A bajnok Falco nyitja meg a szezont a férfi kosárlabda NB I-ben

Fehér Buda 2021-09-20 20:30:07
A szombathelyiek a Pécs ellen lépnek majd pályára.

A bajnok Szombathely nyitja meg kedden a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I 2021/22-es idényét. A Falco vívta május 26-án az előző szezon utolsó meccsét is, amikor a döntő ötödik felvonásában 74-53-ra nyert Szolnokon, és 3-2-es összesítéssel begyűjtötte fennállása harmadik aranyérmét. A keddi nyitányon már a válogatott Golomán György is a júniusban kinevezett Milos Konakov vezetőedző rendelkezésére áll, aki az előző évadban a belga élvonalbeli Charleroi-t erősítette. A vasiak sűrített programmal kezdenek a Bajnokok Ligája miatt, s egy héten belül megmérkőznek a Pécs mellett az Alba Fehérvár és a Sopron csapatával is. A Szolnok és a Falco október első hétvégéjén találkozik egymással először az új idényben, írja az MTI.

A Falco és az Olajbányász mellett a legutóbb harmadik Szeged is esélyes ismét a dobogóra, utóbbi két gárda az Európa Kupában is szerepel majd. A szegediek jövő héten selejteznek az EK csoportkörébe Krasznojarszkban.

Az NB I alapszakaszában december 23. és január 5. között négy fordulót is lebonyolítanak majd, az utolsó kört március 26-án rendezik. A 26 fordulót követően, március végén minden csapat bejut a középszakaszba: az 1-5. helyezett a felsőházban, a 6-10. helyezett a középházban, a 11-14. helyezett az alsóházban folytatja úgy, hogy az alapszakaszban elért eredményeket viszik magukkal.

A férfi NB I mezőnye:

Alba Fehérvár, Atomerőmű SE, Debreceni EAC, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, Egis Körmend, Falco Vulcano Energia KC Szombathely (címvédő), Hübner Nyíregyháza BS (újonc), Kaposvári KK, Naturtex-SZTE-Szedeák, OSE Lions, Pécsi VSK-Veolia, Sopron KC, Szolnoki Olajbányász, Zalakerámia ZTE KK

Az elmúlt tíz év bajnokai:

2012: Szolnoki Olaj
2013: Alba Fehérvár
2014: Szolnoki Olaj
2015: Szolnoki Olaj
2016: Szolnoki Olaj
2017: Alba Fehérvár
2018: Szolnoki Olaj
2019: Falco-Vulcano Szombathely
2020: nem hirdettek bajnokot
2021: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.