Leszabályozta a közterületen történő szeszesital fogyasztást a sárvári önkormányzat

Fehér Buda 2022-06-17 07:51:20
Így próbálják elérni, hogy csökkenjen az ittas emberek miatt érkező bejelentések száma.

Csütörtökön délután ismét ülésezett a sárvári képviselő-testület. Az ülés elején Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett, hogy a legutóbbi rendes gyűlés óta történt egy rendkívüli ülés is, amelyen közös megegyezéssel felmentették Vámos Zoltánt, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezető igazgatóját. A helyére egyhónapos megbízással a Sportfólió pénzügyi vezetője került, hogy az önkormányzatnak legyen ideje tárgyalni a következő igazgatóval.

Az első napirendi pontban a képviselők aztán a közterületen való szeszesitalfogyasztásról döntöttek. Kondora elmondta, hogy az elmúlt időszakban, főleg a nyári idő megérkeztével, megugrott az olyan bejelentések száma, ami a közterületeken történő alkoholfogyasztás miatt történt. A polgármester elmondta, hogy már jelenleg is rendőrök és polgárőrök járőröznek, különösen a Csónakázó-tó körül. De egy biztonsági magáncéget is megbíztak azzal, hogy a hétvégi napokon figyeljenek a rendre a tó körül, ettől remélik, hogy csökkenni fog a szabálysértések száma.

A közterületi alkoholfogyasztást szabályozó rendelethez a siófoki példából emelt át néhány tételt a sárvári önkormányzat, Kondora szerint ezek biztosítják majd, hogy a fürdőváros rendje és a társadalmi együttélés megfelelően folyjék majd. Szabó Lajos (független) már annak adott hangot, hogy reméli, a sárváriak és a turisták időben kapnak majd tájékoztatást a változásról, mivel eddig nem volt ilyen szabályozás. A képviselő szerint türelmi időszak is kellene, mire az emberek megszokják az új szabályokat.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Szabó azt is elmondta, hogy a legutóbbi ülés óta talált egy olyan környezetvédelmi kormányrendeletet, amely a zajvédelem céljából felhatalmazza az önkormányzatokat a cselekvésre, bizonyos esetekben. A képviselő ezért azt kéri, hogy a Batthyány utcán hangoskodó fiatalok miatt felmerült probléma megoldásáért a főjegyző vizsgálja ki, milyen lehetőségekkel élhet a város. Kondora már azt is felelevenítette, hogy a legutolsó ülésen a sárvári rendőrkapitány már elmondta, milyen jogszabályi keretek között tudnak mozogni a rendőrök és az önkormányzat. A polgármester pedig megígérte, hogy intenzíven fogják figyelni a városiak jelzéseit a szórakozóhelyek és a Csótó körüli viszonyokról.

Ezután Eiveck Péter kért szót, aki szintén örömmel fogadta a szabályozást. A független képviselő viszont elmondta, hogy a legtöbb hangoskodás miatt a városba érkező ukrán vendégmunkások, és az ők családtagjai voltak a felelősek, ezért szerinte az őket foglalkoztató vállalatnak, vagy a kormánynak részletes ukrán nyelvű tájékoztatást kellene adnia az ide érkezőknek arról, hogy mi ütközhet törvénybe. Eiveck szerint így elébe is lehetne menni a problémának. Kondora válaszul elmondta, hogy már a munkáltatókkal, valamint a munkaerőkölcsönző cégekkel is felvették a kapcsolatot, hogy ez is megoldódjon. A polgármester elővette annak az ukrán férfinek a példáját, aki másfél éve felgyújtott két kocsit a városban. Kondora szerint azóta olyan a közbeszéd Sárváron, mintha naponta történne ilyen gyújtogatás, de a bűnügyi adatok szerint elenyésző esetekről van szó.

A szabályozásról a polgármester még annyit mondott, hogy pénteken reggel lép majd hatályba, az új szabályokról pedig a városi média több csatornáján keresztül is kommunikálnak majd.

Még ugyanennél a pontnál Vinter István (Fidesz-KDNP) kért szót, aki arról mesélt a képviselőknek, hogy újabb illegális szemétlerakót talált a Szatmár utca végében. A képviselő ezek miatt reméli, hogy a szabályozáson a jövőben esetleg szigorítani is lehet majd, ha a jelenlegi büntetések nem lesznek elég elrettentő erejűek. Kondora elmondta, hogy sok helyen bukkannak fel ilyen szemétlerakók, amelyet a városnak gyorsan meg kell szüntetnie, mert az ott hagyott szemét mértéke csak halmozódna. A szeszesitalfogyasztásról szóló korlátozást végül elfogadta a testület.

