Nem csak, hogy biztosított az orvosi ügyelet Szombathelyen, de az ügyeleti dolgozók 15%-os fizetésemelést is kapnak

Farkas Bazsi 2019-06-18 14:06:00
A közgyűlési új többség egy pillanat alatt oszlatott szét minden rémhírt.

Ugyan még csak egy napirendi pontot tárgyalt meg a szombathelyi közgyűlés ma ülésező testülete, de kétségkívül az egyik legfontosabb volt ez a város életében. 

A múlt héten kongatta meg a vészharangot Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester akkor, amikor ismertette az Országos Mentőszolgálat levelét. Szombathelyen az orvosi ügyeletet 2003-tól az OMSZ üzemeltetésében látják el az orvosok. Puskás állítása szerint az OMSZ most sarokba szorította a várost, ugyanis azt az ultimátumot adták, hogy vagy megkapják a korábban kért plusz 32 millió forintot a működéshez, vagy felmondják az üzemeltetést, ami azt jelentené, hogy szeptember közepével máshogy kellene megoldani az orvosi ügyeletet.

Előzményként annyi történt, hogy februárban írt az OMSZ egy levelet, miszerint már az orvosi ügyelet tavalyi üzemelése is veszteséges volt, 2019-ben pedig csakis akkor tudják ellátni a feladatot, ha 32 millió forinttal megtoldják a városi támogatást. Akkor a közgyűlés azt kérdezte, hogy mire kell ez a plusz összeg az OMSZ-nak, Puskás nagy vonalakban annyit mondott, hogy bérekre, ez azonban a döntéshez nem volt elég, így levelet írtak a Mentőszolgálatnak azzal a kéréssel, hogy részletezzék a költségeket. 

Az OMSZ válasz helyett ultimátumot adott. 

És bár több szakember, köztük Nagy Lajos a Markusovszky Kórház igazgatója, is azon a véleményen van, hogy az orvosi ügyeltetet hatékonyabban és olcsóbban lehetne üzemeltetni az OMSZ-on kívül. (Például a kórház sürgősségi osztályán.) Az idő rövidsége miatt az Éljen Szombathely és Molnár Miklós javaslatára ma a közgyűlés úgy határozott, hogy

  • megadja az OMSZ-nak azt a plusz 32 millió forintot, amit kért
  • 15%-os béremelést hajtanak végre az ügyeletben dolgozó munkavállalónál. Tehát nem csak az orvosok, de az asszisztensek, és a gépkocsivezetők is fizetésemelést kapnak.


Ezt egyébként nem az OMSZ-on keresztül adja az önkormányzat, hanem közvetlen kapják meg a költségvetésből a dolgozók. 

Ha kíváncsi vagy a közgyűlés minden mozzanatára, akkor klikk a közgyűlési blogba. Néha még szórakoztató is, tényleg. 
 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.