Észak-afrikai por effektet is használ makettjeihez a söptei fiatal, Poór Richárd

Varga Mátyás 2021-12-05 13:28:40
Mennyi idő alatt készülnek el a legkülönbözőbb II. világháborús harckocsik? Milyen hatással volt az internet és a karantén a makettezők világára?

Ha jól számolok, akkor Ricsit már nyolc éve ismerem. Akkor az egyik egyetemi órán ismerkedtünk meg és a Trónok harcának köszönhetően hamar megtaláltuk a közös hangot. Majd pár éve észrevettem, hogy páratlan szépségű és kidolgozottságú maketteket készít. Bár elsőre nem hinnénk, de a hazai érdeklődés több ezer főre tehető a miniatűr tárgyak világában. Poór Richárddal beszélgettünk a diorámák, a különféle effektek és a harckocsik világáról 

Gyerekként azért építünk különféle dolgokat. Nálad mikor és hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Kifejezetten emlékszem, hogy hét-nyolc éves koromban kaptam a nagyszüleimtől egy repülőgép makettet. Akkor nagyon meglepődtem, hogy ez nem egy kész dolog, hanem nekem kell összeraknom. Szóval kijelenthető, hogy gyerekkoromtól egészen az egyetemig foglalkoztam ezzel. De ekkor még főleg kezdő szinten űztem, tehát főleg csak ecsetelgettem. Viszont már akkor is főleg harckocsikat csináltam. Később ez az egyetem és a munka miatt egy huzamosabb ideig megszakadt.

 

Aztán jött a “csodálatos“ 2020-as esztendő, ami során mind azon kaptunk magunkat, hogy a négy fal között rekedtünk a betárazott vécépapírunkkal. Jobb lehetőség híján kerestem a lehetőségeket, hogy mivel tudok foglalkozni, amikor eszembe jutott, hogy nekem volt egy ilyen hobbim. Ekkoriban eléggé felvirágzott a piaca az online rendeléseknek, és úgy voltam vele, hogy beszerzek különféle kiegészítőket. Beruháztam például egy komolyabb festékszóróra is, bár az addig használt kompresszor is remekül működött. 

Mesélnél egy picit arról, hogy ez mikor kezdett elterjedni? Egyáltalán hol és mennyien érdeklődnek a különféle miniatűr dolgok iránt?

Ez az egész hobbi az internetnek és a YouTube-nak hála egy újabb virágkorát éli. Mindig megvolt a közössége már kábé a ‘60-as évek óta. Azóta a készletek színvonala együtt fejlődött a fröccsöntéssel, mivel most már sokkal részletesebb elemeket tudnak készíteni. Másrészt az ismeretek átadásának a módja is fejlődött. Régen, ha valaki kitalált valamit, azt inkább megtartotta magának. Én is tagja voltam egy olyan közösségnek, ahol volt egy olyan réteg, aki inkább kritizált, de megvolt a tippek trükkök oldala is.

 

Ez az, ami szerintem az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött. Kapásból két nevet tudok kiemelni ők Plasmo és Night Shift, akik a YouTube-ra gyártanak videókat. Nagyon szépen, részletesen és követhetően magyaráznak el mindent, így nagyon sokat lehet fejlődni. De ez jellemző a hazai makettezőkre is, akik végig vezetnek azon, hogy az adott dolog hogyan készül el. Ha már feljött, akkor mindenképp szeretném megemlíteni, hogy jelenleg három-négy nagyobb facebookos csoportban vagyok a tagja. Ez így öt-hatezer embert jelent, viszont ebből nem mindenki aktív makettező.

Melyik korszakból és miket szoktál készíteni?

Gyerekkorom óta nagyon szeretem a II. világháborúnak a témakörét. Ez nálam könyvekben és amíg játszottam számítógépes játékokban is megmutatkozott. Amikor elkezdtem a makettekkel foglalkozni, akkor volt egy varázsa annak, hogy amikor olvastam valamiről, ami megtetszett, azt később el is készíthettem. Egy kicsit a hidegháborús, modern témákba is belekóstoltam. Amin most dolgozok az egy Tigris harckocsi, ami az egyik magyar stratégiai játéknak a Panzersnek volt az alternatív történelmi szálában játszható. Ez akkor nagyon megtetszett és most ezt akarom megépíteni. 

Ha hosszabb ideig nézi az ember az alkotásaid, akkor szemmel látható, hogy elképesztően részletesek. Mennyi idő míg elkészülsz valamivel?

