Néhány hónap híján harminc éve lesz már, hogy a palermói autópályán, Capacinál felrobbantották a maffiaellenes főügyész, Giovanni Falcone autókonvoját. Nem csak ő halt meg, felesége és összes testőre is életét vesztette. Az akciót a fővezér Toto Riina utasítására bizalmi embere, Giovanni Brusca hajtotta végre, 500 kilónyi robbanóanyagot pakolva a beton alá.
A közelgő évfordulót megelőzte egy másik, amely nemrég hatalmas felháborodást váltott ki nem csak Olaszországban, hanem szinte minden demokratikus országban. Falcone gyilkosát életfogytiglanra ítélték, de mivel „énekelt", a törvények értelmében 30 év után el kell engedni. Idén töltötte ki a 25 évet, pár hónapja feltételesen szabadult.
Az ikonikussá vált fotó: Falcone testőreivel a nyílt utcán, Palermóban, nem sokkal a merénylet előttVolt értelme a vizsgálóbíróból lett maffiaellenes főügyész heroikus küzdelmének? Hiszen ha belesimul kora romlott és korrupt, Andreotti vezette kereszténydemokrácia hedonista bugyraiba, talán ma is élhetne és napozhatna valahol egy jachton az Adrián. Mint annyian mások.
De mindig akadnak, akik nem vásárolhatók meg. Falcone és kollégája, Borsellino, akit szintén megölt a bűnszervezet, ilyenek voltak. A nyolcvanas években átfogó hadműveletbe kezdtek, megtámadva a szicíliai Cosa Nostra bűnöző családjait. Sokan azonban kicsúsztak a hurokból, mert mindig akadt olyan az állam apparátusban, aki súgott.
Borzalmas látvány volt a felrobbantott Falcone-konvojA kisúgók már a mélyállam eszközei: feudális hierarchia, családi vezetés, az állam jogi eszközeinek díszletté való lefokozása, a közpénzek átirányítása álbankokba, a hatóságok kiüresítése, korrumpálása. Legfontosabb az átláthatatlanság, a működési struktúra elrejtése a nyilvánosság elől.
Így nem csoda, hogy a mélyállam első számú célpontja a független, oknyomozó sajtó. Elhallgattatása érdekében hatalmas anyagi és szellemi erőket mozgat meg, gyilkosságoktól sem visszariadva. Mint történt Szlovákiában, Ján Kuciák újságíró és barátnője meggyilkolásával.
Az olaszoknál Mino Pecorelli újságíró 1979-es megölése jelezte a mélyállam kialakulását és könyörtelenségét. Az oknyomozó újságíró gyakran feszegette Andreotti miniszterelnök és a maffia kapcsolatát, feltárva gazdasági érdekeik egybeesését. A maffia egyre jobban benyomult az állam szövetébe, emberei zsíros megrendelésekhez jutottak, bankjaikat állami pénzből feltöltötték.
Majd jöttek a nagy projektek: autópályák, stadionok, hatalmas középületek felépítése mindig ugyanazon cégekkel. Róma, Milánó és más nagyvárosok új lakónegyedeinek kivitelezése, szintén ismerős arcokkal. A maffia azonban kedvenc területét sem hanyagolta el, virágzott a kábítószer kereskedelem, a prostitúció és a fegyverüzlet is. Ebből bőven jutott a mélyállami fogaskerekek folyamatos olajozására.
Bushetta, az egyik bűnbánó maffiózó letartóztatásaDe térjünk vissza a maffia által foglyul ejtett olasz keresztény demokráciához és annak első számú arcához, Giulio Andreottihoz. Aki amúgy a nép bizalmából hétszer volt miniszterelnök és 27-szer miniszter. Ugyanő egy pápai audiencián még azt is megengedte magának, hogy kijelentse: „Szentatyám, én jobban ismerem a Vatikánt, mint Ön".
Meglehet, így is volt.
