A sztrájk alapjog! – Országszerte tüntetnek a pedagógusok

Székely Zoárd 2022-03-16 09:09:00
Szerda reggel 8 órakor elindult a tanársztrájk.

Ahogy arról lapunk is beszámolt korábban, március 16-án országszerte határozatlan idejű sztrájkot indítanak a pedagógusok. A január 31-én tartott tiltakozáson több mint húszezer pedagógus vett részt.

Az elégséges szolgáltatásokról szóló rendelet szerint a középiskolákban a végzősöknek az érettségi tárgyakból kell megtartani az összes órát, a többieknek az órák felét. A szakszervezetek arra kérik a szülőket, hogy szerdán, csütörtökön és pénteken ne vigyék iskolába a gyermekeket. Az intézményekben gyermekfelügyeletet biztosítanak.

Már a januári tüntetést is hosszú huzavona előzte meg a szakszervezetek és a kormány között, majd a Fővárosi Ítélőtábla jogellenessé nyilvánította a sztrájkot, február 11-én pedig megjelent egy rendelet, amely lényegében ellehetetleníti a tanárok munkabeszüntetését. Ezt követően számos iskolában a polgári engedetlenség eszközéhez nyúltak a pedagógusok, és immár hetek óta minden nap van olyan intézmény, ahol polgári engedetlenséggel tiltakoznak.

Szombathelyi Neumann János Általános Iskola tanárai: Évek óta mondtuk, hogy baj lesz

Ma reggel a Szombathelyi Neumann János Általános Iskola tanárai tartottak figyelemfelhívó demonstrációt. Sztrájkról azért nem beszélünk, mert az ehhez való jogukat egyszerűen elvették. A helyszínről élőben is bejelentkeztünk. Polgári engedetlenség a szombathelyi Neumann iskolánál Mi, a Szombathelyi Neumann János Általános Iskola alulírott tanárai 2022 március 7én 8 óra és 11:40 között polgári engedetlenségben veszünk részt.

A február közepén indult polgári engedetlenségi akciókban a Civil Közoktatási Platform összesítése szerint minimum 320 intézmény legalább 6300 pedagógusa vett részt a február 14-én kezdődött polgári engedetlenségi mozgalomban.

A állami gimnáziumok mintegy fele bekapcsolódott az akcióba, de egyházi és alapítványi iskolák, általános iskolák, óvodák és szakképző intézmények is voltak a résztvevők között.

A PDSZ nemrég arról számolt be, hogy tömegesen érkeznek visszajelzések arról, hogy a tankerületi központok igazgatói értekezleten utasítják az igazgatókat jogellenes intézkedésekre, valamint olyan utasítások kiadására, amelyek megakadályozzák, hogy érzékelhető sztrájkot tudjanak szervezni. Múlt héten a Helsinki Bizottság összefoglalta, szülőként mit kell tudni a sztrájkról.

Az aHang oldalán diákok indítottak petíciót a tanárok mellett, illetve március 16-ra demonstrációt is szerveznek. A szervezők a 24.hu-nak elmondták: azért döntöttek úgy, hogy petícióval és tüntetéssel kiállnak a tanárok mellett, mert úgy gondolják, hogy „a helyzetük jelenleg eléggé lehetetlen”.

„Szeretnénk egyrészt szolidarítani velük, másrészt megmutatni országnak-világnak, hogy mi is jelen vagyunk, mi diákok is értjük és átlátjuk a problémát és változást szeretnénk"

– fogalmaztak. Szerintük a diákok leginkább úgy tudnak segíteni, ha a sztrájk időszaka alatt kevésbé járnak iskolába, hiszen úgy a tanároknak sem kell a sztrájkról úgymond lemondani. Emellett fontosnak tartják a szolidaritási akciókban való részvételt.

A mai napon szolidaritási menettel áll ki a tanárok mellett 23 fővárosi iskola diákönkormányzata – az esemény részletei az alábbi linkre kattintva találhatók. A szervezők a 24.hu-nak azt mondták: azért döntöttek a menet mellett, mert a tapasztalataik alapján a részvevők ezt a szolidaritási kiállást tartják a leghatásosabbnak, így több embert tudnak bevonzani.

Információink szerint Győrben a Sün Balázs Óvodában, a Szabadhegyiben, az Arany, a Fekete és a Kölcsey iskolában, a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolában, a győrszentiváni Móricz Zsigmond Általános Iskolában és a Jedlikben sztrájkol a pedagógusok egy része, emellett csatlakoztak a sztrájkhoz a gyógypedagógusok is. Úgy hallottuk, hogy a Révai Miklós Gimnáziumban is van sztrájk, de ezt az iskola igazgatója az Új Szónak cáfolta.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.