Tizenkét éven át boldogította a körmendieket a szovjet Vörös Hadsereg. Fő kedvencük a Batthyány kastély volt. A hideg teleken könyveket, levéltári iratokat tüzeltek, az ablakokat pótolhatatlan festményekkel szigetelték. Ha pedig megjött a mahorka, megsodortak néhány királyi oklevelet, birtokiratot és jókedvűen rágyújtottak.
A szovjet haderő felszabadítóként érkezett a városba, de gyorsan üzemmódot váltott és megszálló lett. A vörös csillagos katonák jóvátehetetlen károkat okoztak anyagi és szellemi javakban, de ezt közhelyszerűen eddig is tudtuk. Most már tényszerűen is. Mivel rendhagyó kiállítás nyílt a városi kiállítóteremben, amely a szovjet megszállás 1945-1957 közötti időszakát mutatja be.
Az előtérben üres képkeret fogad, azon keresztül látjuk a propaganda-szöveget: Dicsőség a Szovjet Hadseregnek! A Batthyány, főnemesi család 340 éves körmendi létezés után 1945-ben szembesült azzal, hogy nincs tovább. Későn.
Nagy kérdés, mire számítottak? Főleg annak fényében, ahogy a harcoló alakulatok után érkező „sáskák" bántak a lakossággal és a javakkal. Tény, hogy a család és környezete nem tett érdemi lépéseket a nemzeti kincsnek is nevezhető Batthyány-javak kimentése, biztonságosabb helyre, helyekre szállítása érdekében.
Így aztán a városba bevonuló oroszok valóságos eldorádóban érezhették magukat.
Finom étkészletek, gyönyörű bútorok, több száz festmény, brokát, csillogás, freskók, ruhák, könyvek, iratok, pompa. Miután mindez az ölükbe hullott, dologra láttak. Az étkészleteket kidobták, a bútorokat eltüzelték, a könyvek sem jártak jobban. A falakat leverték, a pazar termekben mosdókat rögtönöztek.
Amikor pedig megérkezett a mahorka szállítmány, a főnemesek, vele a magyarság múltját dokumentáló iratokból cigarettapapírt sodortak. Majd, ahogy egy korabeli körmendi propagandalap írta, „jókedvűen, harmonikaszó mellett rágyújtottak".
Ezáltal szó szerint elfüstölték a Batthyány-család múltját.
9
Amint az a megnyitón is elhangzott, 1938-ban még 230 értékes festményt tartottak nyilván a kastélyban. A szovjet „főbérlet" nyomán ezek a vásznak nyáron árnyékolóként, télen pedig a hideg elleni szigetelőként funkcionáltak az ablakokon. Csupán egy nagyobb kép – női portré - úszta meg. Azért, mert a körmendiek elhíresztelték, hogy Katalin cárnőt ábrázolja. Békén hagyták.
A körmendi események kicsiben tükrözték az országos állapotokat. Ide is az ukrán gárdahadosztály vonult be elsőként, majd ment tovább. Ez a harcoló alakulat győzte le lényegében a németeket. Nyomukban érkeztek a „sáskák". Főleg a Szovjetunió távoli vidékeiről toborzottak alkották, akik nem kaptak ellátmányt, eleve leírták őket. Ők a biztos halálba mentek, ezért szemet hunytak fosztogatásaik, nemi erőszaktevéseik felett.
Hátukban, harmadik hullámként pedig a hajcsárok, a tábori rendőrök érkeztek. Űzték, hajtották a „sáskákat" és ha azok visszafordultak, egyszerűen lelőtték őket. Ez a mindent letaroló erő óriási sokkot és döbbenetet váltott ki országszerte. Főleg, hogy a magyar történelemben először láthattak az itt élők egy idegen, tömegesen érkező és harcoló hadsereget.
Aztán az évek múlásával változni kezdtek a dolgok. A megfélemlítést célzó, tankos, fegyveres utcai jelenlétet felváltotta a háttérbe húzódás, majd a laktanyákba zárkózás. Mindezt az 56-os forradalom felgyorsította. Ennek köszönhetően 1957-ben szó szerint felszabadult a Batthyány kastély, amelynek hányatott sorsa máig nem zárult le.
A körmendi kiállítás sajátos történelmi tabló. Egyik fő kuriózuma Auer Miklós kastélyos makettje, amely drámai erővel érzékelteti az akkori állapotokat. Megdöbbentő az a papírhalom is, amely a füstbe ment levéltárt hivatott megjeleníteni. De láthatunk korabeli siker fegyvereket is, közte TT pisztolyt, meg PPS géppisztolyt, köznevén davajgitárt.
De a legmegdöbbentőbb a kiállító teret meghatározó, üres képkeret. Ez lényegében egy időablak, amely által most a múltat látjuk. Borzalmaival, szenvedéseivel, veszteségeivel.
De szorongásunk tárgya mégsem ez, hanem a jelen. És persze a jövő.
