A Fidesz a megváltozott szombathelyi orvosi ügyelet összeomlásával riogatott, de egy panasz nem sok, végül annyi sem érkezett

Nagy Donát 2021-09-24 11:29:00
Az önkormányzat által működtetett új ügyeleti rendszer december 31-e óta működik a 11-es Huszár úton, az ott tapasztaltakkal pedig mindenki elégedett.

Tavaly októberben, még az átadás előtt mi is megnéztük az újonnan kialakított orvosi ügyeletet Szombathelyen. Végül az előzetes tervek szerint 2020. december 31-én, délután kezdte meg a munkát az ügyeletes orvos a 11-es Huszár úti rendelőben.

A tervezett indulás előtt két hónappal szinte el is készült Szombathely új ügyeleti rendelője

2020. december 31-én, 16 órakor teszik ki a Nyitva táblát Szombathely új ügyeleti rendelőjének ajtajára. A rendelő kialakítására azért volt szükség, mert a szolgáltatást korábban végző Országos Mentőszolgálat a szerződést nem hosszabbította meg a várossal, így jövőre már nem ők fogják az ellátást biztosítani.

A szombathelyi orvosi ügyelet körüli hercehurca már 2019 nyarán megkezdődött. Az OMSZ ugyanis egyszer csak levélben jelezte, hogy a szokásos 32 millió forint mellé, újabb 32 millió forint kellene a várostól. Az akkor már ellenzéki többségű városvezetés levelet íratott a fideszes polgármesterrel, hogy megtudják, mire kell az újabb tétel. A mentők válasz helyett felmondták a szerződést, a város így kénytelen volt fizetni, hiszen ügyelet nélkül nem maradhatott Szombathely.

Sarokba szorította Szombathelyt az OMSZ, vagy fizet, vagy felmondják az orvosi ügyeletet

De miért egyszerűbb a Mentőszolgálatnak ultimátumot adni egy egyszerű válasz helyett? Ezt a polgármestertől is megkérdeztük, aki széttette a kezét, és bár a most megküldött levelet kikértük és a polgármester azt is mondta, hogy megkapjuk, a sajtótájékoztató után a kabinetiroda munkatársai azt mondták, mégsem kaphatjuk meg mivel még nincsen iktatva.

2020-ban aztán olyan információkat kaptunk, hogy a mentők végleg felmondják a szombathelyi orvosi ügyeletet, ami aztán tényleg be is következett. Így az év végétől már a város maga gondoskodott az orvosi ügyeletről, ehhez pedig ki is alakította az orvosi rendelőket.

Az ügyelettel kapcsolatban történt változások miatt a Fidesz-KDNP helyi frakciója egyébként folyamatosan próbálta stresszben tartani a szombathelyieket, a kormányközeli Frisssben közölt közleményük szerint már 2019-ben is azt írták, hogy

"alig két hónap telt el a szocialisták propaganda-költségvetésének elfogadása óta, és máris komoly, rendszerszintű probléma jelentkezett a város eddig megbízható működésében. Ide vezetett Nemény András és Molnár Miklós közös hatalomvágya. Ennek érdekében mindent, akár még a szombathelyiek biztonságát, egészségét is képesek feláldozni."

Ehhez képest az átállás zökkenőmentesen zajlott, és az első fél év tapasztalatai szerint az ügyeleten dolgozó orvosok és szakdolgozók elégedettek, az ügyeleti beosztás elkészítése nem okoz nehézséget, és

az ügyelet 8 hónapos működése alatt sem szakmai, sem etikai jellegű panasz nem érkezett a lakosság részéről. 

 

A következő, szeptember végén tartandó közgyűlésre szánt beszámoló szerint az orvosi ügyelet tárgyi feltételei (épület, annak berendezése, szociális helyiségek, textíliák, orvosi eszközök, informatika, hangrögzítésre alkalmas telefon, elektromos meghajtású gépkocsi, gyógyszerek, nyomtatványok és irodaszerek stb.) kiválóak, pótlásuk, karbantartásuk folyamatos.

A jelentés szerint az ügyeleti helyiségek tisztasága - egészségügyi intézményekhez méltóan - semmi kívánnivalót nem hagy maga után. Erről valamennyi ügyeleti dolgozó elismerően és elégedetten nyilatkozik.

Az új orvosi ügyelet a szilveszteri megnyitása óta az elmúlt nyár végéig 4721 felnőttet, és 1573 gyermeket látott el.

A 2020.12.31. óta a Szombathelyi Megyei Jogú Város Önkormányzata által működtetett Központi Orvosi Ügyelet indulása és eddigi 8 hónapos működése, a koronavírus járvány okozta többletfeladatok és nehézségek ellenére is zökkenőmentes és zavartalan volt

- olvasható a jelentés összefoglaló részében.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.