Lelőjük a poént: az emberiség hülye, a politikusaink hazudnak, a média álszent és a nézettségre hajt, az emberek felszínesek, ostobák és rövidlátók, vagyis a világunk végletesen elkúrt. Nem kicsit, nagyon.
Ezzel össze is foglaltuk a Netflix év végi sztárparádéját, a Ne nézz fel!-t.
Adam McKay legújabb filmje az emberi hülyeségre koncentrált, ám olyan fájdalmasan kényszeredetten teszi, hogy a végén megváltás lesz az üstökös érkezése. Ami viszont nagyon-nagyon lassan jön csak.
Fotó: IMDb.com
Megtudjuk, hogy a politikusok hazudnak, hogy önzők és korlátoltak, hogy Donald Trump lehet nő is, aki ugyanúgy tagadhatja a nyilvánvalót, hogy egy tudománytagadó, összeesküvés-elmélet hívő gátlástalan törtető idióta is elnök lehet.
Megtudjuk, hogy egy jófejkedő techóriás még több pénzt akar szerezni és még nagyobb techóriás akar lenni.
Megtudjuk, hogy a média hazudik (így, en bloc) és a nézettségre hajt, és megtudjuk, hogy manipulál.
Megtudjuk, hogy a közösségi médiának hála a hülyeség iszonyatos ütemben képes terjedni, és megtudjuk, hogy az emberek java részét csak az érdekli, hogy a sztár és párja miért szakítottak vagy épp jöttek össze.
Ezzel persze semmi baj nincsen, mármint akkor, ha Pista bá mondja el a Véndiófa borozóban három vice után. Mert ott ül, ott működik: hogy a politikusok hazudnak, a média hazudik, az emberek hülyék és álszentek, az üzletemberek pedig nyerészkedni akarnak mindenen is.
(spoiler)
Csakhogy ez a film bizony Pista bácsi a Véndiófa borozóban.
Erre pedig legkésőbb akkor jövünk rá, amikor az üstököst felfedező Kate Dibiasky-t alakító Jennifer Lawrence kiselőadást tart arról, hogy az üstökös mekkora biznisz a korábban említett techóriásnak, ezért hagyják azt becsapódni. Az embereknek meg felnyílik a szemük, mint az Élet Iskolájában és a Tudatosan Ébredezők Facebook-csoportban, majd rohannak törni-zúzni.
Fotó: IMDb.com
Csak hát, amíg a Véndiófában Pista bácsit legfeljebb kiröhögöd, vagy jobb esetben meghívod egy Mátyás keserűre, hogy megnyugodjon és ne akarja a Tudjukkiket elszámoltatni, addig a filmen már nem tudsz változtatni.
Klisé, klisé hátán, kiszámítható, olcsó fordulatokkal, ami egy szatíra esetén minimum hátrány, főleg, ha egy társadalomkritikát akarsz leforgatni, nem pedig egy olcsó közhelygyárat A Nagy Igazságok Kimondásával.
Ezen pedig a sztárparádé sem segít. Hiába igazolsz le Hollywood álló csillagaiból rögtön négyet (bár szegény Meryl Streep-nek még ez a feladat is sok volt), ha csak téblábolnak a vásznon, miközben rá van vésve az arcukra, hogy fogalmuk sincs, mit keresnek itt. Mármint a gázsin kívül.
A film szatírának indult, majd átcsapott didaktikus, orrnyergig feltolt közhelypuffogtatásba, hogy aztán a végére - belefáradva a kényszeres és erőltetett röhögésbe - úgy kapjunk egy kliséhalmazt a szeretetről, családról és barátságról, hogy a végén már szinte drukkoljunk annak a rohadt aszteroidának, hogy csapódjon már végre be.
Ami bizony nagyon lassan jön, lévén 120 perces a film.
