185 parkolót alakítanak ki Sárváron egy 600 milliós komplex pályázatnak köszönhetően

Fehér Buda 2022-03-25 10:35:00
A pénzből még néhány okoszebrára, egy játszótérre és az egyik utca csapadékvíz-elvezetésére is jut majd.

Csütörtökön délután újból ülésezett a sárvári képviselő-testület. Az ülést Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármester rögtön azzal kezdte, hogy elmondta, az önkormányzat korábban meghirdetett három ingatlant, az elkerülő út melletti földterületet, a volt TDM-et, valamint a zeneiskola melletti lakóingatlant. Ezekre azonban még nem jött jelentkező, így újból megjelennek majd a hirdetések.  

A képviselők döntöttek a településképi rendelet módosításáról, amely most már azt is tartalmazza, hogy bizonyos sarki telkeken milyen kerítést építhetnek az új lakók. Kondora szerint ez a későbbiekben segítheti néhány kereszteződés beláthatóságát. 

A testület elé ezután a településrendezés témája került, amelynél ismét előkerült az Ungvár utcai telek ügye, amelyet nemrég megvásárolt a város. Erre azért volt szükség, mert felszökkent annak a híre, hogy munkásszállót tervez egy befektető a kertvárosi utcába. Az önkormányzat végül úgy oldotta meg az ügyet, hogy megvette a telket. Ennél a pontnál felszólalt Klimits István, független képviselő, aki azt kérte, hogy a telek hasznosításakor vegyék majd figyelembe az ott lakók javaslatait is. 

 

Sárvári polgármester: megoldódott az Ungvár utcai terület sorsa

Néhány hete írtunk először arról, hogy egy sárvári cég egy 250 fős apartmankomplexumot építene a sárvári Ungvár utcába. Az építkezésről a terület önkormányzati képviselője, Klimits István egy videóban beszélt, ő azt mondta, hogy az épület munkásszálló lesz, valamint arról is beszámolt, hogy a kertvárosiak attól tartanak, az ingatlan miatt felbolydul majd a nyugodt életük.

 

Kondora elmondta, hogy a lakossági igényeket most nem tudja támogatni, mivel ezeket a telkeket értékesítené a város, hogy visszajöjjön az a pénz, amit ráköltöttek. A szavazáson végül Klimits ellenezte a döntést, míg Eiveck Péter (Jobbik) és Szabó Lajos (MSZP) tartózkodott. Kondora ezt külön „megköszönte”, mondván, az ellenzékiek támogatták a telekvételt, most mégsem támogatják azt, amivel egyensúlyba lehetne hozni a városi költségvetést.

Ismét szóba került a Krisztina-lakópark, amely a Vadkert körúton épül. Kondora elmondta, hogy az ott építkezők kiépíttették a közműveket, amelyeket a város később átvenne. A lakók azonban egy középső területet meghagynának zöldfelületnek, ezért azt kérték a várostól, a közműveket csak később, december 31-én vegye át.

Ezután a cukorgyári területről esett szó, melynek tulaja azt kérvényezte, hogy nyilvánítsak a területet rozsda övezetté. Kondora elmondta, hogy a cukorgyár még 1998-ban szűnt meg, azóta kérdéses a terület újrahasznosítása. A tulaj most azért kéri a rozsdaövezetbe való átsorolást, mivel így megkezdődhetne a rehabilitáció, később pedig lakóövezet lehetne majd a cukorgyár helyén. A polgármester azt is előre vetítette, hogy a Sága tulajdonosai is hasonló kérvényt fognak majd benyújtani a későbbiekben, hiszen januárban megkezdődött a régi gyár bontása, és itt is lakóövezetet akarnak majd kialakítani.

 

Elbontják a Sága sárvári ipari épületeit, 4-6 lakásos épületeket húznak fel a helyére

A SÁGA Foods Zrt. arról tájékoztatta a szomszédjait, a közelében lakókat egy szórólapon, hogy a sárvári telephelyén található épületegyüttesek elbontását tervezi, írják a város Facebook-oldalán. A Petőfi Sándor utcában található épületek elbontását követően 4-6 lakásos épületeket, úgynevezett kis társasházi lakóövezetet alakít ki a cég az 52 ezer négyzetméteres területen.

A képviselők ezután több beszámolót is meghallgattak, köztük a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász beszámolóit, amely két betegeket gondozó intézménnyel is jelen van a városban. Beszámolót tartott még a Kolping Támogató Szolgálat is, amely a fogyatékossággal élő emberek munkáját segíti, majd szavaztak a képviselők a Városgondnokság, a Sportfólió, valamint a Sárvári Média üzleti terveiről. 

A Városgondnokságról szóló szavazás előtt még Klimits tett fel kérdést arról, hogy miért áll üresen 12 sárvári önkormányzati lakás. Az ülésen elhangzott, hogy a szám a szavazásig változott, több lakásba már találtak lakókat, Kondora pedig elmondta, hogy a jövőben várhatóan ukrán menekültek érkeznek majd három lakásba. 

A Sportfólió, vagyis a Sárvár Aréna üzemeltetőjének terveinél pedig elhangzott, hogy valószínűleg ez lesz az első olyan év, hogy az Aréna normálisan működhet, hiszen alig hogy átadták, beköszöntött a koronavírus-járvány. Eiveck Péter felhívta a figyelmet arra, hogy az már látszik, hogy az aréna fő bevételei nem a moziból, hanem a különböző sporteseményekből érkeznek.

Ezután az ülés vezetését Máhr Tivadar (Fidesz-KDNP) alpolgármester vette át, aki elmondta, hogy a város a Széchenyi Terv Plusz keretében pályázatot nyújtana be. Ha sikeres lesz a pályázat, akkor a befolyó pénzből megújulna a Berzsenyi utca, valamint a Várkerület utca egy szakasza. A Berzsenyi utcában a járdát is felújítanák, hiszen az aréna átadása óta megnövekedett itt az autós és a gyalogos forgalom is.

Máhr végül az ülés végén elmondta, hogy az Élhető Sárvár néven futó komplex pályázat sikeresen zárult, 600 millió forintos támogatást kap a város. Ebből a pénzből megoldódik a csapadékvíz-elvezetés az Ungvár utcában. De épül belőle két parkoló is, az egyik a Nádasdy Tamás Általános Iskola mellett, itt 45 férőhelyet alakítanak ki. A másik, már jóval nagyobb parkolót a Dózsa György utcába tervezik, a Szent László Katolikus Általános Iskola, valamint a Barabás középiskola közelében. Nem véletlen a választás, hiszen a reggeli forgalom az iskoláknál kemény dugókhoz szokott vezetni, a balesetveszélyes állapotot a város ezekkel a megállókkal próbálja ellensúlyozni.

A pénzből ezeken felül jut még két zebrára is, a Gárdonyi Géza Általános Iskolánál okoszebrát fektetnek majd le, amely villanásokkal jelzi majd az autósoknak, ha gyalogos érkezik a zebrához. A másik zebra a Rákóczi és az Alkotmány utcák találkozásánál újul meg. A 600 milliós támogatásba pedig még egy játszótér is belefér majd, ezt Dévai és az Újsziget utcák találkozásánál alakítja majd ki a város.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.