Olyan kérdést kapott Áder János, hogy Ungár Péter válaszolt helyette

Székely Zoárd 2021-11-29 17:30:20
A köztársasági elnök szerint a szélenergia helyett jobb befektetés az atomerőmű.

Az ENSZ 26. klímakonferenciájáról, a budapesti Planet 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozóról, a klímaváltozás elleni küzdelemről, a megújuló energiaforrásokról, az atomenergiáról, valamint a magyar zöldpolitika eredményeiről és hiányosságairól kérdezte az Index Áder János köztársasági elnököt.

A lap többek között hangsúlyozta, hogy a résztvevők négyszáz különgéppel érkeztek Glasgow-ba, amire Áder János így reagált:

„A kéthetes konferencia teljes szén-dioxid-kibocsátását – nemcsak az oda- és visszautazásokét, hanem az ott-tartózkodásokét is egybeszámítva – Kína két perc alatt bocsátja ki."

Álszentség: négyszáz magánrepülőgéppel érkeztek a résztvevők Glasgowba a nemzetközi klímacsúcsra

November 1-jén elkezdődött Glasgow-ban az ENSZ COP26 klímakonferencia, amelyen a világ országainak vezetői tanácskoznak arról, hogyan kellene visszatérni a 2015-ben Párizsban megcélzott keretek közé, és 1,5 fok alatt tartani a globális felmelegedés mértékét, írja a Telex. Illusztráció Fotó: Pixabay A cikk szerint a felmelegedés egyik fő oka a légi forgalom, ami a szén-dioxid-szennyezés komoly hányadáért felelős.

A 26. klímacsúcsot értékelve a köztársasági elnök szerint ő inkább a kritikusok közé tartozik, de pozitívumnak tartja, hogy megállapodás született az Egyesült Államok és Kína delegációi között.

„Szintén biztató, hogy létrejött az erdőkoalíció: a több mint száz aláíró szándéka szerint 2030-tól csak annyi fát termelnek ki, amennyit telepítenek. Csendben kérdezem, miért kell ezzel 2030-ig várni?”

– fogalmazott.

Áder a Nemzetközi Energiaügynökség véleményével ért egyet, amelyben több alkalommal leírták, hogy a párizsi klímacélok atomenergia használata nélkül nem érhetők el.

„A paksi atomerőművet az egyik legbiztonságosabbnak tartják Európában: bízzunk a negyven éve, generációról generációra halmozódó tudásban, amivel egy új erőművet is kellő biztonsággal üzemeltethetünk”

– mondta.

A köztársasági elnök szerint az előállított áramunk 70 százaléka már most szén-dioxid-mentes, ennek kétharmadát az atomenergia, egyharmadát a megújuló energiaforrások biztosítják.

„Paks 2 megépülésével és a naperőművi kapacitás tervek szerinti növelésével 2030-ra az áramtermelés több mint 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz. Könnyebb lenne eljutni a párizsi célokig, ha más országok is itt tartanának”

– tette hozzá Áder.

Az államfő megosztotta, hogy a közlekedés kibocsátása Magyarországon nagyobb ütemben növekedett, mint az uniós átlag, és ennek jelentős részét az átmenő forgalom teszi ki.

„A tömegközlekedésben a dízel járművek cseréje elektromosra valamelyest csökkenti a kibocsátást, de nagy kérdés, hogy mi történik az árufuvarozással: a kamionos szállítás egy részét a vasútra kell terelni, az elektromos meghajtású kamionok hatótávolságának növelése azonban egyelőre komoly kihívás."

Áder szerint klímaügyben „eddig is többet tettünk, mint a legnagyobb kibocsátók”.

„Tesszük a dolgunkat, de a lehetőségeink arra, hogy a globális célt elérjük, meglehetősen korlátozottak a méretünknél és a kibocsátásunknál fogva, és ez nem önfelmentés”

– hangsúlyozta.

A Fertő-tavi gigaberuházásról és a Velencei-tó helyzetéről szólva Áder János azt mondta:

„A Fertő tavi beruházás részleteit kevésbé ismerem, a Velencei-tóra vonatkozó javaslatcsomag véglegesítése zajlik, november vége a határidő. A szakértők alapos munkát végeztek, helyszíni bejárással és tudományos anyagok tanulmányozásával javaslatokat tesznek, ezt hamarosan nyilvánosságra hozzuk."

Volt azonban egy kérdés, amire nem adott egyértelmű választ a köztársasági elnök, erre Ungár Péter hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán.

Arra a kérdésre, hogy „hazai szinten mennyire teljesül a szennyező fizet elve?",

„először Áder János elmond a szennyező fizet elvéről két tényszerű állítást. Majd beszél arról, hogy máshol ezt az elvet nem igazán veszik komolyan, Magyarországon van kvótarendszer, és Kínában és Lengyelországban több átmeneti idő kell. Arról, hogy hazánkban melyik szennyező fizetett és mennyit nem sikerült beszélnie."

– írta a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője, majd felsorolja, hogy

  • a Coca-Cola a világ legnagyobb műanyagszennyezője, mégis nem fizet a szennyező fizet elv alapján, de adókedvezményeket kap,
  • az ExxonMobil egy klímaváltozás okozásból profitáló nagyvállalat, mégis nem fizet a szennyező fizet elv alapján, de adókedvezményeket kap,
  • a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Viresol szennyvizet engedett az Őzse-völgyi patakba, nem fizetett a szennyező fizet elv alapján, de állami támogatást kap. 

Ungár: a kormány adókedvezményekkel tömi a környezetszennyező cégeket

Az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője mai Facebook-bejegyzésében azt írta: Friss hírek szerint az ügyészség megszüntette a környezetkárosításért indított eljárást a Mészáros Lőrinc tulajdonába tartozó Viresol Kft-vel szemben, mely hosszú időn keresztül egyszerűen kiengedte a súlyosan egészségkárosító szennyvizét - fogalmazott Ungár.

„Tehát a kérdés fennmarad: a podcastok, a Paks 2 propaganda, a szélenergia-fóbia, és a kormányszerelem mellett fogunk valaha arra a kérdésre választ kapni, hogy ha már a Fidesz szerint a szennyező fizet elv alapján kell fizetni a klímaváltozás mérséklésének költségeit, akkor melyik szennyező fizetett az elmúlt 12 évben és mennyit?"

– zárta a bejegyzését Ungár Péter.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

 

 

Címlapfotó: MTI/Kovács Tamás

Szólj hozzá!

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.