Aradi Péter cikke eredetileg társlapunkon, az Azonnali.hu-n jelent meg.
Nyugodt a helyzet a mariupoli kikötő területén és az Azovsztal-műveknél, mindent az orosz Fekete-tengeri flotta erői tartanak ellenőrzésük alatt, mondta a novorosszijszki haditengerészeti bázis szóvivője május 30-án, hétfőn. A TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint orosz tüzérségi hajók járőröznek Mariupol környékén, és az egész Taganrog-öbölben.
„Mind Mariupol kikötőjét, mind Azovstal kikötőjét egy ideje már az orosz fegyveres erők és a Donyecki Népköztársaság fegyveres erői irányítják” – jegyzi meg büszkén és egyúttal nyugtatólag a szóvivő.
Az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov május 20-án közölte, hogy az orosz csapatok a megfogalmazása szerint teljesen felszabadították az Azovsztal acélgyár területét, elkezdték a törmelékek takarítását a városban, több útvonalon újraindult a tömegközlekedés, és azon dolgoznak, hogy a víz- és energiaellátást is mielőbb helyreállítsák. Mariupolban, mint már akkor is fogalmazott, helyreállt a béke, a városba visszatért az élet, minden szép, minden jó, minden idilli.
Ki gondolná, hogy ezek a derék és jóravaló orosz emberek nem győznek egymásra licitálni, hogy kivégezhessenek néhány embert?
A háború eddigi legpusztítóbb ostroma
A város már a háború első napján, február 24-én támadás alá került: nyugatról, a Krím felől az orosz reguláris erők nyomultak felé, keletről pedig a szakadárok és az orosz nemzeti gárda, a Roszgvargyia csecsen egysége közelítette meg. A közel félmilliós város mindössze 10 kilométerre feküdt az orosz barát szakadárok által őrzött területekről, nem csoda, hogy az oroszok azonnal tűz alá a vették.
A Reuters tudósítása szerint a február 24-i, csütörtöki napon sok üzlet már ki sem nyitott, és rengetegen autóba pakolták a holmijukat, hogy meneküljenek.
A helyi hatóságok közlése szerint a háború első óráiban legalább 26 sérültek meg, és kerültek kórházba, miután Mariupol egyik keleti lakónegyedét állítólag több száz robbanás rázta meg, az ukránok pedig összecsaptak az első orosz katonákkal, akik megkíséreltek betörni a városba.
Mariupol elfoglalása az oroszok számára nélkülözhetetlen egy donbaszi offenzívához, mert csak a város birtoklásával tudják egyesíteni a déli és a keleti frontot, és köthetik össze szárazföldön is a 2014-ben annektált Krím-félszigetet a szeparatista népköztársaságokkal. A város az ukránok számára is kiemelt jelentőségű, mert innen exportáltak búzát, árpát és kukoricát a mediterrán importőröknek, köztük Ciprusnak, Egyiptomnak, Olaszországnak, Libanonnak és Törökországnak.
A várost néhány nappal később, feburár 28-ára többé-kevésbé körbevették az oroszok, az esti órákra állítólag már Mariupol nagyobb részén nem működtek a közművek, valamint megszűnt az internetkapcsolat. A Reuters jelentése szerint végül március 2-án szűnt meg végleg a víz-, gáz- és áramellátás.
Az oroszok, bár ekkor még azt állították, hogy nem támadnak civileket, ettől a naptól kezdve blokkolják a kijutásukat a városból. A helyi hatóságok állítólag ettől a naptól, tehát március 2-ától számolják az orosz blokád kezdetét.
Az oroszok néhány nappal később aztán lebombáznak egy szülészeti osztály, amiben a jelentésük szerint legalább négyen meghalnak, újabb néhány nappal később pedig lebombázzák a színházat is, ami a város egyik legfőbb menedékhelye volt. Anélkül, hogy bármilyen bizonyítékot bemutattak volna, az oroszok állítják, hogy a szülészeten nem voltak betegek, és tagadják, hogy bombázták volna a színházat. A polgármesteri hivatal március 25-i becslése szerint az utóbbi támadásnak körülbelül 300 halottja volt. Kicsit több mint egy hónappal az orosz támadások kezdete után, március 28-án,
a helyi hatóságok szerint a település épületeinek 90 százaléka már megsérült, 40 százaléka pedig meg is semmisült. A korábban félmilliós városban addigra állítólag 170 ezren maradtak.