Ez nagyban függ azért a típustól és, hogy milyen maga az alapanyag, de a gyártók között is hatalmas különbségek vannak. Van olyan készlet például, ahol szemenként rakod össze a lánctalpat, de ez nyilván nem a kezdőknek való. Egy-egy adott készlethez vannak, akik fotómaratott alkatrészeket készítenek, amikkel még élethűbb lesz egy tank. De esztergált elemek és műgyanta kiegészítők is előfordulnak. Van olyan szint, amikor valaki a makett árát még három, de akár négyszer is rá költ egy harckocsira, hogy az tényleg élethű legyen. 

 

De rátérve a konkrét válaszra én azt mondom, hogy ha a jelenlegi projektemmel minden nap foglalkoznék munka után, akkor egy hónap alatt a végére érnék. Viszont, ha csak ezzel bíbelődnék, akkor olyan két hetet mondanék. De akkor tényleg úgy nézne ki a napom, hogy békésen felkelek és addig dolgozok vele egy nap, amíg jól esik. 

Milyen korokat és műfajokat lehet érinteni a makettezéssel? Mert ami mindenkinek beugrik szerintem az a vasút.

Várj! A vasút az inkább modellezés, ami nem azonos a makettezéssel. Alapvetően a modellezés az valamilyen fizikai eljárásnak vagy mozgásnak a lemodellezése. A maketteknél mozgó alkatrész általában nincs.

Itt a valóság illúziójának a megteremtése a lényeg,

hogy kétszer is rá kelljen nézned valamire, hogy rájöjj az nem egy fénykép. Általában az embereknek a hajó, repülő és harckocsi makettek ugranak be egyszerre. De például a sci-finél a Star Warsnak hatalmas piaca van, de megemlíthetem még a Warhammert. 

Ezt inkább a saját szórakozásodra készíted, vagy eladásra is csinálsz különféle alkotásokat?

Eladásra nem csinálok semmit, bár az utóbbi években kaptam pár megkeresést, de ezekbe két okból se mentem bele. Úgy gondolom, hogy ha már kereskedelemről van szó, abban benne van a vevői elégedettség. Én pedig nem szeretnék úgy nyomásra építeni, hogy akinek csinálom az vajon meg lesz-e elégedve azzal, amit csinálok. A másik dolog, hogy a makett valódi értékét két ember érti meg igazán. Aki csinálta és foglalkozik vele, mert ezeknek inkább eszmei értéke van. Mert más nem értheti, hogy ebben mennyi idő és veríték van, amíg el nem készíti el a sajátját.

Itt akkor tényleg arra kell figyelni, hogy minél részletesebb legyen az, amit készítesz?

Alapvetően ha csak a járművet építi meg valaki, akkor valóban ezekre a részletekre kell ügyelni. Ami abszolút másik műfaj, az a dioráma készítés. Itt is a részletesség a fontos, de ami igazán lényeges, hogy legyen benne élet. Olyan jelenetet kell ábrázolnia, ami valóságosnak hat és tényleg el tudod képzelni, hogy akár meg is történhetett. 

Milyen alternatív anyagokat és hatásokat lehet még felhasználni a lehető legpontosabb megvalósításhoz? Illetve miket szeretnél még elkészíteni a jövőben?

Mint megannyi dolognál itt is az ember fantáziája szab határt. Bármilyen természetben található anyagot megtalálsz webshopokban is, legyen szó sárról, homokról, hóról vagy avarról. Lehet venni műsarat is például, vagy akár házilag összekeverhetsz kerti földet, faragasztót és vizet, ami ugyanolyanra szárad, mint a műsár. Vannak olyan anyagok, amik szárazra vagy fényesre száradnak, de van jégkristályom, valamint afrikai por effektem is.

 

Ami érdekes, hogy például a különféle üzemanyagfolyások és mondjuk az észak-afrikai por is reprodukálható. Amit még nem szereztem be, az a Vietnámra jellemző vöröses föld. Nem hiszem, hogy én találtam ki, de az egyik készülő diorámámhoz például gumikesztyűt használtam fel, ami tökéletes zászlónak és harckocsi ponyvának is.

A jövőt illetően nincsenek konkrét terveim. Jelenleg csak arra vágyok, hogy minden feltudjak használni, amit az elmúlt időszakban beszereztem. Ez elég sok időt igénybe fog venni, de Hadházy László szerint az a férfi, akinek nincsen hobbija az csak vegetál. 

Szólj hozzá!

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.