Egy magyar kutatás szerint a zseni kutyák képesek megjegyezni akár 100 különböző játék nevét is

Fehér Buda 2021-10-08 15:26:33
Az még gombócból is sok.

Magyar kutatók azt vizsgálták, hogyan a géniusznak kikiáltott kutyák memóriája. A brit The Guardian arról ír, hogy a magyar kutatók összesen hat szuperokos kutya, a magyar Max, a brazil Gaia, a holland Nalani, az amerikai Squall, a norvég Whisky és a spanyol Rico azzal hívta fel a figyelmüket, hogy meg tudtak különböztetni legalább 28 játékot egymástól. A kutyák mind border collie-k voltak, néhányan pedig

összesen 100 különböző játékot tudtak beazonosítani a nevük alapján.

A kutatók aztán több kihívást elé állították a kutyákat, ezeket online streamelték. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói már korábban is tesztelték az ebek memóriáját, akkor már kimutatták, hogy egyes kutyák képesek megnevezni egy-egy játék nevét akár mindössze négy hallás után. Az információ viszont nem jutott át a hosszútávú memóriájukba, ezért arra kérték a gazdikat, hogy tanítsák meg a kutyáknak előszőr hetente hat, majd később heti 12 új játék nevét.

Fotó: Farkas Bazsi

A legokosobb kutyák számára nem is volt kihívás a feladat, simán betanulták a heti 12 új nevet is. Az ELTE kutatói szerint ez az ütem egyébként megegyezik a kisbabák fejlődésével, méghozzá abban az időszakban, amikor elsajátítják a legelső szavaikat, úgy nagyjából 18 hónapos korukban.

A kutatásban résztvevő kutyák viszont akár néhány hónappal később is képesek voltak beazonosítani az új játékokat. A szakértők azt mondják, hogy a juhászkutyák általában jól reagálnak a gazdáik utasításaira, így nem volt meglepetés, hogy a border collie-k is így tettek.

Az azonban ritkaságszámba megy, hogy az ebek képesek legyenek megtanulni a játékaik nevét, főleg ilyen nagy számban. Ez a képesség azonban nem csak a border collie-kra jellemző, a német juhászkutyák, a pekingi palotakutyák, és még az amúgy kistermetű ausztrál juhászkutyák is szépen szerepeltek más kutatók hasonló tesztjein.

Az ELTE kutatói azt mondják, a kutyák memóriáját tanulmányozva könnyen fel tudják mérni az emberek viselkedésmintáit is, mivel az ebek az emberek környezetében nőnek fel. A szakértők szerint ez a kutatás pedig nem csak azt mutatja be, hogyan gondolkodnak a kis kedvenceink, hanem azt is, hogy hogyan gondolkozunk a minket körülvevő világról.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.