Addigra az orosz csapatoknak sikerült szinte teljesen elfoglalniuk a várost, az ukrán védők a 11 négyzetkilométeres Azovsztal acélgyárba szorulnak vissza, ahol pokoli körülmények között folytatják a védekezést. Bár Putyin, amikor április végén kihirdette a győzelmüket, arra kérte az orosz védelmi minisztert, hogy a saját katonáik védelmében ne indítsanak támadást az acélgyár ellen, a harcok még hetekig folytatódtak. Ahogy ebben a beszámolónkban is írtuk, a dél-ukrajnai kikötőváros az oroszok Ukrajna elleni brutalitásának szimbólumává vált.
Mindenki mindent magyaráz
Május 16-án aztán arról érkeztek hírek, hogy 9 ukrán katona egy fehér zászlót lobogtatva előjött az acélgyár romjai alól, hogy tárgyaljanak a megadásról. Az ukránok először álhírnek nevezték a dolgot, később azonban az ukrán fegyveres erők vezérkara közölte, hogy a küldetést befejezettnek tartják, és felszólították a katonákat a megadásra. Zelenszkij elnök még aznap este beszédet mondott, amiben kiemelte, hogy Ukrajnának élve van szüksége a hőseire. Május 17-én, reggel aztán Denisz Prokopenkó, a hírhedt Azov zászlóalj vezetője is bejelentette, hogy 82 napig tudták feltartóztatni a túlerőben lévő ellenséget, szerinte minden nehézség ellenére teljesítették a küldetésüket.
Az első napon 264 katona adta meg magát, közülük 53-an állítólag súlyos sérültek voltak. Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint végül 2439-en bújtak elő az acélműből.
Érdekes egyébként, Eduard Baszurin, a donyecki szakadárok szóvivője szerint még mindig maradtak fegyveresek az acélműben, de nem mutatnak ellenállást, mert tudják, egyetlen lövés is elárulná a helyzetüket.
Hogy mire számíthatnak, azt már az is kiválóan előrevetíti, ahogyan az oroszok kommunikálták a megadás hírét. „Május 16. óta az Azov ezred és az ukrán egységek 2439 nácija adta meg magát. Ma, május 20-án az utolsó, 531 harcosból álló csoport feladta magát” – közölte Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Konasenkov még azt is hozzátette, hogy az ezred vezetőjét egy speciális páncélozott járművel kellett elszállítani, hogy „megóvják a mariupoli lakosok gyűlöletétől”, és a leküzdhetetlen vágyuktól, hogy megbüntessék.
A megadás első óráiban Anna Maljar, ukrán védelmi miniszter-helyettes még arról beszélt, hogy egy érzékeny műveletet hajtanak végre, és hogy a tárgyalásokat folytatnak az orosz féllel, hogy a mariupoli védők ukrán ellenőrzés alatt álló területekre térhessenek vissza.
Olekszij Goncsarenko ukrán parlamenti képviselő is arról beszélt, hogy született valamiféle megállapodás az oroszokkal, és nagyon reméli, hogy tiszteletben tartják azt, sőt Zelenszkij elnök is azt mondta, hogy a legbefolyásosabb nemzetközi közvetítőket vonták be az evakuálásba.
Később aztán kiderült, erről maga Denisz Prokopenko, az Azov zászlóalj parancsnoka beszélt, hogy Azov megadási feltétele mindössze az volt, hogy az oroszok engedjék elszállítani a bunkerekből a civileket, a sebesült katonákat és a holttesteket. Az Azovsztal védőit az oroszok az általuk megszállt Olenyivkába és Novoazovszkba szállították, a helyzetükről azóta sem lehet tudni szinte semmit.
Az ukránok eleinte arról beszéltek, hogy egy fogolycsere keretében visszatérhetnek majd Ukrajnába, a hírekben szerepelt az is, hogy Viktor Medvedcsuk, oroszbarát ukrán politikusra cserelnék, azonban az oroszok bekeményítettek, és nagyon úgy néz ki, ilyesmiről szó sem lesz. Május 23-án, hétfőn már ezerrel pörgött az orosz propaganda, és Vlagyimir Konstantinov, a Krími Államtanács elnöke sietve magyarázta a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek, hogy az Azovsztal üzemben tartózkodó „nácik” nem hogy nem spártaiak vagy hősök, hanem „igazi bűnözök, drogosok, erkölcstelen emberek”, akik ráadásul tetőtől talpig fasiszta jelképekkel vannak teletetoválva.
