Annyi ötletet pakolt bele Michael Crichton az Őslénypark című könyvébe, hogy három Jurassic Park-film is merített belőle

Farkas Bazsi 2022-01-01 19:00:46
Nem spóroltam semmin - gondolta az író.

1993-ban mutatták be a mozik a Jurassic Parkot, amit Michael Crichton, magyarul Őslénypark című könyvéből adaptált Steven Spielberg. 

A könyv ugyanebben az évben jelent meg, a Maecenas és Magyar Könyvklub gondozásában. Talán a film mozis megjelenése miatt, de rengeteg hibával lehet találkozni a szövegben. A leggyakrabban az teszi sokszor kuszává a cselekményt, hogy a fordításban egyszerűen felcserélik a neveket, és korábban a cselekményben egy teljesen másik helyszínen lévő karakter terepoltál a beszélgetésbe. Az olvasónak így magának kell rendbe rakni a dolgokat.

Na de nézzük mi minden történik a cselekményben, ami egy sci-fibe olvasztott kalandregény, és amelynek minden patronját Spielberg az első moziban el sem lőtte.

A sztori ott kezdődik, hogy a dínók kiszöknek a Nubal szigethez közeli Costa Ricára, és egy két csecsemőt el is ragadnak, egy compival pedig egy kislány találkozik a tengerparton, az állat pedig meg is sebesíti a gyereket. Ezzel a jelenettel indul a mozis széria második része, az Elveszett világ. 

Fotó: Farkas Bazsi

A könyvben - akár csak a filmen - a tudósokból álló tesztcsoport azért érkezik a szigetre, hogy véleményt mondjanak annak biztonságosságáról. Azt már tudjuk, hogy ez a teszt végül egyetlen csillagot sem kap az értékelésnél, ám nagy különbség, hogy míg a filmen a csapat egy részét összeszervező ügyvéd, Donald Gennaro egy pipogya alak, addig a könyvben egy kemény kötésű, igazi túlélő, aki nem is hagyja ott a fogát a Jurassic Parkban.

Ellentétben John Hammonddal, aki kificamodott lábbal szánkázik le egy domboldalon az őserdőben, a patakmederben pedig compic végeznek vele. Ezt a jelenetet a Jurassic Park második részében láthattuk a vásznon, ott nem Hammond volt az áldozat, hanem az InGen egyik befogó vadásza, Dieter Stark.

Ha már a veszteségnek tartunk, Henry Wu sem éli túl saját teremtményeit. Így aligha lehetne most az egyik fő cselszövő a Jurassic Worldben.

Túléli viszont a raptorok kiszabadulását Robert Muldoon, a fővadász.

Jah, amúgy a könyvben a karaktereknek nem kell egy maguknak szembenézni egy egész szigetnyi őslénnyel, a személyzet ugyanis nem hagyja el a szigetet egy hajón (Ami egyébként sincs megmagyarázva a filmben, hogy ezt miért is teszik meg akkor, amikor éppen egy csapat tudós a sziget biztonságát teszteli…), hanem teljes létszámban várják, hogy a dolgok jobbra, a kiszabadult dínók pedig ismét a ketrecük felé forduljanak.

Alan Grant - akinek karaktere a könyvben egy nagydarab szakállas fickó - a történetben magára marad Timmel és Lexxel. Csakhogy a filmben pont megcserélték a két gyerek életkorát, a könyvben ugyanis Tim az idősebb és Lex a fiatalabb.

Az Őslénypark történetének egy pontján Grant és a gyerekek csónakba szállnak, és egy folyón utaznak a látogatóközpontba vissza, miközben a kiszabadult nagy T-Rex (a könyvben ugyanis két zsarnokgyík is van) elől menekülnek. A csónakázás során egy nagy madárketrecben kötnek ki, ahol aztán szárnyas dínók, Cearadactylusok támadnak rájuk. Ez a történetszál a Jurassic Park harmadik részében tűnik fel a moziban.

A könyvben egy plusz karakterrel is találkozunk, ő Ed Regis, akivel halála előtt a két méter magas, kis T-Rex játszik el. Ez a jelenetsor az Elveszett Világból lehet ismerős, ahol a San Diegoban kikötött hajón, Peter Ludlow közreműködésével tanítja az apa T-Rex vadászni a kicsinyét.

Apropó hajó. A könyv egyik fő mozgatórugója a Costa Ricába tartó hajóra feljutott velociraptorok, amik földetérés esetén kijuthatnak a szigetről. A hajó végül nem éri el a szárazföldet, mivel Grant, pontosabban Gennaro időben értesíteni tudja a kapitányt, hogy sokak egészségére káros lesz, ha kikötnek. A hajós jelenet - igaz alaposan átírva - a második filmben kapott szerepet.

Grant és a gyerekek a látogató központba való visszajutás során megpihennek egy “fészerben”, egy a növényevő dinók abrakoltatására tartott létesítményben, ahol Grant arra ébred, hogy a kis Lex egy triceratops bébit etet a rácson keresztül. Lex arra kéri Grantet, hogy engedje meg, hogy lovagoljon az őshüllőn, amit Grant elég rossz ötletnek tart és határozott nemet mond. A Jurassic World első részében azonban a filmkészítők meglépték, és a dínó simogatóban volt triceratops lovaglás is.

A könyv egy kicsit világosabban írja le Dugson szerepét, aki ipari kémkedésre és lopásra bírja rá Dennis Nedryt. Illetve arra is kitér - a filmmel ellentétben - hogy miért lesz rosszul a beteg triceratops, ami a könyvben egyébként stegosaurus. 

Valamint a könyvben nem csak három velociraptor van, hanem egy egész csorda, amik ráadásul szabadon járnak kelnek és még szaporodnak is, mindezt pedig egy spéci, a park minden pontjára telepített mozgásérzékelő meg is számolja. Bár csak azután, hogy Ian Malcolm rávilágít, hogy mindezidáig hibás parancsot adtak a számítógépnek és ezért nem tűnt fel az irányítóközpontban, hogy hiba van a rendszerben.

Malcolm egyébként a T-Rex támadás után szinte csak passzív szereplője a történéseknek, a könyvben ugyanis a Rex sokkal rosszabb állapotban hagyja a matematikust, mint azt a filmben tette.

A Jurassic Park ámokfutásának végül a Costa ricai katonaság vet véget, akik sorra lövik az InGen vidámpark szörnyeit. A kiránduláson részt vett tudósokat pedig egy szállodában helyezik el, akiktől a könyv úgy búcsúzik:

Egyikük sem megy innen sehová.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.