Ez a cikk eredetileg testvérlapunkon, az Azonnali.hu-n jelent meg.
A hétvégén véget ért a NATO két újabb, a Balkánt és Közép-Európát érintő hadgyakorlata (a Swift Response 22 és a Defender Europe 2022), melyeket elsősorban az orosz–ukrán háborúra adott újabb válaszként lehet értékelni. A két gyakorlat közül a Defender Europe-ot idén harmadjára, annak részeként pedig a Swift Response-t másodjára rendezték meg.
A fókuszban a Balti-tenger, illetve a Balkán-félsziget déli része állt – egyik sem véletlenül.
Ugorjunk egy pár évet vissza az időben. A Trump-adminisztráció alatt a (kül)politikai tervezés azzal számolt, hogy az ideológiai kérdéseken és szembenálláson túlmenően az orosz és kínai befolyásnövekedést Európán belül Közép-Európában kell megállítani.
A republikánus adminisztráció ezen célok érdekében
visszavágta Németország addig az amerikai külpolitikában betöltött szerepét,
s a közép-európai országokkal közvetlenül kezdte el kapcsolatai megerősítését, kiemeltebb szerepet szánva Lengyelországnak és Romániának (a Balkánon pedig Albániának).
A politikait követve a katonai tervezés elkezdett arra az (elméleti) eshetőségre felkészülni, hogy az USA-ból magasabb szintű katonai egységnyi felszerelést, illetve katonát kell majd Európába szállítani. Ennek során – szintén elméleti lehetőségként – előfordulhat az, hogy a szállítást nem Németországon keresztül kell végrehajtani, hanem
közvetlenül olyan országokba, melyek egy fegyveres konfliktus esetén frontországokká válhatnak.
Az amerikai katonai igények találkoztak azzal, hogy ebben az időszakban több közép-európai országban kapott lendületet (egymással koordinált módon) a légi-, köz- és vasúti infrastruktúra fejlesztése. A legelső, 2020-ban megvalósított Defender Europe (az azt megelőző 25 év legnagyobb transzatlanti hadgyakorlata) ennek a kihívásnak a gyakorlatba ültetéséről szólt – mind a nagyságát, mind a közlekedési infrastruktúra kipróbálását illetően.
A „külső tényező”: Oroszország
Ez számokban többek között húszezer, az Államokban állomásozó katona és ugyanennyi eszköz Európába történő átszállítását, és négyezer kilométernyi úthálózat használatát jelentette. (A „külső” tényezőt ebben az esetben is Oroszország biztosította: a Zapad-17, illetve az akkor még csak a tervezőasztalon létező Zapad-21 orosz–belorusz hadgyakorlatok képében.)
Már a 2020-as évre látszott: a Krím 2014-es illegális annexiójának egyik következményeként nagyon valószínű, hogy biztonságpolitikai szempontból a Balti-tenger mellé „felzárkózik” a Fekete-tenger is, s arra is volt esély, hogy utóbbi és annak tágabb térsége – legalábbis rövidtávon – egyre fontosabbá válik.
Itt jött képbe a Balkán: a Defender Europe 2021-es (a COVID-19 miatt kisebbre vett) lefolytatásakor megjelent egy Fekete-tengeri fókusz (pl. Románia, Bulgária, Albánia, Észak-Macedónia bevonásával), a katonai célok változatlansága mellett. A 2021 őszi, éves varsói biztonságpolitikai konferencián már lehetett olyan információt hallani, miszerint a Defender-gyakorlatok súlypontja fokozatosan áthelyeződik a Balkánra.
A 2022-es év első felében megjelent sporadikus információk, miszerint a NATO az albániai Kuçovë légitámaszpontját fogja felújítani 2023 végéig (az ötvenmillió eurós projekt keretében a futópályát építik újjá, új tárolókat építenek és az irányítótornyot is modernizálják) ezeket csak megerősítették.
Ebben a helyzetben újult ki az orosz–ukrán háború, mely „visszazárkóztatta” a Baltikumot a Fekete-tenger mellé.