Pedig véget is érhetne a háború
Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-i televíziós beszédében azzal indokolta a hadüzenetet és a háborút, hogy a donbászi köztársaságok vezetőinek kérésére különleges katonai műveletet indítanak Ukrajnában, hogy megvédjék azokat az embereket, akik akkor már nyolcadik éve, 2014 óta elszenvedői a kijevi rezsim által elkövetett visszaéléseknek. Putyin hangsúlyozta, hogy nem terveznek ukrán területeket megszállni, a hadműveletek célja Ukrajna úgymond denácifikálása és demilitarizálása. Mindezt később, április 15-én, pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is megerősítette. „A fő feladat végül is az, hogy Ukrajnát felszabadítsuk ezektől a nacionalista zászlóaljaktól. A kitűzött feladatok világosak, ezek meg is fognak valósulni, efelől senkinek nem lehet kétsége.”
Az biztos, hogy az ukrán csapatok közül az Azov zászlóalja a legvitatottabb. Amikor Putyin az Ukrajna elleni támadáskor az ország nácitlanításáról beszélt, akkor valószínűleg részben az azovi erőkre utalt, részben meg az ukrán kormányra, ami a szélsőségeseket vonzó azoviakat az ukrán Nemzeti Gárda részévé tette, amivel ha úgy tetszik, márpedig Putyinnak úgy tetszett, befogadta és magához ölelte nácikat is.
Ha az oroszok komolyan gondolták volna, amiket ekkor mondtak, akkor a háborúnak máris vége lehetne, ugyanis amikor Putyinék nácikról beszéltek, akkor jelentős részben valószínűleg az Azov-ezredre gondoltak, csakhogy mint látjuk, a háború még nem ért véget, pedig Putyinék már ahhoz is nekiláttak, hogy felállítsák a díszleteket, hogy kirakatperekben ítéljék el az azovsztali védőket.
Azon nincs nagyon mit szépíteni, hogy amikor az Azov ezred 2014-ben amolyan önkéntes haderőként megalakult, vonzott mindenkit – köztük a neonácikat is, – aki gyűlölte az oroszokat. A csoport magját két szélsőjobboldali szervezet a harkivi Ukrán Hazafi és a Szociális Nemzetgyűlés adta, valamint innen-onnan csatlakozó fociultrák.
Az egység alapítója, bárhogy is magyarázza, Andrij Biletszkij már évekkel a csoport megalakulása előtt is fehér felsőbbrendűségi eszméket hangoztatott. Az ENSZ emberi jogi tisztviselői valóban a nemzetközi humanitárius törvények megsértésével vádolták az Azov-ezredet, miután 2014-ben és 2015 elején polgári otthonokat fosztottak ki, és többeket brutálisan megvertek és megkínoztak.
És az is biztos, hogy az Egyesült Államok és Kanada évekkel ezelőtt kijelentette, hogy nem folytatják az Azov-harcosok kiképzését az egység neonácikkal való kapcsolata miatt, bár a zászlóalj által elkövetett tömeges erőszakokról és népirtásról szóló híreket továbbra is valószínűleg az orosz propaganda terjesztette, hogy elterelje a figyelmet, hogy a szakadárok lelőtték a 2014. július 17-én a Malaysian Airlines MH17 jelű, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát.
A nyugati sajtóban gyakran írják, hogy miután az Azov-ezredet 2014 őszén beolvasztották az ukrán Nemzeti Gárdába, és Biletszkijt leváltották a csoport éléről, de legkésőbb azután, hogy Biletszkij 2016-ban megalapította a Nemzeti Hadtest nevű pártját, az Azov ezred apolitikussá vált, azonban Biletszkij valójában soha nem távolodott el igazán a zászlóaljtól.
Azt is szerették bizonygatni, hogy az Azov-ezred tele volt zsidó katonákkal. David Arahamija, az ukrán tárgyalódelegáció egy tagja épp május 15-én, a feladás előtt egy nappal adott interjút a Times of Israelnek, amiben azt mondta, a védők között körülbelül 40-en zsidók. Akkor meg mégis, hogy lehetnék nácik?
Az ezred működését jól jellemzi Denisz Prokopenkó története, Prokopenkó múltját ugyanis szinte teljesen eltűntették a netről.
Ahogy több, az Azovhoz kapcsolódó akciót is. Mindössze annyit lehet tudni róla, ami azért még jól mutatja a szélsőjobbhoz való kötődésüket, hogy szintén a Dinamo Kijev egyik ultrája volt, kezdetektől fogva része az Azov-családnak, és hogy még 2019-ben sem volt büdös neki egy asztálnál ülni az Azov-ezred korábbi parancsokaival, akik között van, aki nyíltan Hitler-rajongó.
Csakhogy, mint korábban írtuk,
Putyint valójában csak akkor zavarják a nácik, ha nem őt támogatják.
