Meglehetősen ellentmondásos tapasztalat a mostani időket Kijevben tölteni, ha nem lennének ugyanis naponta a légvédelmi riadók, és este tizenegykor a lockdown, úgy tűnne, egy békés ország békés fővárosában vagyunk, ahol az emberek azt csinálják, amit egyébként ebben az egyre tikkasztóbb nyárban éppen csak lehet: teraszokra járnak italozni, sétálnak a parkokban és a botanikus kertben, éppen újranyitottak a színházak, a mozik már régebb óta üzemelnek, írja a laptársunk, az Azonnali.
Tehát, ha nem lennének úton és főleg útfélre húzva Kijev utcáin tankcsapdák, a városba bejövet ellenőrző pontok és bunkerek, az őket őrző katonákkal, ha nem lenne este tizenegytől kijárási tilalom, az utcán sasszézó egyenruhások, a Majdan-téren a maximumra feltüzelt patrióta hangulat, amely sok zászlót, sokszori hazafias zeneharsogást jelent; Kijev csak egy álmos és nyugodt kelet-európai monstrum képét mutatná, amelynek fővároshoz méltóan megvannak a csodásan kinéző részei, és azok a fullasztó betondzsungelek is benne, melyek a nyári hőségben igencsak kellemetlenek.
Röviden: Kijev furcsa tapasztalat, tudva, hogy tőle délre és délkeletre néhány száz kilométerrel naponta emberek százai halnak meg, főleg Szeverodonyeckben, ahol a napokban a legintenzívebben folynak a harcok. Kijevben ezekről csak a híreket olvashatjuk, és néha napközben vagy éjszaka felbőgnek a légvédelmi szirénák.
„Ilyenkor mit szoktatok csinálni?” – kérd Kulcsár Árpád egy járókelőtől? „Semmit, imádkozunk"
Fotó: Kulcsár Árpád / Azonnali
– válaszolja.
Az Azonnali írója egy szervezett út keretében érkezett meg három másik kollégájával Kijevbe szombat estére, kisvártatva meg is szólalt a légiriadó, hajnalban pedig egy távoli robbanás hangját lehetett hallani. Ez volt az eddigi utolsó Kijevre leadott rakétatámadás, az orosz erők egy, a Dranyitszkij kerületben levő, vasút melletti gyárat vettek célba, ahol az oroszok szerint nyugatról érkezett tankok voltak, az ukránok szerint nem.
A helyszínre érve kiderült, hogy nemcsak a gyárat rombolták le a lövedékek (ezt nem engedték megnézni az akkor még bűnügyi helyszínelést végző hatóságok), hanem legalább két lakóépület is megsérült. Az egyiknél egy szemmel láthatóan is nagyon traumatizált nő elmesélte, hogy a robbanásra ébredt föl. Ő maga még a nyolcvanas évek vége felé költözött Kijevbe, és nem gondolta volna, hogy egyszer csak a saját szülőhazája tesz kárt az otthonában.
Fotó: Kulcsár Árpád / Azonnali
A legutóbbi kijevi rakétatámadásban megsérült egyik lakóház.
A vasárnapi támadást leszámítva Kijevben nyugalom van, hiszen azelőtt több mint egy hónapja nem érte találat a fővárost. És nyugalom van a Kijev körüli falvakban, városokban is, amelyekben viszont a háború első hónapjában az ott maradottak a földi poklot élték át.
Irpinyben például szintén nyugalom van. A Kijevtől 20 kilométerre keletre található kisvárosban a háború előtt főleg a fiatal családosok telepedtek le, a város tele van újonnan épített vagy éppen épülő tömbházakkal. Itt sikerült márciusban feltartóztatni az ukrán védelmi erőknek a főváros felé menetelő oroszokat, és bár
a települést azóta a „hős város” állandó jelzővel illetik,
azon helyek között van, amely komolyan megsínylette a harcokat. (Innen nézve ironikus, hogy Oroszországban éppen Vlagyimir Putyin városa, Szentpétervár viseli ezt a nevet a második világháború óta.)
