kötelező önkormányzati feladat, amit akkor is el kell látniuk, ha most akár a zsarolásoktól megfélemlítve, akár gazdasági okok miatt átadják ezt a közművagyont az államnak. A kötelezettség ugyanúgy jelen lesz, de az önkormányzat már csak statiszta szerepben lesz jelen. Az pedig az LMP szerint egyértelmű, hogy az egészséges ivóvíz ellátást minden településen biztosítani kell az embereknek.

Keresztes szerint ezt a folyamatot azonnal le kell állítani, ezzel együtt fontos a költségvetés kiigazítása, biztosítani kell a víziközmű-rendszerek működését, karbantartását, a jelenlegi 4-5 milliárd forintos költség helyett százmilliárdos összegre van szükség. 

Szólj hozzá!

Péntektől érkezik a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyede

Korábban kezdi a kézbesítést a Magyar Posta, a kifizetések egy utalványon érkeznek.

Bírósági szakaszba lépett a győri GYHG-mutyi - a vád szerint 758 millió forint tűnt el a város cégéből

Éveken át a veszteséges önkormányzati vállalkozást használták fel túlárazott és indokolatlan szerződésekhez.

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát. 

Pintér Bence helyretette az Ugytudjuk szerződését és visszaadta a hólapátot Fekete Dávidnak

Azzal talán vissza lehet hordani a Győr-Szol-ba a hiányzó 1 milliárd 700 millió forintot.

Vágányzár a Győr-Budapest vonalon - több járat menetrendje módosul februárban

Pályakarbantartás miatt egyes vonatok nem érintik a Keleti pályaudvart, a nemzetközi és elővárosi közlekedésben is változások lesznek.

"Hosszú évek óta hitvallásom, hogy egy dolog szent az maga a fesztivál."

Olvasói levelet kaptunk a Győr-Logistic Kft. ügyvezetőjétől, Lakatos Gyulától.

Egy szombathelyi születésnapon tört ki verekedés

Félreérthető szituba keveredett egy nő és egy férfi.

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.