Az orosz elnök külföldön előszeretettel támogatja a szélsőjobboldali pártokat és szervezetek, otthon pedig fenntartja számukra a Liberális Demokrata Pártot, ami aztán a Dumába kerülve következetesen megszavaz mindent, amire csak Putyinnak szüksége van. De jó példa az is, hogy a 2016-os Európa-bajnokság legendás verekedéseit összehozó huligánokat is az állam utaztatta.
Megindult a vad licitálás
A különböző orosz tisztviselők már akkor turbófokozatra kapcsoltak, amikor mindössze csak néhány száz azovsztali adta meg magát. Az orosz főügyészség például másnap keresetet nyújtott be, hogy
az ezredet nyilvánítsák terrorszervezetnek, hogy így akadályozzák meg, hogy a harcosokat hagyományos hadifoglyokként kezeljék.
A RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozó szakértő akkor azt mondta, ha a legfelsőbb bíróság terrorszervezetnek ismeri el az Azovot, akkor az alakulat minden tagjára 10-20 éves, a szervezőkre pedig 15-20 év börtönbüntetést szabhatnak ki.
Aztán érkezett Leonyid Szluckij, a Duma külügyi bizottságának elnöke, aki azt javasolta, hogy tegyenek kivételt, hagyják figyelem kívül a halálbüntetésekre bevezetett moratóriumot, hogy az általa csak náci szörnyeknek nevezett foglyokat kivégezhessék.
Gyenyisz Pusilin, a szakadár Donyecki Népköztársaság vezetője nem sokkal később pedig, immár május 18-án, arról beszélt, hogy az ukrán katonák sorsáról a bíróságnak kell döntenie. Pusilin aztán pontosított, és hozzátette még, hogy a szakadár Donyecki Népköztársaság területén ennek érdekében nemzetközi büntetőbíróságot állítanak fel.
A fogságba esett Azov-tagokat az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) nyomozói hallgatják ki. A testület saját bejelentése szerint a nyomozók feladata, hogy megállapítsák a foglyok személyazonosságát, és ők ellenőrzik majd azt is, vajon részt vettek-e a polgári lakosok elleni bűncselekményekben. A nyomozóbizottság vezetője, Alekszandr Basztirkin május 27-én ülést tartott Mariupolban, és arra panaszkodott, hogy a bizottságnak fokoznia kell az erőfeszítéseit.
Ahogy a Válaszonline hadinaplójában írják, a donyecki szeparatisták nemzetközi büntetőbíróságának létrehozása arról tanúskodik, hogy a front mindkét oldalán harcoló katonák tevékenysége közé egyenlőségjelet akarnak tenni.
A lépés egyben kísérlet arra, hogy az oroszok által elkövetett ukrajnai háborús bűncselekményeket relativizálják.
Az orosz szándék szerintük az, hogy az Azov-ezred katonáinak kirakatpere hatékonyan terelheti el a figyelmet az orosz katonák Ukrajnában zajló pereiről, valamint, hogy az otthoni közvéleménynek beadhatják, hogy Oroszország rettentő költséges és rengeteg áldozattal járó háborúja nem a semmiért folyik.
Pusilin már május 24-én, jó előre bejelentette, hogy széles médiafigyelem fogja kísérni a tárgyalásokat, hogy azok „transzparensek legyenek”, és az „egész világ értesüljön a neonácik által elkövetett bűnökről”. Mivel, ahogy az imént említettük, a nyomozóbizottság munkája a vezetője szerint sem halad valami gyorsan, Pusilin május 24-i, tehát három nappal korábbi fenyegetőzése máris úgy hangzik, mintha szovjet szokás szerint az ítételek készen is állnának.
A legfelsőbb bíróság május 26-ra ígért döntést azzal kapcsolatban, hogy terroristáknak minősítik-e a foglyokat, azonban a döntés május 29-re csúszott, és azóta sem lehet tudni semmit. A fenyegetőzés mindenesetre azóta sem állt le, Jurij Szirovatko, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság önhatalmúlag kikáltott igazságügyi minisztere május 30-án, hétfőn arról beszélt a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek, hogy
ők terrorszervezetnek tekintik az Azov-ezredet, szóval szerintük a halálbüntetés is kiszabható tagjaira.
Oroszországban egyébként, ahogy említettük, nincs halálbüntetés, de mint Dimitri Medvegyev, volt orosz elnök és miniszterelnök már február 26-án, miután Oroszország tagságát felfüggesztették az Európa Tanácsban, utalt rá, ez még változhat, és akár vissza is vezethetik.
Nyitókép: tim anderson / Twitter