Az Azonnali ottlétekor meglátogatták a városi tanács titkárát, Anzsela Makejevát, aki előzőleg több magas rangú poltikust is fogadott a felszabadítás után.
Fotó: Kulcsár Árpád / Azonnali
Anzsela Makejeva
„Irpinynek a háború előtt százezer lakosa volt, amikor az oroszok közeledtek, a lakosság 95 százalékát evakuáltuk, így el tudtuk kerülni, hogy jelentős emberveszteségek legyenek. Sajnos azonban így is meghalt háromszáz civil a harcokban” – meséli.
A politikus kitér arra is, hogy a lakóépületeknek fele teljesen lakhatatlanná vált, további húsz százalék pedig megsérült az ütközetek során. A városban jelenleg is zajlik a kárfelmérés, de az infrastruktúrát már elkezdték helyreállítani.
„Tudjuk, hogy akinek van hova, az vissza szeretne jönni, ezért számukra mihamarabb biztosítani kell az infrastruktúrát, nemcsak az utakról van szó, meg a közszolgáltatásokról, hanem például arról a 24 oktatási intézményről, amely a városban van, és amelyeket szintén rendbe kell hozni"
– mondja a politikus.
Azonban egyelőre nem teljesen sikerült az utakat sem, például a Kijev elleni invázió egyik szimbólumává vált híd továbbra is romokban van, a főváros felé vezető utak mellett pedig fel vannak halmozva azok a járművek, amelyeket menekülés közben lőtt szét az orosz tüzérség, sokukon jól látszik, a bombák hogyan szakították át őket, néhányukon tank ment keresztül.
Fotó: Kulcsár Árpád / Azonnali
A lerombolt híd Irpiny kijevi felőli kijáratánál
Andrij megmutatta az Azonnali munkatársainak a házát: magánvállalkozó, másfél évvel ezelőtt sikerült befejeznie a három emeletes házát, és egy nappal azelőtt menekült el Irpinyből, hogy egy 120 miliméteres akna telibe találta volna. Andrij ilyen szempontból szerencsétlen volt, a környékbeli házak mind megmaradtak, csak az övé égett le. Ezzel azonban nem törődik, örül, hogy ép bőrrel megúszta.
Fotó: Kulcsár Árpád / Azonnali
Andrij és a lerombolt háza
Sokan nem, a háromszáz körüli civil, és több tucat katonai áldozat azt mutatja, hogy csak igen nagy áldozatok árán sikerült megállítani az előrenyomulást.
És van egy aspektus, amiről igen kevés szó esik: Kijev környékén
nagyon sok volt a nők ellen elkövetett nemi erőszak.
Erről a helyiek tudnak, de nem szívesen beszélnek, főleg az áldozatok nem: ahogyan Kelet-Európában általában, itt is tabúsítják őket, mert sokszor az áldozatok társadalmi megítélése nehezíti a felvállalást. Egyelőre nem tudni, lesz-e bármilyen átfogó program ezen nők felkutatására és az elszenvedett traumák kezelésére.
Mint ahogy azt sem tudni, hogy kapnak-e az állampolgárok bármilyen segítséget a lakásaik újjaépítésére. Andrij azt mondja, ő semmi ilyesmiről nem tud, és az irpinyi titkár is azt mondja, egyelőre a kormányra várnak, de mindenki megérti, hogy most a háború megnyerése az első, ez pedig felemészti az anyagi lehetőségeket.
Fotó: Kulcsár Árpád / Azonnali
Járműtemető Irpiny határában
Irpiny és lakossága tehát megsínylette a harcokat. Az oroszok egy hónapon át próbálták bevenni, de teljesen sosem sikerült. Március végén aztán visszavonultak Belarusz irányába. Számos nagyobb épület esett áldozatul, például ez az irodaház, amiről nem tudni, az ukrán, vagy az orosz erők használták védekező bázisként.
Fotó: Kulcsár Árpád / Azonnali
Szétlőtt irodaház Irpiny határában
Viszont Kijev körbekerítése meghiúsult, és ezzel a főváros elkerülte azt a sorsot, ami később Mariupolra várt. Ki tudja ugyanis, merre fordult volna a háború története, ha az oroszok elérik északon a céljaikat?
