Elbontják a Sága sárvári ipari épületeit, 4-6 lakásos épületeket húznak fel a helyére

Fehér Buda 2021-12-06 19:53:10
Több beruházást is folytat a cég a városban.

A SÁGA Foods Zrt. arról tájékoztatta a szomszédjait, a közelében lakókat egy szórólapon, hogy a sárvári telephelyén található épületegyüttesek elbontását tervezi, írják a város Facebook-oldalán. A Petőfi Sándor utcában található épületek elbontását követően

4-6 lakásos épületeket, úgynevezett kis társasházi lakóövezetet alakít ki a cég az 52 ezer négyzetméteres területen. 

Fotó: Fehér Buda

A lakóépületeken túl, a területen a lakóközösség igényeit kiszolgáló wellness központ, szabadtéri sportpályák megvalósítását is tervezi a Sága. Az ingatlanfejlesztés során kiemelt szerepet kap a zöldövezet kialakítása parkok, sétányok, mesterséges vízfelületek létrehozásával.

 

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

 

Az egykori Barnevál helyán már egy Physio névre keresztelt mozgásközpont jött létre:

Fotó: Fehér Buda

A bontás viszont elég zajos lesz, Kondora István (Fidesz-KDNP), Sárvár polgármestere már tárgyalásokat is kezdeményezett a Sága menedzsmentjével, és ennek eredményeképpen módosul a munkavégzés ideje.

A város Facebook-oldalán található poszt szerint így a bontás csak hétköznapokon zajlik 7 órától 17:30-ig. Hétvégenként, továbbá karácsony és szilveszter között nem végeznek munkálatokat. A bontás az ünnepek után, 2022. január 4-én indul majd újra, és előreláthatóan 2022. június 30-ig tart.

A Sága emellett nemsokára egy másik beruházásba is belevág, a sárvári képviselő-testület még július végén döntött úgy, hogy elad a Ságának egy tíz hektáros területet a 84-es főút mellett. A cég itt egy 10-15 milliárd forintos beruházást valósítan meg, a jövőben itt történne meg a húsfeldolgozás. Az önkormányzat végül arra jutott, hogy a 84-es melletti, az egykori Inokai telep helyén jelölnék ki azt a 10 hektárt, amit megvásárolhatna a cég. A földrész a lakóterülettől messze van, viszont főútvonal mellett helyezkedik el. 

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.