Megszűnik a GyőrBike közösségi bringarendszer

Pintér Bence 2022-08-18 05:33:00
A polgármesternek Lyonban megtetszett az elektromos roller, inkább azt hozna a városba. A GyőrBike-ot 125 millió forint EU-támogatásból építette a város.

A GyőrPlusz Rádió vendége volt szerda reggel Dézsi Csaba András győri polgármester, ahol több téma is szóba került, például az elektromos rollerek kérdése is, amelynek kapcsán kiderült, hogy

hamarosan megszűnik a GyőrBike, a kerékpárokat eladományozzák majd valakiknek.

A polgármester szerint „a kutya nem akar kerékpárt bérelni”, teljesen befuccsolt az a történet, bár jó ötket volt szerinte

A közösségi bringarendszer mintegy bruttó 125 millió forintból, 100 százalékos európai uniós támogatással valósult meg 2015-ben. A rendszer kivitelezését Neuzer Kft. és a Garancsi István érdekkörébe tartozó Cycleme Kft. alkotta konzorcium végezte el, és öt évig ők is üzemeltették, majd a város vette át az üzemeltetést, de úgy tűnik, hogy nem igazán tudtak mit kezdeni a projekttel – nem csak Győrben egyébként, a jelenség országos.

Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük a Kerékpárosklub Győri Területi Szervezetének vezetőjét, Tömböly Tamást, aki elmondta, hogy nem ért egyet a döntéssel. Szerinte ha már létrehozott a város egy ilyen rendszert, akkor azt nem kéne bezárni. Elmondta: a projektnek igazi gazdája sosem volt, a működtetési rendszere pedig elavult volt, ezért nem használták a győriek és a turisták. Így nem lehet jól üzemeltetni egy ilyet.

Ráadásul szerinte egy energiaválság közepén vagyunk, tehát lehet, hogy éppen át lehetne ültetni egy sor autóst a közbringa-rendszerre.

Jöjjenek az e-rollerek?

A közösségi bringarendszer helyett most a polgármester elektromos rollereket szeretne hozni a városban, mivel mikor egy Rammstein-koncert miatt Lyonban járt, megtetszett neki a dolog.

Alapvetően nem szereti ezeket az eszközöket, de a városvezető elmesélése Lyonban úgy működik, hogy egészen addig veszi le a bérleti díjat a számládról, amíg a kijelölt helyre nem viszed vissza. Hozzátette: erre a városnak nem kellene pénzt költenie, hanem éppen az e-rolleres cégek fizetnének azért, hogy ide jöhetnek. A polgármester arról is beszélt, hogy a rollerek sebessége GPS-helyzet alapján szabályozható, és az is felmerült benne ennek kapcsán, hogy a Baross út egyik oldalán ki lehetne alakítani egy biciklisávot.

Lyonban egyébként 2005 óta remek közbringa-rendszer is működik, de azt a jelek szerint nem tesztelte a polgármester. Az 522 ezer fő lakosú várost 4176 bicikli szolgálja ki, ennek fele elektromos.

Az e-rollerek bevezetéséről a polgármester a közösségi felületein indított konzultációt. A győrpluszos interjúkat ugye nem lehet visszahallgatni utólag, mivel a GyőrPlusz nem teheti fel a honlapjára az anyagot a polgármester kérése nyomán. (Nekünk megvan a felvétel, ha valaki igényelné.)

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.