LMP: ez a kufárkodás és a neoliberális dogmák büdzséje

Fehér Buda 2022-06-07 16:30:42
Az LMP-nek három elvárása volt a 2023-as költségvetéssel kapcsolatban, ám ezek közül egyik sem teljesült.

Az LMP az önellátásban és az igazságos közteherviselésben hisz, míg a Fidesz kufárkodásban és neoliberális dogmákban - így foglalta össze Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes pártja véleményét a jövő évi büdzsé tervezetéről, amelyet kedden nyújtott be a pénzügyminiszter.

A politikus sajtóértekezletén elmondta: az LMP-nek három elvárása volt a 2023-as költségvetéssel kapcsolatban, ám ezek közül egyik sem teljesült. Egyrészt elvárták volna, hogy a nagyvállalatok és a tehetősebb rétegek sokkal nagyobb részt vállaljanak az éppen zajló válság költségeiből. Ugyancsak elvárták volna, hogy az állam szakítson végre "a legrosszabb munkáltató" szerepkörével, de azt is, hogy a kormány tegyen az energiafüggetlenségért.

Kifejtette: a különadók "féloldalasak", hiszen abból kimaradnak az elmúlt években százmilliárdos extraprofitra szert tevő kormányközeli gazdasági szereplők. Szerinte azonban ennél is nagyobb gond, hogy a tehetősebb rétegektől nemhogy extra hozzájárulást nem kér a kormány, valójában rájuk költ a legtöbbet: továbbra is hatósági áron tankolhatnak vagy fűthetik medencéjük vizét.

Csárdi Antal igazságtalannak nevezte a költségvetést, mert az arányaiban sokkal többet szed be az alacsonyabb jövedelműektől, és több támogatást ad a magas keresetűeknek. Kifogásolta azt is, hogy a kormány az infláció hatásait nem kompenzálná a közalkalmazottaknak, ahogy azt is, hogy a kabinet nem látta be: a családok védelmének legfontosabb eleme az energiafüggetlenség. Az pedig szerinte egyetlen módon valósulhat meg: a megújuló energiák részarányának növelésével, energiahatékonysági programokkal.

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.