Romokban a sajtószabadság Hongkongban a helyi újságíró szövetség szerint

Fehér Buda 2021-07-15 12:01:22
Egy 45 oldalas jelentés szerint a hongkongi sajtó az elmúlt 12 hónap során növekvő fenyegetésekkel nézett szembe.

Romokban a sajtószabadság Hongkongban, a hatósági elnyomás pedig a média különböző ágazataiban egyaránt érzékelhető - áll a Hongkongi Újságíró Szövetség (Hong Kong Journalists Association, HKJA) csütörtökön közzétett éves jelentésében, írja az MTI. A 45 oldalas jelentés szerint a hongkongi sajtó az elmúlt 12 hónap során növekvő fenyegetésekkel nézett szembe, miközben a város kormányzata nem átléphető, politikai "vörös vonalakat" fektetett le a pekingi központi kormányzat által tavaly júniusban megszavazott, majd rögtön hatályba is lépő nemzetbiztonsági törvény nevében.

A sajtószabadság problémáira utaló jelek közé sorolják a Next Digital alapítója, Jimmy Lai médiamogul elleni vádemeléseket különböző, a nemzetbiztonsági törvénybe ütköző vádpontok kapcsán, illetve a Next Digital által működtetett Apple Daily című elleni rendőrségi akciót. A 26 éve működő, bulvárhíreket és politikai kommentárokat megjelentető lap júniusban szűnt meg, miután a hongkongi rendőrség nemzetbiztonságért felelős egysége június 17-én nagyszabású, meglepetésszerű akció keretében a lap öt vezető munkatársát vette őrizetbe. Ugyanaznap a hatóságok a laphoz kötődő három cég 18 millió hongkongi dollárt (680 millió forint) kitevő vagyonát is befagyasztották, valamint házkutatást végeztek az őrizetbe vettek otthonaiban és a lap székházában. A székház átkutatására több mint kétszáz rendőrt delegáltak, akik több mint hat órán át vizsgálták át az irodákat és több mint 40 digitális eszközt - a többi közt számítógépeket és merevlemezeket - foglaltak le. Azóta a lap két vezércikkíróját is őrizetbe vették. Az érintetteket mind külföldi erőkkel folytatott összeesküvéssel gyanúsítják az Apple Daily nyomtatott illetve internetes kiadásban is megjelent egyes cikkek tartalmára hivatkozva.

Fotó: Pixabay

A Hongkongi Újságíró Szövetség szerint a városban működő sajtószervezetek további korlátozásokra számíthatnak, a nemzetbiztonsági törvény 9. cikkelye ugyanis utat nyit a média szabályozása előtt. A 9. cikkely szerint a kormányzatnak "meg kell tennie a szükséges intézkedéseket a nemzetbiztonság területére eső ügyekkel kapcsolatos köztájékoztatás, iránymutatás és szabályozás erősítésére, ideértve az iskolákhoz, egyetemekhez, társadalmi intézményekhez, a médiához és az internethez köthető ügyeket". A HKJA úgy foglalt állást, hogy az internet felügyeletének és szabályozásának erősítése kedvezőtlenül hat majd az újságírók információgyűjtésére.

A jelentésben kitértek arra is, hogy március elejétől a Radio Television Hong Kong (RTHK) hongkongi közszolgálati műsorszolgáltató élére Patrick Li belügyminiszter-helyettest nevezték ki. Leung Ka-wing, az RTHK korábbi elnökének megbízatása augusztusban járt volna le, ám a szolgáltató teljesítményét súlyos kritika érte a kormányzat részéről. Az 1928-ban alapított, három televíziós- és hét rádiócsatornát működtető RTHK számára a működését szabályozó charta biztosítja a szerkesztői szabadságot. A teljes mértékben kormányzati támogatásból fenntartott szolgáltató azonban a kormányzat, valamint a pekingi központi vezetés nemtetszését váltotta ki azzal, ahogyan a Hongkongban 2019-ben zajló kormányellenes tüntetésekről tudósított.

Az újságíró szövetség úgy vélekedett: a vezetőváltás óta az RTHK szembetűnően több időt szentel a kormányzati propagandának. Áprilisban például egy 40 részből álló sorozatot tűztek műsorra, amelyben Carrie Lam hongkongi kormányzó vezetett beszélgetéseket a hongkongi választási rendszer átszervezéséről. A sorozatból minden nap két epizódot sugároztak, összesen napi négy ismétléssel. Az 1968-ban alapított újságíró szövetség 1994 óta minden évben kiadja éves jelentését a hongkongi szabad véleménynyilvánítás és sajtószabadság helyzetéről.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.