Mint a cukrot, úgy kapkodták el tavaly egy francia matematikus-nyelvész, Hervé Le Tellier Anomália című könyvét, amely pár hete került a hazai könyvesboltokba. Ráadásul a könyv, illetve írója, kiérdemelte az egyik legmagasabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-ot is.
De mi olyat tudhat egy matematikus, amellyel szinte lesöpri a hivatásos literátorokat? Hiszen már mindent megírtak, többször is, nagyon nehéz újat kitalálni. Nos, ezzel ő is tisztában volt, így a járt úton taposott egy új ösvényt.
A sztori alapja a sci-fiből ismert időkapu, amit a krimi elemeivel kever. Mintha egyszerre hatna ránk egy dózis Dosztojevszkij és egy másik, Roald Dahl-tól. Ezt megspékeli a szakmájából hozott metafizikai elmélkedéssel, de úgy, hogy fogyasztható tudományos keretbe ágyazza.
Az olvasóval történő játéka során a mai valóságot és valós szereplőit – a nyugati nagy államok vezetői, médiaközpontok, globális szervezetek nevei – izgalmas fikciókba keveri. Fanyar humora is megvillan, például az olyan bölcseletekben, mint: „a gondolati szabadság az interneten már csak azért is totális, mivel bizonyosságot nyert, hogy az emberek nem gondolkodnak".
Ezek után lássuk a medvét.
2021. március 21-én az Air France 006-os Párizs-New York járata 240 utassal a Boeing 787-es fedélzetén hatalmas viharba kerül. Jégeső sorozza a gépet, de túlélik a turbulenciát és rendben leszállnak a JFK repülőtéren. Ugyanez a gép, ugyanezen utasokkal 106 nap múlva ismét leszáll.
Kitör a para. Az USA beveti a 42-es protokollt, amit az ikertornyok lerombolása után dolgoztak ki valószínűtlen helyzetek kezelésére. Mintha a feldobott pénz nem esne le. És most ez állt elő. Akcióba lép az FBI, a CIA, az összes védelmi szervezet, tájékoztatják az elnököt, „akinek olyan a haja, mint a sárga pemzli". Az utasokat egy támaszponton elzárják, fogalmuk sincs arról, hogy már létezik egy „márciusi másolatuk".
Tellier tizenegy utast választ ki, közte bérgyilkost, jogásznőt, sikeres építészt, a pilótát, átlagos családot, afrikai popzenészt és Victor Miesel francia írót, aki megírja Anomália című művét és öngyilkos lesz. Victor műve akkora siker lesz, hogy nem sokkal halála után megkapja a Goncourt-díjat...
A zárlat tökéletes, de a közösségi média szagot fog. Megjelenik egy kép a repülőről, és pár nap alatt konteók sora önti el a netet. Az elnök úgy dönt, nyilvánosságra hozzák a rendkívüli eseményt, de előtte tájékoztatja a kínai elnököt. Aki nagyon megdöbben...
Az író ezután eljátszik a „kettőzés" gondolatával. Mi történne, ha összefutnánk tükörképünkkel? Aki mi vagyunk, de mégis másként, mert nem klón, hanem „egy idősíkban eltolt önmagunk". Tellier szakmája is előjön. Vajon mi okozta az anomáliát?
Isteni csodatevés/cselekvés? Féreglyuk? Gigantikus mesterséges intelligencia (számítógép) szimulációja? A fedélzeti kamerák kimutatják az anomália pillanatát, de ez sem ad magyarázatot. Ahogy terjed a történet híre, úgy reagálnak az egyházak, a szervezetek, az egyes emberek.
Az gyorsan kiderül, hogy a tizenegy főszereplő életében ott a másik 7 milliárd emberé, s ha őket „szimulálták", akkor lehet, az egész világ csupán egy szimuláció. „Lehet egy teszt, tesztelnek minket. Nem a vízcseppeket külön-külön, hanem az egész óceánt. Átmegyünk ezen a teszten? És ha nem, akkor mi lesz, lekapcsolnak?"
A regény csúcspontja a márciusi és a júniusi járat utasai, vagyis önmaguk találkozása katonák, titkos ügynökök, pszichológusok gyűrűjében. A szerző itt erős jellem ábrázolásokkal él, kitérve a civilizáció olyan valós problémáira, mint a klímaváltozás, a földi javak féktelen felélése.
Egyik hőse az önmagával való találkozás után azt mondja, hogy „Néhány óra alatt értelmét veszti minden, aminek eddig értelme volt a világon". Mások viszont megbékéltek és elfogadják, hogy új személyazonossággal éljenek majd tovább.
Kivéve a bérgyilkost, aki biztos, ami biztos, megöli márciusi önmagát. Ebből is látható, hogy akadnak még anomáliák.
