Budapesten egy villamosvezető zavart le egy hajléktalant a járműről a minap. A magyar internet szakértő zöme - ahogyan az lenni szokott - gyorsan állást is foglalt a kérdésben, egy részük szerint a szívtelen, gazember villamosvezető kivetkőzött az emberi fajból, másik része szerint pedig csak megvédte az utasok jogait.
A probléma általános jelenség a fővárosban, ám eddig egyetlen kormány vagy városvezetés sem akart, vagy nem tudott mit kezdeni a problémával, ha nem számoljuk persze a hajléktalanság büntetését.
Természetesen az otthontalanság szociális és nem rendészeti kérdés, így is kéne kezelni, ám az élet hozhat olyan helyzeteket - mint a jelen példa mutatja - ahol a kérdés hirtelen sokkal összetettebbé válik.
A közösségi közlekedés ugyanis nem hajléktalanszálló: alapvető elvárás, hogy a járművek tiszták, és amennyire csak lehet, fertőzésmentesek legyenek, különösen annak fényében, hogy a gyerekeink és idősek is nagy számban használják a járműveket.
Nem véletlen, hogy a tömegközlekedés járműveit csak úgy vehetjük igénybe - a törvény bötűje szerint persze - hogy abban kárt ne tegyünk, ne szennyezzük és utastársainkat ne zavarjuk.
Jogszabályt szövegezni persze egyszerű, az élet ennél jóval bonyolultabb.
Bár a kényelmes autóban, vagy a nappaliban ülve biztosan könnyű elítélni a villamosvezetőt és menőnek tűnik a nagyon szociális jóemberkedés, érdemes belegondolni, hogy ő amellett, hogy az utasokért és a járműért felel, egyben a munkahelyén tartózkodik. Vagyis megilleti mindaz a jog, mint mindenki mást: a tiszta, fertőzésmentes környezet.
Ettől még a villamosvezető fellépése valóban tűnhet túlságosan keménynek, agresszívnek, ám jusson eszünkbe, hogy mi csak egy kiragadott pillanatképet látunk egy olyan munkából, ahol ez mindennapos jelenség.
A vitában, ha lehet annak nevezni persze, nem lehet igazságot tenni, ahogyan a megoldást sem a mindenhez is értő magyar közösségi médiában kell keresni.
Ehhez ugyanis egy kicsit felül kéne emelkedni a konkrét eseten, és megnézni a probléma igazi lényegét.
Vagyis ahelyett, hogy a közvélemény egyik fele a "szívtelen", "gonosz" és "érzéketlen" villamosvezetőn, a másik fele pedig egy önhibájából, vagy azon kívül a társadalom perifériájára szorult, saját élete felett már minimális kontrollal sem rendelkező honfitársunkon verné el a port, mondjuk
elővehetné azokat a politikusokat, akik a hazai szociális rendszert, és azon belül a hajléktalan-elllátást lerohasztották a folyamatos forrásmegvonással, korrupcióval vagy csak egyszerű hozzá nem értésükkel.
E sorok szerzője néhány héttel ezelőtt egy, a nyílt utcán összeesett hajléktalanhoz hívta ki a mentőket. Keserű tapasztalat volt: a forgalmas Kelenföldi pályaudvaron több száz járókelőből mindössze hárman álltunk meg segíteni.
Persze érthető, fotelből könnyű a jóemberkedés, a sajnálat, az elítélés, a számonkérés. Kár, hogy ez a terepen már nem megy.
