Életének 91. évében elhunyt Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó pártfőtitkára. Életműve rendkívüli súllyal bír, nehéz időkben biztosította a békés átmenetet a kommunista világ összeomlásakor. Vezetői hozzáállása élesen különbözött későbbi utódjától, Vlagyimir Putyinétól.
Érdemes összehasonlítani a két életutat, hogy jobban lássuk a két politikus közti világnézeti különbségeket, és ebből fakadóan jobban megértsük, milyen Oroszországban hittek.
A kezdetek
A paraszti származású Mihail Gorbacsov 1932-ben született, nagyszüleit Sztálin idején kulákvádak miatt deportálták. A Moszkvai Egyetem jogi karán államvizsgázott, 1952-ben lépett be a Szovjet Kommunista Pártba, 1971-ben a Központi Bizottság tagjává választották. Már akkor kitűnt intelligenciájával, igazi diplomata volt, aki szoros szakmai és emberi kapcsolatokat alakított ki a szervezeten belül. Gyorsan lépett előre a pártranglétrán, a két pártfőtitkárral, Andropovval és Csernyenkóval is bizalmi viszonyt ápolt. A Szovjetunió politikai és társadalmi viszonyairól alkotott képe árnyaltabbá vált, változott amikor lehetősége lett számos alkalommal nyugatra utazni.
Gorbacsov születése után 20 évvel, 1952-ben Leningrádban világra jött Vlagyimir Putyin. Születése előtt szülei átélték a második világháborúban Leningrád ostromát a maga összes szörnyűségével együtt. A kis Putyin nem várt gyerekként ebbe munkáscsaládba érkezett. Sokat nélkülöztek és a háború utáni szegénység utcai erőszakot szült, ahol Putyinnak nap szinten kellett megvédenie magát. Ott tanulta meg, hogy a harc elkerülhetetlen a túléléshez. Putyin szorgalmas volt, ami eljuttatta 1970-ben a Leningrádi Állami Egyetemre, ahol nemzetközi jogot tanult. Ekkor lépett be az SZKP-ba is, melynek tagja maradt 1991-ig, annak felszámolásáig.
Érdekesség, hogy mindketten jogot végeztek és Putyin akkor lépett be a pártba, amikor Gorbacsov bekerült a Központi Bizottságba.
Peresztrojka
Gorbacsovot szokatlanul fiatalon, 54 évesen választották meg a Kommunista Párt főtitkárának 1985-ben. Eközben Putyin belépett a leningrádi KGB-be, majd szintén 1985-ben elvégezte a szervezet elitiskoláját. Gorbacsov nem sokat tétlenkedett, 1986 februárjában meghirdette a glasznosztyot és peresztrojkát, ami demokratizálódást és reformokat ígéretét hordozta. Szintén ebben az évben Putyin az NDK-ba költözött, ahol Drezdában teljesített szolgálatot a KGB-ben, fedősztoriként a Barátság Háza igazgatója volt.
1988 volt az év, amikor Gorbacsov megroppantotta a kommunista rezsim legfontosabb pilléreit. Bevezette a glasznoszty-ot, ami visszaadta a szólásszabadságot az embereknek.
Megszüntette a sajtó ellenőrzését, és amnesztiát adott sok ezer máskéntgondolkodónak. Gondoljunk bele, hogy egy száz százalékban elnyomás alatt tartott diktatúrában mit jelentett mindez, ahol eddig a propaganda uralt mindent, ahol eddig az ellenvéleményért Szibériába hurcolták az embert, ahol a KGB kiterjedtsége miatt még a rokonoknak sem oszthatták meg valódi gondolataikat az emberek. Gorbacsov ezen kívül megnyitotta a magántulajdont a gazdaságban, beindulhattak az egyéni vállalkozások.
A berlini fal
1989. októberében Gorbacsov Kelet-Berlinbe látogatott. Az orosz pártfőtitkár egyértelművé tette a keletnémet pártvezetésnek, hogy a Szovjetunió nem fog segíteni megtartani hatalmukat. November 9-én aztán a tömeg lebontotta a berlini falat. Gorbacsov nem avatkozott közbe, diplomatikusan kijelentette, hogy a német egyesülés Németország belügye.
