Nem bízzák a társasházi lakókra a közterületi fűnyírást Szombathelyen

Nagy Donát 2022-05-13 11:52:00
Megérkezett az első három vadonatúj gép az önkormányzathoz, amiket több is követ még.

Azt láttuk, hogy egy korábban jól működő rendszert az előző ciklusokban megváltoztattak, és le is amortizálódott. Maguk az eszközök, és az egész terület is

– mondta Nemény András (Éljen Szombathely) polgármester a mai sajtótájékoztatón, amit az Oladi lakótelepen tartottak a sajtó képviselői számára. Szerinte a városvezetést átvéve az első évben először több pénzt próbáltak adni a régi rendszernek, de az nem hozta azt, amit szerettek volna. Aztán jött a covid, és vele együtt a kormányzati elvonások. Ennek ellenére úgy látták, ezen a területen nem szabad spórolni.

Idén 150 millió forintot fordítanak gépfejlesztésre, aminek most az első csomagját mutatták meg.

A gépekre már tavaly év végén kiírták a közbeszerzést, a szállítást azonban nagyon megnehezíti a világban egyre súlyosbodó gazdasági helyzet, amit az oroszok által indított háború csak még inkább rontott.

Fotók: Nagy Donát

 A Szompark működését közben átgondolták, és szervezetileg jelentősen átalakították.

Nyilván mindig lehet találni olyan részt, ahol még nincs lenyírva a fű, és ha valaki abból űz sportot, hogy a fűnyírási tervet, ami most már publikus nézi, és mindig oda megy, ahol a következő nap lesz lenyírva a fű, akkor biztosan tud olyan képeket csinálni, ahol nagy a fű.

– mondta Nemény András, majd hozzátette, tudja, hogy nem tökéletes még a rendszer, de a fentebb vázolt, annak természeténél fogva nem is lehet az.

270 hektárnyi területet gondoz a város, de további részek vannak állami, például a Vízügyi Igazgatóság tulajdonában, amiket viszont nekik kell nyírniuk.

Horváth Soma (Éljen Szombathely) alpolgármester az elhangzottakhoz hozzátette, hogy tavaly a közgyűlés egyhangúlag fogadta el az új parkfenntartási koncepciót, amiben kulcskérdés volt a gépfejlesztés. A most bemutatott eszközökön kívül még három hasonló fog érkezni, plusz rakodásra és szállításra alkalmas kocsikból is vettek hét darabot.

Nemrég magánépítésű lakóparkoknál is számon kérték a városvezetést, miért nem lett lenyírva a fű. Azért nem, mert nem a mi dolgunk, ezeken a területeken a kijelölt társasházkezelő látja vagy láttatja el ezt a feladatot

– jelentette ki, hozzátéve, hogy a patakmedrek fűnyírását is csak kérni, jelezni tudják az állami tulajdonos felé. A Szompark egyébként most minden nap egy órával tovább dolgozik, és ha kell, szombaton is folytatják a munkát.

Fotók: Nagy Donát

 A technikai részletekről Izer Gábor ügyvezető számolt be. A fűnyírók közbeszerzése szerencsére még belefért abba az értékhatárba, hogy magyar vállalkozók élhessenek vele, azonban mint mondta, a részletesen közzétett technológiai és garanciális elvárások ismeretében végül csak két cég adta be pályázatát. Szombathelyre a nyertes KITE Zrt. szállítja a többek között John Deere eszközöket.

A közbeszerzésnek ez is volt a lényege, hogy kifejezetten jó minőségű, professzionális gépeket szeretnénk beszerezni

– mondta Izer. Érdekesség, hogy a gyűjtővel ellátott fűnyírók több mint 2 méteres magasságba is fel tudják emelni azokat, azaz az összegyűjtött füvet egyből rá tudják dobni a szállító teherautóra. Így pedig elkerülhető lesz az, hogy a kupacba összehordott fű órákig, akár napokig pihenjen, mire elszállítják. A szállítójárművek egy részén darus felépítmény is lesz, ez az őszi lombullásnál lesz nagy segítség.

Fotók: Nagy Donát

Kérdésünkre elhangzott, hogy a társasházi lakók közterületi fűnyírásba való bevonását ugyan megvizsgálta a városvezetés, ám ennek bevezetését – például az ingatlanok utcafronti járdájáról való hóeltakarítási kötelezettség mintájára – nem tervezik.

Egyeztettünk társasházkezelőkkel, de a kérdés megosztó volt. Volt olyan, aki azt mondta, vállalkozna rá, de volt olyan, aki kevésbé

– vázolta Horváth Soma, aki hozzátette, hogy nem mindenkinek van meg ehhez a szakmai gyakorlata vagy eszközei, ráadásul egy esetleges balesetnél vagy károkozásnál is kérdéses lenne, hogy ki az adott esetben a felelős. Ennek ellenére minden ötletre továbbra is nyitottak.

Szólj hozzá!

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.