Az orosz agresszió egyfelől lehetőséget adott arra, hogy kisebb, de az ukrán határokhoz közelebbi repülőtereket teszteljen a Szövetség (minden valószínűség szerint ezért vált fontossá a Rzeszów melletti Jasionka reptere, ahova a Lengyelországba áttelepített amerikai csapatok érkeztek meg), másfelől arra is, hogy a Balti-tenger térségében újfent nagyobb NATO-hadgyakorlatra kerüljön sor.
Már ott voltak a svédek is
A 2022-es művelet segítségével begyakorlandó logisztikai komponens a résztvevő országok fényében teljesen világos: a NATO a katonai felszerelés mozgatására a dán, litván, lett, holland kikötőket használta (a Balkán esetében Görögországra hárult ez a feladat).
Az idei Defender Europe-hadgyakorlaton a svédek is részt vettek, a Swift Response 22 „fő felelőse” Észak-Macedónia volt. A balkáni ország területén 4600 katona (a házigazdákon kívül többek között montenegróiak, görögök és albánok) hajtott végre például ejtőernyős ugrásokat (a fókusz a légikomponensen volt – szállítókapacitás, illetve a földet ért csapatoknak közvetlen légitámogatás [close air support] biztosítása repülőgépekkel és helikopterekkel egyaránt).
Az, hogy a mostani orosz–ukrán háború során a Kígyó-sziget orosz kézre került, a Szövetség keleti szárnyán belül újfent a felszínre hozta az ún. hozzáférést gátló/területmegtagadó képességekkel (A2/AD; Anti-Access, Area Denial) kapcsolatos kérdéseket. Az oroszok az elmúlt években a
Donbaszban már teszteltek erre kitalált (elektronikus) rendszereket,
azonban ezek bevetése itt még kisebb földrajzi területen, nem közvetlenül a NATO határain történt meg. A Kígyó-sziget az első eset, amikor területelfoglalás nyomán az oroszok olyan katonai (haditengerészeti és légvédelmi stb.) képességeket telepíthetnek a szigetre vagy annak környékére, melyek akár NATO-tagállami területet is érinthetnek.
Ennek lehetősége a Szövetség számára Európa más térségeiben is problémát jelent. Amennyiben Svédország és Finnország csatlakozik a NATO-hoz, az egyfelől
a Balti-tenger NATO „beltengerré” válását jelenti majd (Kalinyingrád miatt folyamatos orosz jelenléttel),
másfelől azt, hogy a védelmi katonai szövetség nagyobb mértékben lesz jelen az Arktisz térségében (az oroszokon kívül – a kérdés pekingi kezelése miatt – a kínaiakkal is osztozva a területen és az akörüli vizeken).
A Kalinyingrád által jelentett veszély nem új (s annak kezelésére a Balti-tenger körüli országok már tettek is lépéseket) – ezek alapján jó valószínűséggel a NATO számára a következő évek egyik fontos kérdése az Arktisz térségében az (orosz) A2/AD-kapacitások jövője, illetve az erre adandó válasz lesz.
A Kígyó-sziget esetére visszatérve: A2/AD szempontjából több mint érdekes egybeesés az, hogy a földdarab orosz kézre kerülése után röviddel a NATO nemcsak, hogy elkezdte pedzegetni, hogy kizárólagosan támadásra alkalmas fegyvereket biztosítsanak az ukránoknak, hanem meg is nevezték az egyik olyan fegyverrendszert, amit ebben a keretben esetlegesen leszállítanának Kijevnek – hajó elleni manőverező robotrepülőgépekről („rakétákról”) van szó. Egy a hétvégén készített ukrán propaganda videó szerint ráadásul már rendelkezik is ilyennel az ország hadserege.
Úgy tűnik: a NATO-cél az, hogy az ukránokat olyan fegyverekkel is ellássák, mely (a sziget esetében) nemcsak Ukrajna területi integritásának visszaállításához járul hozzá, de
a NATO közvetlen, külső határán csökkenti is az orosz jelenlétet – növelve ezzel a Fekete-tenger medencéjének biztonságát a Szövetség számára.
A lépés egyebek mellett magában hordozza a román–ukrán biztonságpolitikai együttműködés kibővítését is, s Lengyelország számára is kisebb dilemmát jelent az Arktisz, a Baltikum és a Fekete-tenger térségei közötti NATO-figyelem megoszlása szempontjából.
Címlapfotó: USArmy/Flickr
