Úgy mérgezzük a bolygót, mintha nem lenne holnap

Bazsó Bálint 2021-08-10 10:01:30
És ha így folytatjuk, nem is nagyon lesz. Vagy olyan, amit nem kívánunk a gyerekeinknek. Itt a legfrissebb klímajelentés.

Az emberiség a tevékenységével minden korábbinál erőteljesebben idézi elő a klímaváltozást, amely immár visszafordíthatatlanná vált, a globális felmelegedés már a Föld minden lakott részén szélsőséges időjárási körülményeket idéz elő - állapítja meg az ENSZ kormányközi klímaváltozási bizottsága (IPCC) hétfőn kiadott, hét év óta első átfogó jelentésében.

Olyan mértékű klímaváltozásra, mint amilyen most történik, sok évszázada, sőt inkább sok évezrede nem volt példa - írták a világszervezet szakértői. A rendelkezésükre álló adatokból "nagy bizonyossággal" azt tudták megállapítani, hogy a légkör szén-dioxid-koncentrációja 2019-ben nagyobb volt, mint bármikor az elmúlt legalább kétmillió évben, miközben a földfelszín hőmérséklete 1970 óta gyorsabban nőtt, mint bármely más 50 éves időszakban az utóbbi legalább 2000 évben.

Budapest, 2021. január. A szálló por koncentrációja val az egészségügyi határérték felett

Az IPCC leír más, ember okozta klímaváltozási trendeket is, például azt, hogy 2011 és 2020 között az északi sarki jég mennyisége a legkisebb volt 1850 óta, vagy hogy a tengerek szintje gyorsabban emelkedett 1900 óta, mint bármely korábbi évszázadban az elmúlt legalább 3000 évben.

A gleccserek zsugorodásának valószínűleg a legfőbb oka szintén az emberi tevékenység volt az elmúlt három évtizedben - vélik.

A szakértők javaslatot tesznek arra, hogy milyen mértékben kellene visszafogni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a következő évtizedekben, hogy a globális felmelegedés mértékét valóban azon szint alatt lehessen tartani, amelyet a nemzetközi közösség a 2015-ös párizsi klímamegállapodásban meghatározott. Ez maximum 2 Celsius-fokos emelkedés lehet az iparosodás előtti korban mért hőmérséklethez képest, de inkább csak 1,5. Ha ezt nem sikerül tartani, akkor a szakértők egyöntetű véleménye szerint a szélsőséges időjárási események még gyakrabban fognak előfordulni, a tengerszint még jobban fog emelkedni, a sarkvidéki jég még inkább zsugorodik, és sok növény- és állatfaj nem tud majd alkalmazkodni ezekhez. Hozzáteszik, hogy bármekkora kibocsátáscsökkentést sikerül elérni, a földfelszín melegedése akkor is folytatódni fog legalább az évszázad közepéig.

Budapest, 2021. január. A szálló por koncentrációja val az egészségügyi határérték felett

A jelentést - amely a legátfogóbb 2013 óta - 66 ország 234 szakértője készítette.

Jó lenne, ha ez a jelentés megkondítaná a vészharangot a fosszilis energiahordozók használatával kapcsolatban - jelentette ki a jelentéssel kapcsolatban António Guterres ENSZ-főtitkár.

Ez már vörös riasztás az emberiség számára, a vészjelző fülsüketítőn visít, és a bizonyítékok megcáfolhatatlanok

- tette hozzá. A fosszilis energiahordozók elégetéséből származó, üvegházhatást okozó gázok - amelyek hatását csak fokozza az őserdők kiirtása - megfojtják bolygónkat. Ha most összefogunk, akkor még elkerülhetjük a klímakatasztrófát - tette hozzá.

Bár a klímaszakértők korábbi előrejelzései is riasztóak voltak a környezetvédők körében és egyes kormányok számára, a világ lemaradása csak nőtt a klímacélok mögött. Több közelmúltbeli katasztrófa azonban újra felhívta a figyelmet arra, hogy sürgősen cselekedni kell - jegyezték meg a hírügynökségek.

A cikk az Ökopolisz Alapítvány támogatásával készült.

Szólj hozzá!

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.

Mi is az a központi hővisszanyerős szellőztetés?

A modern technológia már az otthonok légcseréjében is kulcsszerepet játszik.