Lehet idén síelni Ausztriában, de csak szigorú korlátozások mellett

Farkas Bazsi 2021-09-21 16:12:12
A szigorú járványügyi szabályozásnak most az a célja, hogy a téli szezonra ne váljon kezelhetetlenné a járvány.

A most ismertetett rendelkezés illeszkedik a kormány őszre meghirdetett, háromlépcsős intézkedési tervéhez, amely szerint elsősorban a kórházak intenzív ágyainak telítettsége határozza meg a szükséges lépéseket. Ausztria jelenleg az első fokozatnál tart, mivel az intenzív ágykapacitás elérte a 10 százalékos telítettséget. Ennek értelmében szeptember 15-étől az alapvető szükségleti cikkeket árusító üzletekben, gyógyszertárakban, illetve a tömegközlekedésben kötelező az FFP2-es maszk viselése, és ugyanez vonatkozik a sífelvonók zárt gondoláira is.

Ezen kívül változott az antigéngyorstesztek érvényességi ideje is, 48 óráról 24 órára csökkent.

A második fokozat egy héttel azután lép életbe, hogy az intenzív osztályok kapacitása eléri a 15 százalékos telítettséget. Ettől az időponttól az éjszakai szórakozóhelyeket és az 500 főnél nagyobb létszámú rendezvényeket már csak a beoltottak és a gyógyultak látogathatják. Ez a szabályozás vonatkozik majd az úgynevezett Aprés-Ski (síelés utáni) partikra is, amelyek köztudottan hozzátartoznak a sípályák kínálatához.

Amennyiben a járványhelyzet romlik, és az ágykapacitás telítettsége eléri a 20 százalékot, az éttermek napközbeni látogatása – a védettségi igazoláson túlmenően – ugyan negatív koronavírusteszttel még megengedett lesz, de már csak PCR-tesztet fogadnak majd el.

Fotó: magyarok.orf.at

A sílifteknél nem lesznek kapacitáskorlátozások és kötelezően betartandó távolságtartás sem, és mivel az igazolások ellenőrzése a jegyek megvételénél történik majd, elkerülhetők lesznek a hosszú sorbanállások a sílifteknél beszálláskor.

A miniszter szerint karácsonyi vásárokra ugyanezek a szabályok vonatkoznak majd.

A védettségi igazolásokat és a negatív teszteredményeket a rendőrség és az egészségügyi hatóságok munkatársai fogják ellenőrizni.

Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter újságírói kérdésre azt mondta, hogy amennyiben az intenzívosztályok telítettsége még tovább emelkedne, a szabályozás mindenképpen abba az irányba fog tolódni, hogy a védettségi igazolással rendelkezők (beoltottak, gyógyultak) továbbra is látogathassák a nyitva tartó éttermeket, kulturális és sportrendezvényeket.

Mindkét miniszter hangsúlyozta, „Az oltás döntő fontosságú lesz a következő hónapokban, hiszen hatással lesz az előttünk álló téli szezonra, és ezáltal a gazdaság növekedésére is" -  tudósított az magyarok.orf.at.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.