1989. december 5-én tüntetők rohamozták meg a Stasi drezdai székházát, majd többen közülük a KGB-központhoz vonultak. Ekkor kiment a tüntetőkhöz Putyin és nyugodt hangon azt mondta: „Ne próbáljanak erőszakkal behatolni az épületbe. Az elvtársaim fel vannak fegyverkezve, és vészhelyzet esetén felhatalmazásuk van a fegyverhasználatra.”
A tüntetők elvonultak, a fiatal KGB-s erősítést kér, de azt a választ kapta, hogy Moszkva nem adott erre utasítást. Putyint mélyen megrendítette Moszkva viselkedése, úgy érezte elárulták.
A keleti blokk összeomlott, a szovjet tagköztársaságok el akartak szakadni, az orosz gazdaság a romokban, ezért elkerülhetetlen volt a Szovjetunió szétesése. Míg Gorbacsov ereje addig tartott, hogy biztosítsa a békés átmenetet – amiért 1990-ben Nobel-békedíjat is kapott –, addig Putyin a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának tartotta a Szovjetunió megszűnését.
A váltás
Gorbacsov 1991-ben elvesztette valós politikai súlyát. Putyin hazaköltözött és Szentpéterváron töltött be fontos funkciókat. 1996-ban költözött Moszkvába, 1998-ban a KGB utódszervezetének az FSZB-nek igazgatója, majd 1999-ben miniszterelnök lett. Népszerűsége akkor növekedett meg, amikor megtorlást ígért egy állítólagos csecsen szeparatista terrorcselekmény után, ám soha nem derült ki, hogy valóban csecsenek voltak-e az elkövetők vagy orosz kormányzati szervek provokációjáról volt szó. 2000-től a mai napig ő Oroszország elnöke.
A Gorbacsov és Putyin közti átmeneti évek Borisz Jelcin nevéhez fűződnek, mely stabilitást nem hozott, de gazdasági válságot annál inkább.
Putyin éles ellentéte mindannak a politikai hitvallásnak, amit Gorbacsov képviselt. Míg Gorbacsov a szabadságban, transzparenciában, a párbeszédben hitt, addig utódja folyamatosan azon igyekezett, hogy restaurálja az erős központi államhatalmat. A hatalomra veszélyes pártok és civil szervezetek betiltása, a szólásszabadság és véleménynyilvánítási szabadság eltiprása ugyanúgy újra része lett az orosz mindennapoknak, mint az állami propaganda. A kommunista diktatúra helyét átvette az autoriter putyini rezsim. A párttitkárok helyett az oligarchák lettek a helyi kiskirályok.
Egymásról
Gorbacsov 2014-es interjújában azt elismerte, hogy erős kézre volt szükség ahhoz, hogy Oroszország ne essen szét Jelcin után, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki az orosz legfelső hatalmi szervek tevékenységében eluralkodott önkény miatt. Gorbacsov ekkor még optimista volt és úgy vélte, nincs visszatérés a tekintélyuralomhoz, mert az orosz emberek, különösen a fiatalok a nyitottság időszakában nőttek fel.
„Úgy tűnik, hogy Putyin is abban a betegségben kezd szenvedni, amelyben én szenvedtem, a mértéktelen elbizakodottságban. Bármit mondanak, nem számít, ő már Isten, de legalábbis annak helyettese, de nem tudom, milyen ügyekben” – mondta.
Gorbacsov utoljára 2022-ben beszélt a regnáló elnökről, mégpedig feldúltan, mert úgy érezte, hogy a teljes életművét tönkretette, mindazt amit tett, az mind megsemmisült, összes reformja – nullára, hamuvá, füstté vált.
Konklúzió
2014-ben Gorbacsov azt az intelmet intézte Putyinhoz, hogy az erős állam demokratikus és nem erőszakkal épül. Valamely utolsó interjújában pedig az atomfegyverek globális leszerelését szorgalmazta.
Vlagyimir Putyin ezzel szemben erőszakkal építette ki belföldi hatalmát és az egész világot atomháborúval fenyegette meg Ukrajna megtámadása után.
A mai állapotok szerint úgy tűnik, hogy Gorbacsov rövid politikai szerepe nem valaminek a kezdete volt az orosz történelemben, hanem egy üdítő kivétel, melynek hatása alig tartott két-három évtizedig, de az idő soha nem áll meg és szerencsére ez nem lehet örök érvényű igazság.