De miként működhetett évtizedeken át szimbiózisban a látható olasz állammal a láthatatlan olasz maffia? Ennek egyik eredője a jogállamiság, úgymond, lenyúlása volt. A mélyállam legbelső körében a szerepek tisztázottak. A közvagyon önérdekű magánosítása, majd ennek kimentése a társadalmi kontroll alól csak úgy lehetséges, ha az intézményrendszert is uralja a bűnszervezet.
Vagyis a mutatvány nem megy politikai hatalom nélkül. Oda kerülvén viszont a mélyállam korlátlan forrásokhoz jut, így tudja biztosítani az utánpótlást, utat nyitva a további tolvajlásokhoz.
Andreottiék ugyan kereszténydemokrata mezben tetszelegtek, de maffiózós kapcsolataik miatt alaposan lejáratták azt. Maga a miniszterelnök is bajba került, amikor a maffia árulói köpni kezdtek. Egy ilyen során merült fel, hogy megbízást adott Pecorelli megölésére. Súlyosabban esett a latba mélyállami szereplése, az abban való bűncselekmények takargatása.
„Per concorso esterno in associazione mafiosa" – Külső közreműködés maffia jellegű társulásban - címmel emeltek vádat ellene. Az ezredfordulón első fokon 24 évre ítélték, de másodfokon Rómában felmentették. Tovább politizálhatott, ha „fékezett habzással" is.
Ezek után ismét feltehető a kérdés: volt értelme Falcone harcának? A válasz ismét az, hogy igen, volt. Egyrészt, mert óriási sebeket ejtett a Cosa Nostra évszázados szerkezetén, megrendítette a működési struktúráját. Másrészt halála akkor felháborodást váltott ki, hogy a köztársasági elnöki posztra biztos esélyes Andreotti visszalépni kényszerült.
Falcone halála után harcostársa, Paolo Borsellino vizsgálóbíró tudta, ő következik. „Nem az a kérdés, hogy végez velem a maffia, hanem az, hogy mikor", mondta kollégáinak. Megfeszítetten dolgozott, szinte hajszolta az embereit, hogy még több bizonyítékot gyűjtsön össze. Megdöbbentő, de alig két hónappal Falcone felrobbantása után vele is végeztek Riina emberei.
A fő kérdés azonban még megválaszolásra vár: hogyan lehetséges, hogy az olasz állam még mindig nem tudta legyőzni a szervezett bűnözést? Erre tanulságos választ ad a téma szakértője, Andreides Gábor Az olasz állam és a maffia kapcsolata a hidegháború után című, kitűnő tanulmányában.
„Az egyik legfontosabb ok a maffia szerkezetében, szigorú hierarchiájában keresendő. A Cosa Nostra az egyház rendelkezéseihez hasonló, rigorózus szabályai, rendelkezései nehezen bevehetővé tették, illetve teszik a szervezetet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az olasz állam viszonylag fiatal, 150 éves története során a centrális politikai viszonyok hiánya biztosította a maffia számára a mintegy „állam az államban" történő megerősödését. Az olasz állam sokáig egész egyszerűen „nem ért el" Szicíliáig; hiányzott az akarat és a szándék a tényleges és érdemi cselekvésre".
A szerző gondolatmenetét folytatva jelenthető ki, hogy az olyan fiatal és tapasztalatlan demokráciák, mint a magyar is, folyamatosan kitettek a mélyállami törekvéseknek. Ha utóbbi teret nyer, akkor gyors ütemben építi ki csápjait, kisajátítva az ország erőforrásait, alárendelve szűk csoportérdekeknek. A séma ugyanaz, mint az olasz maffia esetében: elsőként a politikai hatalom megszerzése és megtartása a cél, majd következhet a mélyállam kiépítése.
Ha ez megvalósul, már nagyon nehéz szabadulni tőle. Részint a jogállamiság álcája, másrészt a függőségi rendszerek miatt. Ez már középtávon olyan állapotokhoz vezethet, mint Olaszország esetében: a cél minden eszközt szentesít. A mélyállam sajátja, hogy komplett társadalmi eliteket képes foglyul ejteni, korrumpálni. Mint ahogy az megtörtént az olasz keresztény demokráciával.
Erre tekintve kétségünk sem lehet: Giovanni Falcone és társai a demokrácia igazi hősei.
