Az adatvédelmi biztos szabadságon van, ezért nem vizsgálja a megfigyelési ügyet

Bazsó Bálint 2021-07-20 11:56:00
Nem szabad mindig kapkodni. 

A Magyar Hang értesülései szerint, bár több beadvány is érkezett, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos éppen szabadságát tölti, így majd csak augusztus 3-a után dönt egy esetleges vizsgálat megindításáról.

"Egyelőre várom a fejleményeket, augusztus 3-án térek vissza a szabadságomról és akkor döntök egy esetleges vizsgálat megindításáról" – mondta a lapnak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a lehallgatási botránnyal kapcsolatban. 

Az Európai Bizottság és az ENSZ is kiakadt a magyar kormány megfigyelési botránya miatt

mondta Ursula Von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, majd a szóvivője is a magyar megfigyelési botrányról. Az Európai Bizottság most alapos vizsgálódást tervez, hogy meggyőződjön, igazak-e a hírek, megjelent információk magyar újságírók és ellenzékinek beállított üzletemberek lehallgatásáról az NSO nevű izraeli kibercég Pegasus nevű kémprogramjával - szúrta ki a 444.hu.

Tájékoztatása szerint az ügyben több beadvány is érkezett hozzájuk, így biztosan foglalkoznak majd a botránnyal, de azt egyelőre nem tudta megmondani, pontosan milyen lépést tesznek majd.

"A mostani hírek titkos információgyűjtésre utalnak, ezt a szakszolgálat végezheti igazságügyi miniszteri vagy bírói engedély alapján" - fogalmazott, azt is megjegyezve: ha indul vizsgálat, azt biztosan meg tudják majd állapítani, hogy kaptak-e a szakszolgálatok felhatalmazást.

Szijjártó: Nem tudunk semmit a lehallgatási botrányról

közölte Szijjártó Péter a V4 országok hétfői sajtótájékoztatóján. A külügyminiszter saját bevallása szerint hétfő reggel megkérdezte az általa felügyelt Információs Hivatal főigazgatóját, aki azt mondta, hogy ebben az ügyben semmifajta együttműködés nem volt az izraeli vagy más titkosszolgálatokkal.

Mint kiderült: vizsgálati eljárás esetén, annak lefolytatására 60 napjuk lesz, míg ha hatósági eljárást, akkor 150 napjuk. Utóbbi határideje egyszer 150 nappal meghosszabbítható, így előfordulhat, hogy a vizsgálat eredményét – ha indul ilyen – majd csak a választás után lehet megismerni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.