A következő pontban a bérlakások ügyét tárgyalták a képviselők. Kondora tudatta, hogy a város nagy eladási terve eddig nem valósult meg, ezért be kell pótolni a lyukakat a költségvetésben. Ezért egy Alkotmány úti lakást adna el az önkormányzat. Klimits István (független) kért szót, aki annak adott hangot, hogy régen a városnak 900 bérlakása volt, mára már csak 178 ilyen van. Klimits azt mondja, éppen ezért nem is tudja támogatni ezt az eladást, mivel szükség lenne a szociális bérlakásokra. Kondora erre válaszul azt fejtette ki, hogy az Ungvár utcai, valamint a Rábasömjéni telekvásárlások miatt egyensúlyba kell hozni a város kiadásait, ezért kérte a kollégáit, hogy mérjék fel, melyik bérlakásokat tudná eladni a város. Ezek a lakások egészen kicsik, a fiatalok pedig a polgármester szerint már nem ilyen lakásra vágynak kezdőotthonként, inkább vonzza őket a másfél szobás megoldás.

Ismét Szabó Lajos szólalt fel, aki azt fejezte ki, hogy volt értelme Klimits kérdésnek, mert legalább konstruktív párbeszéd tudott elindulni a kérdésről. Szabó azt kérte a polgármestertől, hogy az önkormányzat mérje fel a jelenlegi helyzetet, hogy a város lakásgazdálkodásában ne lyukakat kelljen betömködni, hanem a lakásértékesítésekből befolyó összeget a többi bérlakásra fordítsák.

Szó esett a Hegyközségben található Újhegy utcáról is, amelynek felújítására pályázatot nyújtott be a város. Az utca azonban két részre oszlik, ezt a két részt összekötő szakaszt pedig most szintén Újhegy utcának nevezték el, emiatt a pályázatot is módosítani kell.

A képviselők elfogadták azt a javaslatot is, miszerint a város három telket ad el a Ságának.

A 84-es mellett található ingatlanokon húzná fel a Sága a leendő üzemét, amelyhez 50 százalékban, 5 milliárd forinttal hozzájárul a kormány is. A város az egyik ingatlant 14 millió, a másik kettőt pedig 20,5 millió forintért adja el a cégnek, hogy elkezdődhessen az ipari beruházás.

Az ülés végén aztán Klimits István több kérdést is feltett a polgármesternek és az alpolgármestereknek. Első körben arra kérdezett rá, hogy a beharangozott zebra mikor létesül majd a Gárdonyi utcában. Máhr Tivadar (Fidesz-KDNP) arról adott tájékoztatást, hogy a zebra a Kiss János utca kereszteződésénél lenne, ám jelenleg ennek a megvalósítását vizsgálják. Máhr szerint a jövő évi költségvetésbe lehetne belefoglalni a Gárdonyi utca második zebráját.

Klimits arra is rákérdezett, hogy milyen fejlesztések mennek majd végbe a Szegedi Kőrös Gáspár utcában található játszótéren, és ez miért nincs benne a költségvetésben. Máhr erre azt válaszolta, hogy három új játékot kap majd a játszótér, majd Kondora hozzátette, hogy 20 millió alatti kiadásról a polgármester önállóan dönthet, ezért nincs az összeg a költségvetésben. Az idei teljes kötlségvetésnek egyébként 0,3 százaléka a 20 millió forint.

Klimits aztán annak adott hangot, hogy Sárvár egyedüli Vas megyei városként nem rendelkezik idősotthonokkal. A képviselő viszont rávilágított arra, hogy egy 1993-as törvény értelmében minden 3 ezer lakosnál nagyobb városban kellene lennie ilyennek. Végül arra is rákérdezett, hogy miért nem épült még fel a kertvárosban az a hangvédő fal, amelyet Szabó Zoltán alpolgármester vizitvideójában harangoztak be. Szabó erre azt mondta, hogy a videóban eredetileg tavaszra ígérték a falat, ám az ezt felépítő ipari cég szerint abban az épületben, ahonnan a zaj szűrődött ki, hamarosan megszűnhet a zajforrás, ezért türelmet kértek.

A nyilvános ülés végén aztán újból Szabó Lajos kért szót, aki annak adott hangot, hogy mindegy, hogy melyik fél javasol egy-egy újítást, például a Gárdonyi utca zebráját. Az a lényeg, hogy ezek valósuljanak meg, mert a lakók életminőségét javítják vele.

Szólj hozzá!

Télikert és négyévszakos terasz: melyik illik jobban az Ön életmódjához?

Fontos már az elején tisztázni, amit sokan télikertként keresnek, arra ma gyakran egy modern négyévszakos terasz a korszerűbb megoldás.

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.