Mit tud egy magyar a norvégekről? Sokan addig jutottak el a mucsai propaganda hullámain, hogy a norvégok valamilyen alap emberei. Ez az alap pedig, ravasz, mert ingyen pénzt akar adni. Mások szerint a norvégek álmodoznak és fjordot szőnek. Maximum még halásznak, de tényleg ennyi.
Meglepődnek, amikor hallják, hogy minden egyes norvég amúgy a dinamit mestere. Úgy robbantgatnak, mint az a derék magyar, aki a soros pálinkaversenyen felszívja magát.
A magának való Johan egy csendes kisvárosában él, s egyetlen szenvedélyének, a robbantásnak hódol. A város lakói sosem fogadták be igazán a családját.
Ebből következik, hogy a norvég humor is részben a dinamitra épül. Vagy egészben. Attól függ, hogy a kanóc melyik oldalán állunk... Egy biztos, az idén elkészült és bemutatott film, a Mindenki utálja Johant (Alle hater Johan) alaposan felforgatja a norvégokról alkotott képünket.
Rendezője, Hallvar Witzo olyan fekete komédiát rakott a vászonra, hogy attól koldulunk. Ilyen jelzőket használhatunk - felületesen - a film láttán: a norvégek maguknak valók, hazudósak, állandóan robbantanak. Illiberálisok. Utálják azt, ami nem a megszokott és ragaszkodnak tévedéseikhez.
A nemzeti honfi ezek után már-már rokoni szálakra gyanakodik. De nem: Witzo hamar hozza a fonákot. A falusi közösség, amely rászáll hősünkre, Johan Grandera ( Pal Sverre Hagen), nem éppen ok nélkül teszi. 
Johan szülei ismert robbantók voltak a nácik alatt és ellenében.
Számos hidat röpítettek levegőbe önszorgalomból. Csak hát ezzel elvették a munkát, vele meg a kitüntetést a hivatásos ellenállóktól.
Az is előfordult, hogy tévedésből saját hidat robbantottak fel, így meg a németek maradtak munka nélkül. Amikor Johan megszületett, naná hogy dinamittal ünnepelték. De a buli szó szerint rosszul sült el, a fiú árva lett.
Ahogy múltak az évek, a fiú a közösség gúnyos céltáblája lett. Egy szőke kamaszlány, Solvor (Ingrid Bolso Berdal), azonban mellé állt, szépen formálódott a kapcsolatuk.
Amelynek egy közös detonáció vetett véget. A lány megsérült, egyik szeme oda lett, tolószékbe kényszerült. A faluközösség ezek után pedig ott tett keresztbe a férfinak, ahol csak tudott. Főleg a postás, Frode, aki elsikkasztotta a leveleit, majd gondosan levizelte postaládáját.
Hősünk otthagyta a szeretett tájat, a tengert, a hidat, a fjordot. De a dinamitot nem. Az USÁ-ba vándorolva ismert robbantómester lett: csak úgy hívták, A Johan. Elröppent 15 év és nem bírta tovább. Visszatért a szülőföldre, reménykedve Solvor megbocsátásában.
A lány azonban nem engedett. Elutasító volt, holott titkon szerette a mackós óriást. Aki meg a magányt unta meg, így meglátogatja a közeli város egyik kupiját.
Ez a film legszürreálisabb része.
Férfiak ülnek egy hosszú asztalnál, isznak és röhögnek. Egy bróker-féle pasas időnként bemond egy nevet és hozzá egy számot. - Johan Grande! Az 5-ös szeparé!
A szeparéban állig öltözött hölgyek ülnek, 20-70 között. Hogy miként alakulnak majd a dolgok, azt ők döntik el. Így ebben a kupiban a férfiak esélye a (kézi) szexre 50 százalék.
Viszont dinamitot bevinni nem lehet, tiltja a szabályzat.
A film lassú és hömpölygő, de ez csak látszat. Legalább tízszer vesz éles fordulatot a cselekmény, néha hajmeresztőt. A történet egy pontján Solvor meglövi a házába betérő és szerelmét (újra)megvalló főhőst. Kibékülnek, csak közben tövig ég a kanóc a férfi kezében lévő dinamitrúdon.
Mi mást tehet, mint kilepi az ablakon. Éppen a piros ládáját immáron 40 éve szorgalmasan vizelgető Frodéra. Ennek nyomán a postás a földi létből a szélrózsa minden irányába távozik, Johan pedig 15 év börtönt kap.
Különös, sajátosan ironikus és nagyon emberi film Witzoé. Az északi, jeges krimik után itt van az északi, jeges társadalomkritika?
