Reggel nyolc és délután négy között egy járőrpár vigyáz a rendre a sárvári Csónakázó-tó mellett

Fehér Buda 2022-07-25 20:01:47
A nyári szezon beköszöntével egyre több turista és vendégmunkás érkezik a városba, az önkormányzat több megoldással próbálja visszaszorítani a rendbontások számát.

Nemrég írtunk arról, hogy Sárváron leszabályozta a képviselő-testület a szeszesital-fogyasztást a közterületeken. A testület erről a júniusi ülésen döntött, ugyanezen az ülésen Kondora István (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az elmúlt időszakban, főleg a nyári idő megérkeztével, megugrott az olyan bejelentések száma, ami a közterületeken történő alkoholfogyasztás miatt történt. A polgármester elmondta, hogy már jelenleg is rendőrök és polgárőrök járőröznek, különösen a Csónakázó-tó körül. De egy biztonsági magáncéget is megbíztak azzal, hogy a hétvégi napokon figyeljenek a rendre a tó körül, ettől remélik, hogy csökkenni fog a szabálysértések száma.

A város Facebook-oldalán aztán megjelent egy poszt, ami most részletesen elmagyarázza, hogy mit is csinálnak a járőrök a tó körül. Ebből kiderül, hogy nem csak a turisták, hanem

a városban lévő vendégmunkások száma is megugrott.

Éppen ezért az önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a közterületek rendjének és biztonságának fenntartását, a sárváriak nyugalmának biztosítását. Több megoldás is született arra, hogy megmaradjon a rend a városban, többek között a Sárvári Rendőrkapitánysággal való együttműködés keretében napi őrség vigyáz a rendre a tó körül. Az egy rendőrből és egy közterületfelügyelőből álló járőrpár 8 és 16 óra között van jelen a vízparton. Emellett a sárvári önkormányzat minden nap 16 és 21 óra között biztonsági őröket is foglalkoztat a Csónakázó-tó körül, akiket a 06 30 670 9064-es telefonszámon hívni is lehet, ha valaki veszélyt észlel.

Hétvégén aztán éjszakai őrség is ügyel a Csónakázó–tónál lévő szabadidőpark rendjére és a vendéglátóhelyek környékén, autóval járják a várost péntekenként és szombatonként 23 órától reggel 4 óráig. Őket szintén el lehet érni telefonon, a 06 30 670 9064-es számon. A városi polgárőr egyesülettel együttműködik még a Sárvári Kinizsi Horgász Egyesülettel, ezek a civil szervezetek is segítik a rend és a biztonság fenntartását a Csónakázó–tónál és környékén.

A posztban felhívják a figyelmet arra is, hogy a tóban tilos fürödni, és csak engedéllyel lehet használni a vízi eszközöket is. Horgászni is csak engedéllyel szabad, illetve tüzet rakni is csak a kijelölt helyen lehet. Aki ezeket a szabályokat megszegi, az szabálysértést követ el, amit 50 ezertől akár 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatnak.

Szólj hozzá!

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.