Ambíciózus cél: 65 százalékkal fognák vissza az üvegházhatású gázok kibocsátását

Bazsó Bálint 2021-09-23 09:54:14
Míg a kormányzat 40 százalékkal csökkentené, az LMP nagyobbat lépne előre.

Klímaügyi- és fenntarthatósági csúcsminisztérium felállításáról szóló határozati javaslatot nyújtott be a parlament elé Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke.

Az indoklás szerint Magyarország európai viszonylatban az éghajlatváltozás szempontjából kiemelten érzékeny és sérülékeny ország, annak minden várható környezeti, társadalmi és gazdasági következményével.

Ezért mint írják: a klíma- és ökológiai válságra való tekintettel – a mitigáció, a várható károk csökkentése és a változó körülményekhez való alkalmazkodás, valamint ezen feladatok koordinációja és végrehajtása érdekében – haladéktalanul fel kell állítani a megfelelő feladat- és hatáskörrel, valamint szakmai felkészültséggel rendelkező önálló klímaügyi- és fenntarthatósági minisztériumot.

A javaslat szerint a leendő minisztérium feladata lenne a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a Nemzeti Energia- és Klímaterv átdolgozása, figyelembe véve a legfrissebb hatástanulmányokat, illetve a bekövetkezett és várható nemzetgazdasági veszteségeket és kockázatokat.

Mint írják:

"Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2021. nyarán publikált hatodik jelentése arra figyelmeztet, sürgősen cselekednünk kell. A világ vezető klímatudósai általel készített beszámoló leírja, hogy a jövőben egyre több és súlyosabb extrém időjárási eseménnyel kell szembenéznünk, és hogy utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy a legsúlyosabb következményeket elkerüljük."

Úgy mérgezzük a bolygót, mintha nem lenne holnap

Az emberiség a tevékenységével minden korábbinál erőteljesebben idézi elő a klímaváltozást, amely immár visszafordíthatatlanná vált, a globális felmelegedés már a Föld minden lakott részén szélsőséges időjárási körülményeket idéz elő - állapítja meg az ENSZ kormányközi klímaváltozási bizottsága (IPCC) hétfőn kiadott, hét év óta első átfogó jelentésében.

40 < 65

A beadvány indoklása szerint a jelenleg hatályban lévő, a párt szerint a klímaválság megfékezése szempontjából elégtelen célokat tartalmazó klímatörvényt át kell dolgozni és újra benyújtani, ebben pedig új célt jelölnének meg:

Az eddigi 40 helyett legalább 65 százalékkal csökkenteni 2030-ig az 1990. évhez képest az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Az LMP szerint át kell világítani az egyes szakterületeket fenntarthatósági szempontból, "a tudomány, az egyes szakminisztériumok, a civil szervezetek és a társadalom folyamatos tájékoztatásával és bevonásával".

Budapest, 2021. január. A szálló por koncentrációja val az egészségügyi határérték felett

A minisztérium feladata lesz a kormányzati döntés-előkészítés és a Kormány döntéseinek végrehajtása során az ökológiai fenntarthatóság, a társadalmi igazságosság és a zöld gazdaság megteremtése alapelveinek érvényesítése, valamint ennek rendszeres értékelése és elemzése az érintett szervek, a Kormány, az Országgyűlés és a civil szervezetek, valamint a társadalom egésze felé.

Emellett a klímaválsággal és ökológiai válsággal összefüggésben társadalmi tájékoztatási és szemléletformáló kampányok kidolgozása, koordinálása és megvalósítása, valamint az európai uniós és nemzetközi klímavédelmi együttműködésekben való részvétel koordinálása.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.