Folyamatos a lehullott levelek összeszedése Szombathelyen

Nagy Donát 2021-11-03 17:31:27
Legutóbb a Derkovits-városrész egyik legforgalmasabb utcája tisztult meg.

Az őszi utcatakarítások folytatásaként a Kassák Lajos utca után a Váci Mihály utca takarítását végezte el a SZOVA NZrt. november 3-án, írja a város honlapja.

Az utcát a közterület-felügyelők segítségével már előző este lezárták a parkoló gépjárművek elől, így a seprőautó hozzáfért a szegélyek melletti területekhez is. Közben a járdát egy kisebb gép takarította. Az avart kézi erővel is szedik, és a lefolyókat is megszabadítják az évtizedes kosztól.

Fotó: Bonyhádi Zoltán / szombathely.hu

Hivatalba lépésekor az új városvezetés azt ígérte, több pénzt és figyelmet fordít a köztisztaságra

- emlékeztetett helyszíni sajtótájékoztatóján Horváth Soma (Éljen Szombathely) alpolgármester, az érintett körzet képviselője, majd hozzátette:

A SZOVA Zrt.-nek és a SZOMPARK-nak van egy szokásos ütemterve, ami alapján végzik a munkálatokat. De tavaly ősszel úgy döntöttünk, hogy indítunk egy köztisztasági akciót, amiben a város forgalmas útjait, az őszi időszakban azokat, ahol nagyobb fák vannak, tavasszal a forgalmasabb útvonalakat komplexen megtakarítjuk. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor egy nagyobb egységgel vonul ki a SZOVA.

Fotó: Bonyhádi Zoltán / szombathely.hu

Ezúttal három gép és hat munkatársuk takarított, a SZOMPARK pedig több mint tíz géppel vonult fel a Váci utcában.

Az utcatakarítás a belvárosi tereken folytatódik november 8-án.

 

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.