Amikor lehetősége lett volna rá, az állam inkább egy stadiont épített Szombathelyre a huszárlaktanya megmentése helyett

Farkas Bazsi 2022-07-28 12:01:00
2018-ban 7 és fél milliárd forintba került volna a terület rendbehozatala.

Egy, a szombathelyi Facebook-felhasználók körében vadul terjedő Az URBACT keretében újul meg Szombathely sokáig mellőzött katonai laktanyája - címmel tanulmány jelent meg a minap a 11-es huszárlaktanya rendbetételével kapcsolatban. 

Elsőre úgy tűnhet, hogy végre felébred Csipkerózsika álmából a terület, és a romos, összedőlés előtt álló egykori laktanya épületek helyére, funkcióval rendelkező létesítmények kerülnek. Csakhogy sajnos, a képlet nem ennyire egyszerű.

2015-ben csatlakozott Szombathely egy nemzetközi programhoz, amelynek célja, hogy a települések centrumában fekvő, elhagyatott katonai létesítményeknek új funkciót keressenek. 

2018-ra el is készült egy tanulmány, amit a decemberi közgyűlésen tárgyaltak meg a városvezetők. Igaz a közgyűlés nem múlt el anélkül, hogy az akkori ellenzék, Nemény András vezetésével nem emlegette volna meg, hogy már évekkel korábban a fideszes városvezetés Nemzeti Digitális Archívumot na meg a Sámándobot álmodta meg erre a területre. 

18 igen és egy tartózkodással fogadták el a beszámolót, ami többek között azt tartalmazta, hogy a terület B részéről lekerült a műemléki védettség. Így az nem akadályozza többet, hogy ezen a közel 10 heltáros területen akár társasházak is épülhessenek.

Összességében az akkor elfogadott előterjesztés alkalmassá tette a projektet arra, hogy az Európai Unióhoz fordulva a 2021-2027-es ciklusban közvetlen forrást szerezzen a terület fejlesztésére, ami

az akkori árak szerint 7 milliárd 500 millió forint lett volna.

A projekt azt a tervet vázolta fel, hogy a város a tulajdonában álló, közel 10 hektáros B terület eladásából pedig további forráshoz jutna a fejlesztéshez. Igaz itt jól kidolgozott kompromisszum kellene a befekettővel, hogy a környezetbe illő, a területet nem agyonnyomó társasházak épüljenek. 

Vagyis két párhuzamos beruházásról beszélünk. Az egyik egy magán - ez az ingatlan építés. A másik pedig a terület rendezés - ami akár eu-s forrásból is megvalósulhatna. 

A határozati javaslat így zárt akkor:

A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy az egyes fejlesztések megvalósítása előtt gondoskodjon a lakosság tájékoztatásáról.

Ennek a 2019 első közgyűlésén kellett volna bekövetkeznie, csakhogy 2019 januárjában a rabszolgatörvény miatt összehívott rendkívüli közgyűlésen Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) elveszítette addigi többségét, így ezzel a 11-es Huszár laktanya helyett más lett a prioritás.

Persze, az elkészült tanulmány arra is alkalmas, hogy akár kormányzati döntés szerint a központi költségvetés terhére folyósítsanak pénzt, annak megvalósítására.

A most megjelent tanulmányban így fogalmaznak:

Szombathely vezetői uniós vagy nemzetközi költségvetési forrásokból valószínűleg tehettek volna lépéseket az URBACT akciócsoport ambiciózus tervének megvalósítása érdekében, de éppen akkor nem a huszárlaktanya felújítására, hanem egy 8900 néző befogadására alkalmas futballstadion létrehozására kapott nagyösszegű állami támogatást a város.

Címlapon: A milánió világkiállítás magyar pavilonjának alapkőletétele a huszárlaktanyában 2014 áprilisában. A pavion végül nem ide került. (forrás: szombathely.hu)

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.