Harmadik oltásként már szinte mindenki nyugati vakcinát kap

Bazsó Bálint 2021-11-11 07:59:46
Az 1,36 millió harmadik oltást felvevő személy közül alig két százaléknak adták be a keleti vakcinák valamelyikét.

November 7-éig 1,36 millió ember kapta meg a harmadik oltást Magyarországon. Az emlékeztető oltást felvevő személyek közül alig két százaléka kapott keleti vakcinát - írja a 24.hu.

Bár a kormányzati portálon, a koronavirus.gov.hu-n hétköznap reggelente közzéteszik a harmadik oltás statisztikáit is, arról csak összesítve számolnak be, így például nem lehet tudni, hogy melyik vakcinával hány embert oltottak be és milyen korosztályból.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapján azonban rábukkantunk a vonatkozó, Magyarország által küldött statisztikára, amelyben heti bontásban meg lehet nézni az említett adatokat. Eszerint alig van olyan, aki harmadik oltásként Sinopharmot vagy Szputnyikot kér, illetve kap – november 7-ével bezárólag a bő 1,36 millió harmadik oltást felvevő személy közül alig két százaléknak adták be a keleti vakcinák valamelyikét.

Sinopharmot 25 130 fő kapott emlékeztető oltásként: kétharmaduk, 16 253 fő hatvan év feletti volt.

Emlékezetes: a kormány a harmadik oltás lehetőségét (viszonylag hamar Európában) azután vezette be, hogy az antitest-vizsgálatok eredményei kimutatták, hatvan év felett mérhetően alacsonyabb a kínai vakcina hatékonysága. Szputnyikot mindössze 803 ember kapott, az AstraZeneca vakcináját pedig 2571 magyarnak adták be harmadik oltásként.

 

Szólj hozzá!

Ólomlappal fedték le a kisbuszban a rejtekhelyet a török csempészek, de a NAV győri pénzügyőreit így sem tudták becsapni

Majd’ 2 millió forint értékű cigarettát, és 20 milliónyi hamis ruhát foglaltak le az M1-es autópályán. 

Kiosztották a Kazinczy-díjakat és -érmeket Győrben

Több mint százötven fiatal versenyzett a szép magyar beszéd jubileumi döntőjén.

Vádat emelt a győri ügyészség az ellen az óvári férfi ellen, aki elütött egy kerékpáros gyereket, majd elhajtott a helyszínről

A sofőr a balesetben nem a sérülttel foglalkozott, hanem levette az autója első rendszámát, és elhajtott a helyszínről.

Folytatódik a munka a Parlamentben, a pártok megállapodtak a bizottságok felállításáról

A személyi kérdésekről jövő héten döntenek, május elején alakulhat meg az új Országgyűlés.

Felfüggesztette a Posta a szombathelyi Oladi Platón a kézbesítést

A kérdés csak az, hogy honnan tudják majd a címzettek, hogy levelet kaptak, ha nem kapnak róla levelet, hogy levelük van.

Patkánymérget találtak egyes HiPP bébiételekben Ausztriában - fokozott óvatosságra int a Nébih

Az érintett termékeket több országban is lefoglalták, a magyarországi gyártás nem érintett.

MÁV: Gázolás történt a győri fővonalon – késnek a vonatok

A baleset miatt egy vágányon halad a forgalom Győr és Győrszentiván között.

„Úgy fogjuk kezelni, mintha ott sem lenne” – a TISZA Párt nem tekinti képviselőnek Ágh Pétert

Magyar Péter szerint „kamu induló” torzíthatta a választás eredményét Vas megyében.

Megvannak a TISZA-kormány első miniszterei 

Hét tárca vezetőjét ma megnevezte Magyar Péter a frakcióülés után.

Szombathelyen is választási csalás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség

A Normális Élet Pártja Vas1-es jelöltjénél merült fel, hogy nem volt minden jogszerű az ajánlások gyűjtésénél.

Hogyan hat a vérplazmaadás a szervezetre?

Fontolja meg, hogy a vérplazmaadás milyen mértékben befolyásolhatja a saját egészségét és akikre valóban hatással lehet, azok életét.

Magyar Péter: 16 minisztériummal áll fel a TISZA-kormány

A TISZA frakció egyhangúlag támogatta Forsthoffer Ágnes és Bujdosó Andrea jelölését is.

Mézeskalács, akt-művészet és kőtár – régi-új programokkal vár a Rómer Múzeum

Tárlatvezetések, kiállításmegnyitó és újranyitó helyszín is szerepel a heti kínálatban.

Előkerült Vámos Zoltán, neki is lefőtt a kávé

A főispán végre tisztázta, hogy a kampány alatt fizetés nélküli szabadságon volt. Most érzelmes posztban búcsúzik eddigi feladataitól.

Forsthoffer Ágnest jelöli házelnöknek a TISZA Párt

Komoly pozíciót adna női kézbe Magyar Péter. 

Átépítik a Fehérvári út egyik legproblémásabb csomópontját Győrben

Négy hónapig tartó munkával bővítik a Zöld utcai kereszteződést, a cél a torlódások megszüntetése.

„Magyarországnak járnak az uniós ezermilliárdok” – Brüsszellel kezdett egyeztetéseket a TISZA Párt

Magyar Péter szerint a választói felhatalmazás után az első lépések már megtörténtek az uniós források hazahozatalára.

Fekete Dávid jogköröket adna vissza Pintér Bencének a győri közgyűlésben 

Adódik a kérdés: miért kellett anno megfosztani ezektől a városvezetést. Ez most annak a bizonyos fagyinak az esete lenne?