Felgyújtotta magát egy férfi egy veszprémi hivatalban

ugytudjuk.hu 2022-01-31 18:13:00
A 74 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

Meghalt egy 74 éves férfi, miután felgyújtotta magát hétfőn Veszprémben, a járási hivatal agrárügyi főosztályán - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Máté Alexandra elmondta: az idős férfi 14 óra 40 perckor a hivatalban gyúlékony anyaggal lelocsolta, majd felgyújtotta magát. A férfi a helyszínen életét vesztette.

A szóvivő tájékoztatása szerint a tűz miatt a hivatalból 37 embert kellett kikísérni. A férfin kívül senki más nem sérült meg, de az épületben jelentős anyagi kár keletkezett - tette hozzá.

Az ügyben a rendőrség közveszélyokozás gyanúja miatt indított eljárást - közölte a szóvivő.

Szólj hozzá!

Szakértői tanulmány segítheti a Szigetköz fejlődését

A cél a régió kiemelt fejlesztési területté emelése.

Kiberbiztonságról és drogprevencióról tartanak felvilágosítást a vasi bűnmegelőzési szakemberek

A Házhoz megyünk! program ezúttal Szentgotthárdon és Körmenden folytatódik.

Zárva lesz a Dunakapu mélygarázs Győrben

A járműveikkel bent parkoló autósokat az üzemeltető arra kéri, hogy a létesítményt legkésőbb július 20-ig hagyják el!

Egy jó győri fröccsöt?

Jönnek a Rotary Fröccsnapok!

A haszonállatok szőrnyírásának szerepe a modern állattartásban

A gazdasági haszonállatok ápolása kiemelkedő fontosságú, hiszen ez közvetlenül befolyásolja az állatok egészségét, a termelési eredményeket és a gazdaság fenntarthatóságát is.

Kihirdette a férfi kosárlabda-válogatott 15 fős keretét Gasper Okorn

Szolnokon, és Székesfehérváron játssza hazai meccseit a csapat.

Családtagjaira, majd ismeretlenekre támadt késsel egy 19 éves lány Mosonmagyaróváron

Az elkövető súlyosan traumatizált gyermekkorától kezdődően kábítószerekkel élt.

Hullik a márvány a homlokzatról, körbe kell kordonozni a győri színházat

Pintér Bence polgármester szerint mostohagyerek volt eddig az épület.

Saját autó nélkül fejezte be politikai karrierjét Hende Csaba

Viszont szombathelyi, budapesti, és balatoni ingatlannal is büszkélkedhet.